„Eltorzult a drogszakma” – Drogcsata Magyarországon III.

Kik azok, akik a drogfogyasztásban inkább érintetté válnak; melyek azok a körülmények, amelyek erre hajlamosítanak?

Victorné Erdős Eszter: A drogfogyasztás nem társadalmi osztályonként alakul ki, ez inkább az élethez való viszonytól függ. Azok a fiatalok nyúlnak inkább drogokhoz, akiknek nincsenek céljaik az életben, nincs jövőképük, ambícióik, vagy nem tudnak megküzdeni a problémáikkal. Ők általában nem kapták meg azt a mentálhigiénés nevelést, felkészítést gyermekkorukban, ami képessé tenné őket például a szerelmi bánat, a tanulmányi kudarc feldolgozására. Jellemző, hogy szüleik nem fordítottak rájuk elég figyelmet vagy pedig súlyosan traumatizált volt a család. Mindezek hatására olyan sebezhető személyiség alakulhat ki, aki nem tud nemet mondani a drog csábítására. Nem azt mondom, hogy jól szituált családban, illetve gondos nevelés után nem jöhet drogfüggőség, de ott nem annyira jellemző.

Hogyan nyújthat segítséget egy kormányzati stratégia a szülőknek, pedagógusoknak, nevelőknek, hogy ilyen szempontból is a lehető legkörültekintőbben foglalkozzanak a gyerekekkel?

V. E. E.: Európában Magyarország az egyetlen, ahol nem tanítanak erkölcstant az iskolákban. Úgy nőnek fel generációk, hogy senki nem beszélget velük arról, hogy miért élünk a világban – semmilyen útmutatót nem kapnak az élethez. Ahol a szülők sok munkájuk mellett nem tudnak elég figyelmet fordítani gyerekeikre, ott ez nagyon nagy gond.

Konkrétan a stratégia nem nyújt nekik segítséget, az majd az azon alapuló cselekvési terv feladata lesz. Abban bízunk, hogy ha az elkészül, olyan akciókat indít el, amelyek felépítenek egy mentálhigiénés szövetet a társadalomban. Ez segíthetne a gyerekeknek megtalálni azt, hogy miként tudnak boldogan, értelmesen élni, hogy tudják leküzdeni kurdarcaikat, hogyan érhetik el céljaikat. Ez a háló azoknak a felnőtteknek is segíthetne, akiknek problémáik vannak. Eszerint inkább nevezhetnénk ezt a szöveget mentálhigiénés stratégiának, mint drogstratégiának. Szerintem annak, hogy „drogstratégia” nincs semmi értelme: az ugyanis, hogy megvonjuk valakitől a drogot, nem oldja meg a gondokat. A drogfüggőség valaminek a következménye, az egy tünet, amely magától megszűnik, ha a beteg kiutat talál gondjaiból.

Miért kellett új stratégia?

V. E. E.: Ez nem az én döntésem volt, ezt nem tőlem kellene megkérdezni. Más kérdés, hogy úgy gondolom: helyes, hogy van új stratégia. Én egyike voltam azoknak, akik az előző drogstratégia kapcsán erőteljesen jeleztük: az nem jó.

Miért nem volt jó az előző stratégia?

V. E. E.: Az egy nagyon sikamlós szöveg; minden és mindennek az ellenkezője benne van, tehát nem számon kérhető. Olyan mint a delphoi jósda, ahol bármi megtörténhet. A fő baj az előző dokumentummal az volt, hogy a drogfogyasztó szemüvegén át láttatta a drogproblémát, holott a stratégia nem a drogfogyasztóért van, hanem a társadalomért. Hangsúlyosan megjelentek benne azok a törekvések, amelyek a drogfogyasztás zavartalanságát kívánták segíteni. Én 1977 óta drogosokat segítek, de úgy gondolom, hogy a drogosokon kívül is van élet. Ez olyan, mint amikor a tüdőgyógyász beteszi az aktív TBC-s beteget a még nem fertőzött páciensek közé. A tüdőgyógyász is szereti betegeit, de nem gondolja azt, hogy jó, ha mindenki TBC-s. Én ugyanígy nem gondolom azt, hogy azért kellene harcolnunk, hogy mindenki minél többet tudjon drogozni, de ha mégis azt teszi, akkor kapjon segítséget drogkarrierje minden szintjén.

Van olyan híres fővárosi, alacsony küszöbű szervezet, ahol tavaly 1200 kliensből egyetlen egyet továbbítottak leszoktató kezelésre. A többi esetben a szervezet úgy gondolta, hogy elegendő, ha a függő kap tiszta fecskendőt, vagy óvszert, és nem érezték úgy, hogy annak a srácnak vagy lánynak más segítségre is szüksége lenne. Ezeknek a szervezeteknek meg kellene kérdezniük, hogy miben tudnak a drogosnak segíteni, fel kellene ajánlani a pszichológiai, jogi, szociális segítséget.

De amíg maga a drogos nem mutat együttműködési hajlandóságot, addig nem tudnak neki segíteni, jól gondolom?

V. E. E.: Ez nagyon jól hangzik, de egyáltalán nem igaz. Aki már függő, az mind nagyon nyomorult. Magányosak, tele vannak megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Ők nagy hálával fogadják a legkisebb emberi jóságot is. Nemcsak az nyomaszthatja őket, hogy nincs hol aludniuk, vagy hogy félnek dílerük verésétől, hanem gyötri őket a bűntudat, a szégyenérzet is.

Másrészt rengeteg vizsgálat igazolta, hogy a kényszergyógykezelések is sikeresek, ha együtt érző, elkötelezett személyzet végzi, jó program alapján. A mi drogterápiás otthonunkba (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon – a szerk.) szinte senki nem önként jön. Persze papíron önként jön, mivel ő választja, de valójában az motiválja, hogy 40-50 rendőrségi ügye van és tudja, ha most nem jön be, akkor lecsukják. Vagy azért, mert nincs lakáskulcsa és hűvös van így januárban. Vagy olyan sokkal tartozik, hogy attól fél, megölik. Aztán eltelik néhány hét, és a függő rájön arra, hogy ez élete nagy lehetősége. Mint tudjuk, a motiváció építhető, a motivációs technikákban pedig élen van az elfogadás és a szeretet.

A stratégia a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) átalakítását is tervezi. Milyen jellegű változásokról van szó? Mi ennek célja?

V. E. E.: Ez nem az én asztalom. Én egy drogstratégiai bizottsági tag vagyok, külső szakértő, semmi közöm a kormányhoz, vagy a minisztériumokhoz, ezekhez az átalakításokhoz. Ez nem tartozik a stratégiához.

Victor István: Valóban benne van a stratégiában a KKB átalakítása, méghozzá azzal a céllal, hogy a civil szervezeteknek sokkal szélesebb körű részvételt biztosítson azáltal, hogy azokat kiveszi a tárcák közti egyeztetés színteréből. A civil szervezetek, a pszichiátriai szakmák, a szülők, önkormányzatok, iskolák véleménye így sokkal nagyobb súlyt kaphat majd.

V. E. E.: Tényleg, tényleg benne van, már régen volt... Arról van szó, hogy a drogstratégia nem csak a drogszakmáé, mivel a probléma érinti a szülőket, a pedagógusokat, és rengeteg más területet is, akik ki vannak zárva ebből. Az volt a cél, hogy a kör kibővüljön, hogy mások is elmondhassák véleményüket.

Milyen rendszeren keresztül valósul majd meg a fokozott véleménynyilvánítási lehetőség?

V. E. E.: Ezt nem tudom.

Victor István: A stratégiában azt olvasni, hogy KKB mellett egy szélesebb társadalmi egyeztetésre alkalmas színtér is megnyílik majd.

Tehát ennél konkrétabban nem fogalmazódott meg?

V. E. E.: A cél fogalmazódott meg. Eleve a stratégia is úgy készült, hogy először megkérdeztük Magyarországot, mit szeretne. Regionálisan csináltunk három nagy konferenciát, ahová megpróbáltuk meghívni az összes érintett szakma képviselőit, akik kapcsolatban állnak a humán világgal: pedagógusok, családsegítők, pszichológusok, pszichiáterek, kórházak, satöbbi. Akkor mi azt mondtuk, hogy nincs anyagunk, de beszéljük meg, mik a problémák a terepen. Workshop-szerűen dolgoztunk, aztán ez alapján hónapokon keresztül írtuk a stratégiát. Ezután szakmai szempontok szerint megnéztük a külföldi példákat is, és ezeket figyelembe vettük a munkaanyagban. Ezt követően szakmák szerint – egészségügyi, oktatási, rendőrségi – tartottunk fórumokat, ahol a már alakuló anyagról beszélgettünk. Több száz javaslat érkezett, amelyeket a bizottság beépített a szövegbe. Legvégül a drogszakmai ernyőszervezetek véleményezhették a tervezetet.

Mi az a Társadalmi Drogmegelőzési Konzultációs Rendszer?