„Tisztelt Miniszterelnök úr, bár Ön demokratának nevezi magát, az a mód, ahogyan Ön megszerezte a miniszterelnöki pozíciót, ahogyan gyakorolta kormányfői hatalmát, s ahogyan végül komédiává silányította a miniszterelnöki pozíciót igen messze van mindattól, ahogyan mi a demokratikus hatalomgyakorlást elképzeljük. Ön politikai szövetségeseivel váratlanul szembefordulva jutott hatalomra, kormányfőként homlokegyenest az ellenkezőjét művelte mindannak, amit választási kampányában megígért, saját bevallása szerint hazugsággal, trükkök százaival, semmittevéssel és nemtelen propagandafogásokkal keltette a kormányzás látszatát. S tette mindezt csak azért, mert úgy gondolta, hogy az Ön ellenfeleinek hatalomra kerülése szörnyűséget jelent majd. Függetlenül attól, hogy e tekintetben Önnek igaza lett, mi, mai magyar demokraták nem vállalhatunk közösséget egy olyan emberrel, úgy kormányozta hazánkat, ahogyan Ön tette.
Tisztelt Miniszterelnök úr, az Ön által képviselt politikai formáció sok tiszteletre méltó kezdeményezést mutat föl, programjuknak számos olyan eleme van, amely elfogadható, vagy komoly vita alapja lehet. Mindazonáltal az Ön által hirdetett ellenzéki összefogás nem e programpontok alapján áll, hanem legfőbb célnak, már-már profetikus feladatnak Orbán Viktor és a Fidesz-hatalom leváltását tekinti. Az Ön egész politikai pályafutását végig kíséri ez az oppozíció, az Ön közéleti küldetése, legfontosabb önmeghatározása – számunkra úgy tűnik – az Orbán Viktorral való szembenállás. Ön most ismét azt állítja, hogy Orbán Viktornál rosszabb miniszterelnöke nem lehet az országnak, a Fidesz-kurzusnál szörnyűbb berendezkedést elképzelni is nehéz, ezért szükséges, sőt minden valamire való demokrata számára elsődleges kötelesség az összefogás az orbáni hatalommal szemben. Önnek azonban meg kellene értenie, hogy számunkra, mai magyar demokraták számára a Fidesszel való szembenállás csak másodlagos kérdés. Mi elsősorban azt a rendszert kívánjuk átalakítani, amely kitermelte ezt a valóban nyomasztó kurzushatalmat, mi elsősorban azokat a folyamatokat akarjuk megfékezni, amely az összeomlás szélére sodorta társadalmunkat, mi elsősorban azzal a politikai hitvallással állunk szemben, amely e tragikus végkifejlethez vezette hazánkat. És Önnek jól meg kell értenie, hogy mindannak, amivel mi szemben állunk, Ön éppen olyan fontos szereplője, jelképes alakja, megtestesítője, mint Orbán Viktor. Mi, mai magyar demokraták csak úgy tudunk nemet mondani a Fidesz-hatalomra, ha egyúttal nemet mondunk mindarra, amit Ön képvisel. Kérem, értse meg: az ellenfelem ellenfele nem a barátom!”