NGM: Mindenki elkötelezett a BKV megmentéséért

2012. január 31. 18:10

Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár kedden Budapesten kijelentette, hogy mind a Nemzetgazdasági Minisztérium, mind a kormány, mind pedig Budapest vezetése elköteleződött a BKV megmentéséért.

2012. január 31. 18:10

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormány és Budapest vezetése is elkötelezett abban, hogy megmentsék a BKV-t, de vannak még kérdések, amelyeket tisztázni kell - mondta Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár közölte: a kormányzat kész minden segítséget megadni a fővárosnak, hogy a BKV a szolgáltatását fenn tudja tartani. A kormány egy 1 plusz 1 forintos elvet akar érvényesíteni, azaz minden 1 forint kormányzati támogatás mellé 1 forint önkormányzati forrást szeretnének.

Szatmáry Kristóf elmondta: a 32 milliárd forint zárolt normatív támogatás feloldására is van lehetőség, ennek feltétele, hogy átfogó tervet készítsenek a BKV finanszírozásáról, illetve a fővárosnak biztosítania kell a kormányt, hogy elő tudja teremteni a saját forrásait. Az államtitkár jelezte, vissza kell még térni bizonyos kérdésekre, arra is, hogy a főváros által meghozott lépések elegendőek-e.
 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. január 31. 19:17
"Mindenki elkötelezett a BKV megmentéséért" Ja. Csak pénzt nem ad hozzá. Azt najd az autósok....
Válasz erre
3
0
L066H
2012. január 31. 18:33
Megint megbukott a ballibek menetrendszerű rémhíre. 10 ezer forintos útdíj. :))) Ostoba barmok....
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!