„Most már érthető, miért hisztériázott Oszkó Péter a Malév csődje körül kialakult vitában” – nyilatkozta Selmeczi Gabriella, miután kiderült: a volt pénzügyminiszter csaknem egy éve a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja.
A Fidesz szóvivője szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter közvetlenül is hasznot húzott „a nemzeti érdek elárulásából”, kiderült ugyanis, hogy csaknem egy éve „a Malévet feljelentő cég igazgatósági tagja”.
Selmeczi Gabriella közölte: Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel. Az újságíróknak kiosztott Wizz Air Holdings Plc üzleti évének beszámolójából kiderült: Oszkó Péter volt pénzügyminisztert 2011. április 7-én nevezték ki a társaság igazgatóságának tagjává.
A Fidesz szóvivője erre úgy reagált: „most már érthető, miért hisztériázott Oszkó Péter a Malév csődje körül kialakult vitában”. Mára bebizonyosodott – írta közleményében Selmeczi Gabriella –, hogy nem elég, hogy a cég visszaállamosításánál sorozatosan olyan döntéseket hoztak, melyek nyomán az Európai Bizottság határozata ellehetetlenítette a Malév működését. A szóvivő véleménye szerint Oszkó Péter így „közvetlenül is hasznot húzott a nemzeti érdek elárulásából”.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (104 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Oszko egesz szerepe nevetseges, gusztustalan, aljas.
A fidesz jobban tenné, ha ezt a szőke nőt partvonal mellé helyezné. Láttuk, hogyan védte meg a nyugdíjunkat.
De legalább nem meglepő.
:-D
Valóban nem meglepő, hogy a zsiráfnyakú egy sunyi gazember.
"hisztériázott"???
Ez ma Magyarországon egy hivatalos kommunikáció? Van ennél lejjebb?
A "nemzeti érdek elárulója" még szabadlábon? Ez olyan, mint a Budai-féle "titkos záradék". Szegény Magyarország...
Na, megszólalt a repedtsarkú primitív, nők szégyene . Ja és a fidesz szégyene.
Van.
A Wizz Air egyik fővezére egy fideszközeli mókus aki egykor a Malévnél volt vezető beosztásban.
Akkor ?
Nemzeti érdekek - uggyanmá'vazek'.
Egy balliberális politikus üzleti haszonra tesz szert Magyarország kárára... hm... micsoda hír. Az lenne meglepő a balliberálisainkkal kapcsolatban, ha nem így történne. :)
Megszólalt az egyik női rokonod? Bravó, de ez itt kit érdekel?
Teljes vagyonelkobzást R oszkonak családit.
Orbán el sem tudja képzelni, mennyit árt a Fidesznek ez a.....
Oszkótól ez volt várható.
Ami nagyobb még baj,hogy a nemzeti érdekeket állítólag fontosnak tartó Fidesz egyik embere, az első Fidesz kormány által a Malév élére juttatott, majd 2003-ban leváltott Váradi József, WizzAir alapító vezérigazgatója is aktívan benne volt a Malév feljelentésében.Amikor Váradit leváltotta a szoci-libsi társaság,akkor Váradi elvitt magával több embert is a Malévtől, és megalapította a WizzAirt lengyelországi központtal.Tavaly meg Oszkóval közösen beleszúrta a kést a Malév nyakába a feljelentéssel.
Ok, 2 téma is rejlik ebben az 1 bejegyzésben no persze ha az amit a Ryanair nyilatkozott igaz ;)
1) Miért igazgatótanácsi tag Oszkó? Ha már itt tartunk hogyan lesz egy volt pénzügyérből igazgatósági tag? Hát úgy, hogy az adott cég tulajdonosi köre próbál jó kapcsolatot ápolni a mindenkori poliitkai vezetéssel. Ha nem történik az ami, jó eséllyel lett volna fideszes igazgatósági tagja is a Wizz Air-nek
2) Ebből következik, hogy a politikai pártok általában nem támadják az ellenoldal politikusait foglalkoztató cégeket hiszen jön még kutyára dér. Kiváló példa a minden szinű politikust kitartóan az OTP igazgatóságába gyűjtögető Csányi Sándor.
Node akkor miért támadja a Fidesz a Wizz Air-t Oszkó igazgatósági tagsága miatt?
Erre a furcsa szituációra két lehetséges válasz akad:
1) a Fidesz a nyomás alatt elvesztette minden hidegvérét és most üt és vagdal minden megfontolás nélkül
2) A Wizz Air támadása a Malév ellen előre nem láthatott esemény volt (azaz a Fidesz tényleg hátbadöfésként élte meg) és a Fidesz számára a Wizz Air ellenséges területté lépett elő.
Ebből adódik a harmadik kérdés: mi a fenét gondolt Oszkó Péter? Nekilát nyilatkozni vastagon ebben az ügyben és nem fog sosem kiderülni, hogy igazgatótanácsi tag? Nem az lett volna a minimum, hogy amikor ez az ügy kipattan lemond az igazgatótanácsi tagságáról? Vagy semleges marad -lásd még fizetett politikai állásban nem villogunk- és fogad egy strómant hogy elmondja helyette a véleményét, ha már van neki?
Ami a Fideszt illeti, értelmes párt, ha úgy tűnik politikai értelemben nyerésben van (ebben az ügyben), nem siklik át a politikai álláshalmozó felett, jobb a békesség a jövőben is alapon? Mi indokolja a hisztit? Talán csak nem az, hogy a Fidesz elvesztette a hidegvérét, mert a reptér visszavásárlása összeomlással fenyegeti... na nem az idei büdzsét nem... hanem a négyéves "menetrendet"?
Ismét gyönyörködhetünk magyar politikusaink érettségében és stilusában :p
hát igen, vicces, amikor ő beszél hisztériáról :D
megjegyzem az is érdekelne, hogy mire gondol, miről hisztériázott oszkó. nekem úgy tűnt, hogy csak annyit mondott, hogy:
1) a malév csődjére készülni lehetett volna egy másik légitársaság felépítésével, ami beugorhatott volna a helyére
2) őket nincs joga hibáztatni a fidesznek, mert a malév-ügyeket velük egyeztetve bonyolították.
ez két jól megalapozott mondat, hisztériához nem sok köze van.
az, ha mostanában köze lett volna a malév ügyeihez oszkónak, valóban aggályos volna a wizzes (egyébként publikus) pozícióját tekintve. viszont azt a posztot több mint egy évvel azután pályázta meg, hogy átvette a kormányzást a fidesz, onnantól kezdve meg talán a fidesz-szavazók lennének leginkább fölháborodva, ha lett volna bármi köze neki a malévhoz.
az pedig, hogy pénzügyminiszterkedése során ellehetetlenítette a malév helyzetét, mert végig arra készült, hogy egy évvel később majd a konkurenciának dolgozik, és milyen jól fog jönni a csődje, az egy tipikus összeesküvés-elmélet, amikben én nem hiszek (igen, azt sem hiszem, hogy kósa-szijjártó megshortolta volna a forintot 2010 júniusában)
ez egyébként is a fidesz felelőssége is lenne, hogy az egyeztetéseken hogy nem jött át ez nekik.
Na, akkor ezért hagyta ki Gyurcsány tegnap a felsorolásból, rá is kérdeztem:
http://mandiner.hu/cikk/201202..
Burmann 2012. február 8. 19:33
"Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy közleményét a titkársága a Bajnai Gordonnal és Veres János korábbi pénzügyminiszterrel folytatott konzultáció után hozta nyilvánosságra."
---- Oszkó?"
Hát akkor mégiscsak itt van a drága, a négyek között. Micsoda meglepetés! Deloitte újratöltve.
"igen, azt sem hiszem, hogy kósa-szijjártó megshortolta volna a forintot 2010 júniusában"
annál kevésbé, minthogy mint kiderül Lázár és egy sor fideszes képviselő és önkormányzat az ellenkezőjére tett... maguk alatt vágták a volna a fát.
én csak azt nem értem, ha az orbán kormány tudta, hogy befog következni a csőd, akkor miért nem figyelmeztette a magyarokat, hogy ne vegyenek repülőjegyet, mert valószínüleg elbukják. se utazni nem tudtak több ezren, sem a jegy árát nem kapják vissza:
Oszkó szépen leírja a HVG-s blogján a történetet. A saját szemszögéből természetesen.
Én úgy tudom, hogy a fölnyomás Váradi akciója volt. Lehetett is oka rá.
Vajon miből volt Váradinak akkora pénze, hogy megalapítson egy ekkora céget.?
Egy adalék a Malév csődjéhez:
Az asszony egyik barátnője a cégnél volt akkoriban valami középvezető.
Az általa szerzett' rokoni jeggyel szokott utazni a párom Stockholmba alkalmanként 2500 forintért. Hány ilyen lehetett még.!
Miért keresel előrelátást, felelősségérzetet és szakmaiságot egy -bármely szinezetű- _magyar_ kormányban? Én meg ezt nem értem.
Ami a reptéren és azzal kapcsolatos cégeknél ment,és megy,az már nem ciki,kurv@ gáz...
Azért én is jobban állnék ha a két úrral informális kapcsolatban lennék...
Bár azért a 324-es EUR napján infó nélkül is lehetett eladni devizát.
Tuti volt, hogy Orbán ettől letérdel és ezért erősödni fog a forint... :))
Emlékezzetek, hogy hogyan szerezte meg az öreg szomszédjától a telekrészt, ahol szabálytalanúl építkezett at erkölcsös? pénügyi maffiózó, aztán a malévban tudottak alapján beült a másik csapatba. Na ezek mind ilyenek, csak paőolnak és az ameriakai pénzügyi tőkések sorába valok, nem a magyar vezetésbe!
Slejmgeci nyilatkozott.
Mintha Orbán mondta volna!
Oszkó is! Meg a többi libsi-bolsi.
Nagyon rühellek Karcsika a sorozatos hazudozásaidért. Most épp Oszkó igazgatósági tagságáről van szó, erre laza balkanyarral terelsz "hivatalos kommunikáció" ügyben. Igen, van lejjebb: a bitang Oszkó haszonlesése és a te örökös visongásod. Oszkó lebukott (véletlenül) - és még hányan - ez a súlyos, nem Selmeczi bejelentése. Normális országban Oszkót már rég meglincselték volna.
Oszkó a pénzügyminisztersége idején történt MALÉV privatizációval kapcsolatban nyilatkozott.
Semleges nem maradhatott, hiszen a fidesz rögtön beindította az elmútnyócévahibásmindenért lemezt, holott a MALÉV-et nem is akarták most megmenteni.Már lepacsiztak az ír fapadossal.
Gondolom ezért hozta nyilvánosságra a Vargával történt sms váltást, hogy a fidesz rábólintott a Malév megmentésére, viszont elutasította a MOL pakett megvásárlását.
Miért baj az, hogy 2011. áprilisától elfogadta az elnökségi tagságot?
Mit tett?
Ugye te se gondolod, hogy Oszkó wizzes pozíciójának ütemezése a véletlen műve... Egy nagy lófaszt. Leosztották a lapokat jóelőre, egy évet vártak, majd benyomták az igazgatóságba. Eddig mélyes kussolt róla Oszkó, most is csak véletlenül derült ki.
Oszkó nem csődöltette be a MALÉV-ot. A fidesz becsődöltette. Mi a problémád?
Tehát csak a fidesz oligarchák ülhetnek be minden igazgatósági posztra. Vagyis erre volt jó a kétharmad?
A másik fapados a Ryan Air mitől a barátunk?
Ha a bóvli fidesz bóvli kormánya nem bassza el ezt is, akkor még mindig repülhetne a MALÉV. Tehát hisztis repedtsarkú picsa, pofát alapállásba.
Nem szívesen társalgok veled, de ha már kérded, mi a "problémám". A csőd következmény. Az ok a ballib tolvajlás, a Malév kiárusítása, egy orosz bűnözőnek átjátszása, jogosulatlan állami támogatás a Malévnek, stb.
A Fidesz nem csődöltette be a Malévot. Az Európai Bizottság csődöltette be.
Mert a szittya focista és az idióta Fellegi nem tárgyaltak, csak nyomatták a pénzt a MALÉV-be . Bóvlin csinálták, mint mindent.
Érdekes, hogy nem érted ;)
Nem az a baj, hogy elfogadta az igazgató tagságot. Az sem, hogy megszólalt, mint volt pénzügyér, aki tájékozott. Önmagában egyik sem gond. Érdekes, hogy nem érted, miért gond a kettő együtt:
1) a párt felé, ami hozzájutatta a politikai álláshoz
2) a cég felé, amelyiknek igazgatója
Valahogy úgy adódik, hogy mihelyt kinyitja kettősen érintett félként a száját, abban a pillanatban mindkét "jótevőjének" árt. A Wizz Air-nek is, amelynek éredeke minnál kisebb feltűnést kelltve elsunnyogni, és a pártjának is, amelyiknek abszolút nem érdeke, hogy prominensét felfedezzék a gáncsoló csapatban.
Egyik esetben sem érdeke egyik félnek sem, hogy Oszkóból sztárszereplője legyen ennek az ügynek.
Lemondania meg azárt kellett volna _még időben_ hogy elkerülje a Selmeczi által mellékelt szituáció kialakulását. De ha már nem mond le, legalább lapulhatott volna.
Hozzá kell tennem ez nem az én értelmezésemben vett tisztesség. Hanem a "római (köztársasági) tisztesség": ha már megvettek, legalább maradj megvásárolva és szolgáld annak az érdekét, aki megvett.
Te szerencsétlen, mit kellett volna tárgyalni? A pénz nyomatását pedig a szagértő Bajnai-kormány kezdte, mert különben már 2010-ben becsődölt volna az egész hóbelevanc.
Nem volt befektető, mert a túlmozgásos vezéred gyakorlatilag ingyen odaadta az orosz gengszter haverjának a Malévet és Abramovics 3 éve alatt még több hitelt vettek fel, ezért egy orosz állami bank is 5%-os tulajdonrész szerzett a cégben, amivel vétójoga volt minden döntésben. Többek között emiatt is volt privatizálhatatlan a Malév.
Ebbe hogyan kerül Oszkó? Egyeztetett Vargával, tehát a fidesszel a MALÉV megmentéséről.2011-ben is sok állami támogatást kapott a MALÉV a fidesz kormánytól. Csak ők nem vették a fáradtságot, hogy tárgyaljanak Brüsszellel.Véleményem szerint a mostani csőd egyértelműen a fidesz sara.Aztán, hogy orosz bűnözőnek adták el azért meg kell keresni a felelősöket, akárki is volt.De Oszkó szerintem nem tehet erről. Nekem tetszett a kormányzásuk, ami minden forradalmi hevülettől mentes volt, hála az égnek.
Kösz a "szóba állásért"
Talán csak nem azért vitte csődbe a Malévet a fidesz, mert a Rynair ezt akarta tárgyalási alapnak?
Tárgyalni a reorganizációról kellett volna. Akkor nem kellett volna a pénzt visszafizetni. Nem tudom, hogy kire gondolsz túlmozgásos miniszterként, mert orbán és gyurcsány is az. Ráadásul egyikre sem szavaztam.A pénz MALÉV -ba nyomását pedig a fidesz beleegyezésével tették.
Igen, sőt, a Fidesz befolyásolta az Európai Bizottságot is a döntésben, ami megvont a Malévtól mindenféle állami támogatást és az eddigiek visszafizetésére kötelezte...
Elképesztő hatalma van ennek a Fidesznek, mi?
Szerintem ez a varázs mondat adja meg a savát-borsát az egész ügynek. Vajon mióta tárgyal a fidesz a Ryan Air-al. Biztosan nem január 24-től, hiszen annyira simán ment minden, olajozottan. Ez már le volt pacsizva.
Ugyan már. Te sem gondolod komolyan, hogy Brüsszel kihagyta volna ezt a ziccert, hogy a kormányt még jobban ellehetetlenítse és megleckéztesse.
Amúgy reorganizáció esetén is fennállt volna, hogy versenyjogot sértenek.
Ugyanezen a "hasraütéses alapon" azt is lehetne mondani, hogy ... a Ryanair ráugrott a lehetőségre, hogy kivégezze a keleteurópai konkurrenciáját, amelyik korábban Mo-on vereséget mért rá és a reptért üzemeltető cég is, amelyik igazán nem bizhat a sikeres birói szakban a kétharmados Magyarországon ezért inkább a működés feltételeit teremtené meg... mindenáron.
ott nem épp a tartós forintgyengülés volt a tét, ami a devizaadósságra rak pluszterhet, hanem egy rövid, de erős kilengés a forintárfolyamban.
simán lehetett volna shortolásra használni, gyorsan venni forintot mielőtt kósa és szijjártó mikrofont ragad, majd még azelőtt eladni, hogy orbán bejelentené, hogy pontgyűjtőakcióba kezd, és lényegében visszakorrigál a forint.
pár nap/hét alatt el lehetett volna simítani hitelességileg is a malőrt, és rengeteget lehetett volna vele keresni.
ez egy nagyon szép összeesküvés-elmélet
de szerintem nem ez történt, egyszerűen csak barmok voltak. (mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utána másfél évig ugyanúgy barmok voltak)
ugyanígy nem hiszek abban, hogy oszkó tönkretette a malévet, hogy helyzetbe hozza a wizzairt, mert ezek az emberek a közvélekedéssel ellentétben nem hazaárulók (orbán sem, bajnai sem), nem ártanak szándékosan a hazájuknak. legalábbis ekkorát biztos nem.
lásd az előző kommentemet
Mindent a stílusuknak és a faszságuknak köszönhetnek illetve sajnos köszönhetünk. Aztán a vége mégiscsak a hajbókolás lett.
Igen szerintem sem azok. Csak nincsenek tisztában szegények azzal, mi lenne a közérdek ;)
..és? Hogyan kerül a képbe Oszkó? 2011-ben megpályázott egy lehetőséget. De, ha hívták és adták, akkor mi van? Nem akarta a MALÉV bedőlését. Ő már, ha akarta volna, akkor sem volt pozícióban. A repedtsarkú picsa érvelése teljesen ellentmondásos, ostoba ribanc. Akkor lehetne Oszkót hibáztatni, ha a MALÉV-ot 2010-ben bedönti, átadja a helyeket a Wizz Airnak, majd 1-2 év után ott kap egy jól fizető állást.
Én leginkább arra lennék kiváncsi, hogy a fidesz milyen hasznot húzott a nemzeti érdekek elárulásából? Kormányzati szinten nem nagyon szoktak légitársaságokkal tárgyalni (Rynair)az inkább a reptérüzemeltetők jól felfogott érdeke.De ha már tárgyalnak, miért nem a Wizzair-rel, aki sokkal inkább tekinthető magyarnak.El nem tudnám képzelni, hogyha pl. az Air France tönkremenne,a fr. kormány az irekkel tárgyal és nem egy fr. fapadossal.Itt valami nagyon büdös.
Szerintem is emiatt hőzöng a repedtsarkú , terel. A sok hülye fideszbuzi pedig gondolkodás nélkül beszopja a zéró logikás picsát.
De jó lenne, ha itt lenne a huttinger is... vetélkedhetnétek, hogy melyikőtök az okosabb...
Helló. Jó hogy jöttél. Te mit gondolsz erről, amibe a repedtsarkú logikai bukfencet tornázott,
Az viszont nagyon etikus, hogy a Magyar Turizmus RT. 3 millárd forinttal támogatja a Ryanair a magyar piacra való újbóli belépését. Erre van állami pénz?
Tóni énekel:
http://www.youtube.com/watch?v..
Jön abból vissza, de már csak egy pártkasszába és kevesebb emberhez. Erre jó a kétharmad. Fel lehetett rúgni a 70-30%-os egyezséget.
Azt élveztem volna igazán, ha plagi bá tárogatózott volna.
Először is: Zrt. Egy Zrt mióta állami?
1988. évi VI. törvény
a gazdasági társaságokról
Azért furcsa ez az egész helyzet. Tudtommal a Malevban a visszavásárláskor megmaradt az orosz bankember 5%os tulajdona és egy vétójog záradék. (lásd portfolio.hu cikke Mi baj a Malévval?) Ha a Malév tényleg nemzeti tulajdonban lenne 100%ig, akkor nem lehetne feljelenteni őket igazságtalan pénztöméssel, nem? Ok lehet ebben nem vagyok teljesen képben, de a köv kérdésem miért kell minden nemzeti érdekben legalább 5% orosz zsidónak vétójoggal továbbra is hasznot húzni? (Abramovich persze hogy Ábrahám fia) Ha pedig az a visszaállamosítás így történt, az mostani kormánynak már akkoriban nagydobra kellett volna vernie és amint odakerültek sikkasztás gyanújával elkezdeni a vizsgálatokat....mert így csak attól, hogy ez pont most történt, egy csomó tájékozatlan butus emberke persze csak rájuk haragszik.... Erre meg még jön egy válasz egy korábbi kommentre: a wizzairre természetesen nem volt pénze a Váradinak, a pénzemberek angolok és amerikaiak mögötte, mint azt a Ryanair O'leary elmondta ma az indexen:"Ez ráadásul nem is egy magyar cég, a befektetők amerikaiak és angolok. Van egy magyar igazgatósági tagjuk, de ő pedig Svájcban él." - érvelt a Ryanair vezetője. "Budapest nem hagyatkozhat a veszteséges Wizz Air-re. A Jersey szigetén lévő adóparadicsomba vannak bejegyezve, de hát minek is nekik adóparadicsom, amikor soha nem voltak még nyereségesek!" A vicces ír pasi azt hiszi a a magyarok támogatnának egy céget csak azért mert magyar...Tehát ez az ügy mindeképpen zavaros, és csak egy biztos: mi megint k**va rosszul jártunk.
ugyan, vén szaros, Gabikáé megint a koszos munka. Oszkót karaktergyilkolni kell, mert Bajnai társa, aki potenciális 2014-es kihívó.
A BKV Zrt. ja az csak félig állami , mert önkormányzati.
Ennek mi a fene köze van az általad említett túrisztikai céghez?
Az önkormányzat nem állami? :-) Magán? :-)
Miért lincselték volna meg? Azért, mert 2011-ben , egy évvel a kormányból való távozása után kapott egy igazgató tanácsi állást. Azt sajnálod, hogy oda nem fideszes vagy fidesz-oligarcha került? Normális emberek tripla bóvlit nem vesznek be a cégükbe, merthogy a fidesz csak a tripla bóvlira és a csődre képes. Ha Oszkó bedöntötte volna a MALÉV-et , akkor igazad lenne.V
Miért lincselték volna meg? Azért, mert 2011-ben , egy évvel a kormányból való távozása után kapott egy igazgató tanácsi állást. Azt sajnálod, hogy oda nem fideszes vagy fidesz-oligarcha került? Normális emberek tripla bóvlit nem vesznek be a cégükbe, merthogy a fidesz csak a tripla bóvlira és a csődre képes. Ha Oszkó bedöntötte volna a MALÉV-et , akkor igazad lenne.V
http://itthon.hu/szakmai-oldal..
http://hu.wikipedia.org/wiki/T..
Vagy akkor, ha most Oszkó behozta volna a Wizz Airt.
Tónió, itt van a haverod, a hugyzinger... félrevonulhatnátok egy kicsit oboázni....
Csak a fideszesek szopják egymás farkát szünet nélkül. Természetesen az első mindig a bunkó focista.
Figyelj vénhülye! A bajonettzáras pöcs a szádban van elfordítva... :-)
Szerintem ez nem vén hülye. Ez valami baszatlan ribanc lehet. De hogy perverz az biztos. Lehet, hogy pedofil pap?
Látod? Megy ez nektek. Oboázzatok.
Biztosan tompikába vagy szerelmes férfi létedre. Csak nagyon vigyázz, mert a fidesz is kidob,meg a jobbik is. Ez utóbbi csak a pornósokat tűri meg, az előbbi pedig csak a pedofil papokat sunázza.
A hugyzinger elhallgatott. Csak nem előtted térdel, csuhás?
Ez egy igazi frusztrált vénhülye. Aki ráadásul ilyenkorra már erősen be szokott lenni baszva...
Neked csak azt a nyugdíjat kívánom,amit a a magánpénztáraktól kaptál volna!!!!!!!
Nevezd meg! Te!
Most a Tónió térdel?
Csurka klón?
Mi a kár? Nekem eddig a kárt a fidesz csinálta a tripla bóvlival, a mnyp eltüntetésével , a MALÉV csődjével, a KÖZGÉP miatt ki nem vizsgált 30 milliárd ft-os kárral,a növekvő államadóssággal, a hülyegyerek dávidkának alakított bkv vízfejjel..
Oszkó nem hagyta csődbe menni a MALÉV-ot, ráadásul erre rábólintott a fidesz is.
Én is magamnak, mert a fidesz biztosan nem fog tudni nyugdíjat fizetni, ha még maradnak egy pár évet.
"Meg a többi libsi-bolsi."
Mint pl. Váradi József wizzair vezér?
Oszkó nem hagyta csődbe menni a MALÉV-ot, ráadásul erre rábólintott a fidesz is.
----------
LINK????
Dokumentum?????
Jancsika!
Mire bólintott a Fidesz?
Oszkó mivel mentette meg a MALÉV-ot?
Kicsit bővebben, Jancsika!
Amit ide pötyögtök, az merő hazugság.
Bazmeg, droid, ha az derült volna ki, hogy valamelyik Fideszes tagja az igazgatóságnak, már a teljes nemzetközi zsidómédia lehozta volna, mint hazaárulást, ti meg olyan hangosan ajvékolnátok, hogy az idegenek még az Orion-ködből is elköltöznének.
"Wizz Air: jogellenes a Malév államosítása
Jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását a Wizz Air és az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben; a diszkont légitársaság egyben aggasztónak tartja, hogy a magyar kormány a cég fenntartásába öli az adófizetők pénzét, amivel szerintük csak halogatja a Malév problémáinak megoldását." 2010. márc. 02.
Ezt a lóvét Oszkó tolta be a malévbe, de mivel már a választások elött volt ezért ez a buli csak a Fidesz jóváhagyásával jöhetett létre.
"Bazmeg, droid, ha az derült volna ki, hogy valamelyik Fideszes tagja az igazgatóságnak, "
A tulaj fideszes, csak már kilökték a kosárból, mert egyes lobbiköröknek a Ryanair valamiért szimpatikusabb.
Budai utánanézhetne, hogy vajon miért egy ír légitársaságot preferálnak egy részben magyarral szemben.
A jelenlegi állapot szerint a Malév csődjével a Ryanair járt a legjobban. Erre gyártsatok összeesküvéselméleteket, úgy hogy az Oszkó is benne legyen. Érdeklődéssel várom.
Az komoly, hogy azért gyalázzátok Oszkót, mert "becsődöltette a MALÉV-ot"? :-DD Mert most már mintha itt tartanánk. Selmeczi mégsem haszontalan akkor. :)
A ma véglegesített Ryanair szerződés a Budapest Airport-al bizonyítja, hogy mennyire hülye ez a Selmeczi.
Itt van tied!
http://nol.hu/gazdasag/malev_i..
Azonos szinten vannak a fidesz szavazók Selmecivel. Ez látszik az itt hozzászóló fidesz-szimpatizánsok böfögéséből. Másfél millió barom Mo-on.Az nem semmi.
Ja, a tulaj fideszes, csak mégse. Hülye-e vagy-e, makimajom?
Nem fordulhat elő, hogy igazgató tanácsba külföldön fidesz arc kerüljön, csak itthon lehetséges. Tudod, a normális cégek a tehetség és ész alapján választanak be az igazgatósági tanácsba embereket. Nem a rokonság és a hit számít. Illetve vakhit.
Itthon viszont, mindenhol rokonok-lásd Dávidka vízfej, illetve fidesz fanok illetve fidesz-oligarchák. Többek között ezért van a tripla bóvli.
Igen fideszes a tulaj. Mégpedig olyan fideszes, aki nem azt nézi, hogy fideszes üljön az igazgató tanácsban, hanem azt, hogy értelmes ember üljön az igazgató tanácsban.Ő egy okos fideszes, akiből itthon nincs egy sem.
én azt nem értem, hogy Oszkó miért reagál egy Selmeczi Gabriellára? Ki ez a luvnya? Ki alatt fekszik? Mit tud, hogy nem baszták még ki a fideszből nyilvánvaló hülyeségei miatt?
"az első Fidesz kormány által a Malév élére juttatott, majd 2003-ban leváltott Váradi József, WizzAir alapító vezérigazgatója is aktívan benne volt a Malév feljelentésében [...] .Tavaly meg Oszkóval közösen beleszúrta a kést a Malév nyakába a feljelentéssel."
kis hiba a gondolatmenetben: a Malévot Farkas Attila jelentette fel, a TravelService ügyvezető igazgatója jelentette fel. tájékozódj, ő maga jelentette ki:
http://atv.hu/cikk/video-20120..
elmondja az okokat is, hogy miért.
Nem is értem, hogy miért a wizzairre próbálja kenni a sok naridroid a Malév csődjét :-)
A repedtsarkút a fideszből és a fideszben nem ki, hanem megb....
Lassan nem lesz hülyébb, mint a puccsolt vezetője.
na azért tisztázzunk valamit: Selmeci sose' volt okos.
Tehát az, hogy a barátját, a Lockhead igazgatóját próbálja beprotezsálni az USA magyarországi nagyköveti székébe -miközben zajlanak a repülőgépbeszerzések-, és ezt "Senator" asszony aláírással elküldi pár idióta fityiszessel együtt az USA-ba - nos, erre csak azt tudom mondani, hogy SOHA többet nem szabad az ilyet a politika vagy a közélet közelébe engedni.
Ehhez képest Orbán nyugdíjvédő kormánybiztosnak, majd fidesz szóvivőnek nevezte ki. Ennyire tartja a fidesz és Orbán a fideszre szavazó embereket, osztjónapot. Ráadásul van aki zabálja a repedtsarkú szövegét.
Ha nem lenne a világon repedtsarkú primitív, nők szégyene, akkor ki állna szóba magával a női nemből?
Én nem állok szóba az ilyen rettenettel.Ezek szerint te sem sunáznád ezt a fidesz-szégyent?
Bejelentkezés