Felháborodott az útdíjon a Jobbik

2012. január 30. 12:00

A Jobbik szerint „Bokros Lajos kisinas ahhoz képest, amit az Orbán-Matolcsy páros művel” az emberek folyamatos megszorításával és sarcolásával.

2012. január 30. 12:00

A Jobbik szerint felháborító a budapesti útdíj fővárosi városvezetés által kezdeményezett ötlete és megdöbbentő, hogy sajtóhírek szerint a kormány is támogatja ezt, vagyis a kabinet „másfél éve minden egyes problémát egyféleképpen old meg: az emberekre újabb adót vet ki és megsarcolja őket” – jelentette ki a Jobbik budapesti elnöke.

Szilágyi György szerint „Bokros Lajos kisinas ahhoz képest, amit az Orbán-Matolcsy páros művel” az emberek folyamatos megszorításával és sarcolásával. Ezzel szemben a Jobbik több javaslatot is kidolgozott már a BKV finanszírozására: ilyen például a jegyárak áfa-tartalmának 5 százalékra csökkentése és a jövedéki adó csökkentése, amelyekkel a jelenlegi jegyárak mellett is azonnali bevétel-növekedést lehetne elérni – mondta.

A politikus arra reagált így, hogy az Index hétfőn azt írta, hogy a kormány támogatja azt a javaslatot, amely a főváros területén minden közutat használó gépkocsira havi tízezer forintos úthasználati díjat vetne ki a BKV finanszírozása érdekében.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
novara
2012. január 30. 14:21
Lehet,hogy lufi. Az azonban rémisztő,hogy van,akinek eszébe jut,hogy az autós fizesse meg a BKV ellopott pénzét. Orwell-i lenne...
Dr. Táskás Tóni
2012. január 30. 13:55
Ez az EU tagságot megszüntetni EU-ból kilépni szándékozó Jobbik? Ez ócsárolja az idióta fideszt, amikor a fidesz a Jobbik programját lopkodja és együtt szavaznak meg mindent? Együtt turbékol a Parlamentben a Jobbik és a fidesz.Egy tőröl fakadnak, hazaárulók.
bambuci
2012. január 30. 13:43
kisinas ?! pfff de azért minden szolgáltatás kell ingyér!!!
freehckr
2012. január 30. 13:18
Pedig nem hülyeség sem az útdíj, sem a dugódíj, csakhogy ezek bevezetéséhez előbb valamicskét illene fejleszteni a külvárosi parkolási lehetőségeken, a BKV menetrendjén, és nem utolsó sorban a tömegközlekedési járatok állapotán. Az viszont tényleg pofátlanság, hogy egyéb sarcokon gondolkoznak ahelyett, hogy előbb a BKV rekord kedvezményeit törölnék el. Ha egyszer csőd felé megy a cég, akkor miért jár még ma is ingyen, vagy igen merész kedvezményekkel az utazóközönség egy jelentős része?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!