Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Több egykori MSZP-s politikus csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz – ezzel Gyurcsányéknak most már van képviselője a győri és a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésben is.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy több szocialista politikus is csatlakozott a párthoz.
Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az átlépők között van többek között Hordós István és Glázer Tímea is, akik korábban a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-ben voltak vezetők. Ugyancsak pártot váltott Réti Csaba, Vámosszabadi polgármestere és Honvári János a vámosszabadi MSZP egykori városi elnöke is. Rajtuk kívül Gyurcsányékhoz igazolt Neupor Zsolt is – ő csütörtökig MSZP győri elnöke volt.

