Orbán Viktor szerint Európa olyan lesz lassan, mint az alkohol, nagy célokra inspirál, de meg is akadályozza, hogy elérjük azokat.
„Orbán nem veti meg az alkoholt, igaz, nyilván magáévá tette Hamvas Béla gondolatait a pálinka csúnyább karakterjegyeit illetően, és gazdaként a bor iránt mutatott mélyebb érdeklődést. Jófajta tokajival gondolta nagy célokra inspirálni a magyarokat, de önmagát mindenképpen. Viszont az ő esetében mégsem áll meg a hasonlata, hiszen a tokaji nem akadályozta abban, hogy elérje nagy üzleti céljait, bár annak kimondásáig mégsem merészkednénk, hogy inkább még elő is segítette, még a végén baj lesz belőle, de azért bizonyos szemszögből a »ne mi nyerjük a legtöbbet« gondolata akár afféle inspiráló célként is fölfogható.
Azért ezekkel a szemszögekkel tényleg csak baj van, nézhetjük innen vagy onnan, valahogy sosem látunk elég tisztán. Ha nem lenne a célra fókuszáló miniszterelnökünk, aki megmondja, hogy az államadósságot valójában sikerült csökkenteni, csak a tisztánlátásunkat zavarja a forint árfolyamának ingadozása, akkor esetleg arra gondolhatnánk, hogy nem ittunk reggel elég célzóvizet. Igen, ez lehet a rejtély nyitja: ha többet iszunk, nagy dolgokra inspirálhatjuk magunkat.
Lemegyünk a kocsmába, majd fizetéskor közöljük, hogy az ezresünk valójában többet ér, csak a csapos nem lát elég tisztán. Jó esetben nem a kórházban kötünk ki, de bizonyosan magunkévá tehetjük az orbáni igazságot, hogy bizony, az alkohol akadályoz is bennünket. Később aztán elmerenghetünk azon is, hogy jó-jó, inspirál és akadályoz is, de hogy a francba jön ide Európa? És ha nem akarunk arra a kijózanító következtetésre jutni, hogy Orbán csak a hangulat kedvéért szántszándékkal vérig akarta sérteni az európaiakat, akkor gyorsan benyesünk egy felest.”
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (15 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Mijért kell ezt a kövér malacot naponta olavsnom a Mandineren?
Na, Ákos is előrukkolt egy cikkel arról a maszlagról amit Viktor felolvasott...
Minden esetre a célzóvizet Tóth már bekapta, bár aki hülyének született, kár az agyát tovább hígítani. Az Orbáni mondat nagyon világos, egészséges kritikája az EU katasztrofális reakcióira a kihívások terén. Igen, egyetlen problémát nem oldottak meg, nincs kiút a válságból, sőt egyre mélyebbre lökdösik a tagállamokat, a gazdasági lemaradás felgyorsult, az Euró haldoklik, vagy tán egészen döglött. Amit ez ellen hoztak intézkedések ( a buzik násza, harc Simor 8 milliójáért, ki tesz esküt és mire) sajnos nem hozták meg - mert nem is hozhatták meg - a sikert. Bizony Tóth, ott az EU-ban még magánál és törzsolvasóinál is hülyébbek vannak. Sajnos!
"Európa olyan lesz lassan, mint az alkohol, nagy célokra inspirál, de meg is akadályozza, hogy elérjük azokat."
Ja! mint az alkohol! Vagy a bécsi elme-welness.
Ázsia meg olyan lesz majd, mint a kumisz;
azt hiszitek,édes,pedig közbe' komisz :)
Ákos csak nem az bosszant, hogy benyested a pénzed egy bécsi bankba, amikor gyenge volt a forint, most meg ki kéne venni, de sz..t sem ér.
Előre lehet tudni, mi jön
Akármit is mond szónoklataiban a miniszterelnök, a következő két év gazdaságpolitikája mára szinte egy az egyben determinálva van. A költségvetési szigor jegyében a kormány növeli az adókat, még további adminisztratív terheket tesz a vállalkozásokra, hogy a ráijesztéses behajtás működjön és közben megpróbálja a kiadásokat is lefaragni. Utóbbi intézkedések persze a végrehajtási deficit miatt csak részlegesen fognak megvalósulni, ezért az év vége felé mindenfajta zárolások és költségvetési trükkök jönnek majd
Mindeközben lesznek monarchiabeli tekintélyekről elnevezett tervek, amik a már egyébként is meglévő kiadásokat csomagolják lózungszerűen ismételhető programokba. Az öregségi nyugdíjasok továbbra is érinthetetlenek maradnak, az egészségügytől továbbra is távol tartják a magántőkét, a rezsi árába pedig amíg lehet, bele fog piszkálni az állam.
Vagyis hiába hirdeti meg a középosztály megerősítésének programját a magyar miniszterelnök, ha arra sem megfelelő terve, sem pénze, sem végrehajtási képessége nincsen. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint korábban, csak most közben rázzuk az öklünket is.
http://velemenyvezer.blog.hu/2..
Ez a baj :( Lehetett volna jól is csinálni történelmi lehetőséget lőttek el ...
Menjél Ákos inni egyet a Tiborral.
Aztán ha eléritek a mámor állapotát, lehet együtt tovább vizionálni, hogy 2014-ben váltás lesz.
Könnyen lehet, ha addig létrejönne v.mi új erő, amely nem a kivénhedt komcsikból, liberálisokból meg az elmúlt húsz év régi-új szarkeverőiből áll ...
"Igény lenne rá.
1. Támogatottság
"Az átalakítások mérlegét a miniszterelnök összességében annak ellenére is pozitívnak értékelte, hogy nagyjából 15 százaléknyi választó az elmúlt másfél évben elpártolt a kormánytól a döntések miatt. Ez a megfogalmazása szerint "az átalakítás vesztesége", ami szerinte nem rossz arány, figyelembe véve, hogy a 15 százalékból az általa hivatkozott kutatások szerint csak 5 százaléknyian vannak, akik különböző érdeksérelmeik miatt végleg elfordultak a kormánypártoktól, 10 százalék azonban csak pesszimistává vált vagy elbizonytalanodott, vagyis "még visszahozható"."
Február 18-án, ugyanazon a napon jött ki az a két hír, miszerint a Nézőpont Intézet cége, a Médianéző Kft. nyerte a kormányzati médiafigyelést, havi 30 millió forintért 2014 decmberéig (sum: 1,5 milliárd HUF), és hogy a Nézőpont felmérése szerint egy most vasárnapi választáson 2,5 millióan szavaznának a Fideszre, szemben a két évvel ezelőtti 2,7 millió fővel. Ezen mindenki jóízűt kacagott, nem hittem volna hogy van olyan, aki ezt is be is szopja. Most Orbán vagy tényleg ennyire hülye, vagy nagyon okos, és nem akarja a frakció csökkenő lelkesedését letörni a valós számokkal ....
Medián Ipsos Tárki Századvég
máj.10 50 42 45 45
jan.12 26 16 18 26"
http://vastagbor.blog.hu/2012/..
kit érdekel ez a sületlen
nézzétek a gyönyörű Wolf Katit a szöveg fölött inkább
"Könnyen lehet, ha addig létrejönne v.mi új erő, amely nem a kivénhedt komcsikból, liberálisokból meg az elmúlt húsz év régi-új szarkeverőiből áll ..."
Na ja, jelen ellenzéki pártok vagy végzetesen hiteltelenek, vagy komolytalanok-ez igaz az újonnan megalakuló formációkra is-én azt gondolom a következő két évben nagyon nem valószínű hogy kisarjadzik hazánkban egy új virág, ami érdemben beleszólhat a 2014-es választás alakulásába, erősen sanszos, hogy a Fidesz azt a voksolást is megnyeri.
Azt nem kétlem, hogy sokaknak lenne igénye egy normális alternatívára, de szerintem ez a következő választásig nem jön létre.
Ilyen hülyeséggel mit lehet kezdeni?
Más nincs?
Neked,még van fizetés,te jóllakott napközis?
Kidobott pénz,főleg ezért a sületlenségért! Menjél inkább havat lapátolni!
A Népszabaccság még él???
Te,ákosbazmeg,nem vagy te enyhén Orbán-fóbiás.Melyik volt az utolsó "cikked",ahol nem ő volt a főszereplő?
Bejelentkezés