Eörsi Mátyás az SZDSZ egyik legkellemetlenebb modorú, kifejezetten arrogáns, ráadásul saját eszmetársait is rendszeresen hátba támadó politikusa volt.
„Az SZDSZ-hez kapcsolódó – egy időben meglehetősen közeli – tapasztalataim szerint Eörsi Mátyás a párt egyik legkellemetlenebb modorú, kifejezetten arrogáns, ráadásul saját eszmetársait is rendszeresen hátba támadó, ezért belső körben megbízhatatlannak tartott politikusa volt. Nagy célját – a külügyminiszterséget, aminek eléréséért eszközökben nem válogatott – ugyan nem sikerült megvalósítania, de Horn Gyula kormányának utolsó évében külügyi államtitkár volt, későbbi a parlamenti külügyi bizottságának alelnökeként, az európai integrációs ügyek bizottságának elnökeként, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális frakciójának vezetőjeként dolgozott. Külügyi, illetve uniós munkáját röviden így jellemezném: mélypont után mélypont. A magyar nemzeti ügyek képviseletétől mindvégig ódzkodott, a határon túl élő honfitársaink problémáival egyáltalán nem foglalkozott, ideje nagy részét személyes (összességében nem túl sikeres, bár jövedelmező) karrierépítéssel töltötte.”
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (121 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Gratulálok a szerzőnek, hogy sikerült ilyen erkölcsi magasságokba emelkednie. Példamutató a kollegalitása és bajtársiassága. Sok sikert a nemzeti szabad(os) elvű közö(n)sségnek.
ez lehetetlen!!! hogy egy szdsz-es ne akart volna foglalkozni kisebbségi ügyekkel??? jah, most látom, hogy határon túl élő honfitársainkról van szó. hát az más. valóban más. azzal is foglalkoztak ők, de mésképp.
Erkölcsi magasságokban csak ketten vannak Eörsi Mátyás és te.:-)
Egyébként hogy lett Retkes Attilából az SZDSZ elnökéből Nemzeti Szabadelvű?
Érdemes megnézni a hivatkozott blogot. Enyhén terápiás célú bosszúblog. Azt bírom a Mandinerben, hogy eljuttat olyan helyekre, ahova biztos nem tévednék magamtól.
"""Azt bírom a Mandinerben, hogy eljuttat olyan helyekre, ahova biztos nem tévednék magamtól."""
Tényleg így van.
A "szabad madár" nem vész el csak átalakul.
Láttam már más szabadelvűt, akiből nemzeti lett.....
Én is.
"..Csuhások! Térdre, imához!.."
Pontosan.
Te szerencsétlen Retkes te meg tönkretetted az SZDSZ-t. Aljas féreg vagy, akinek nem volt semmi ellenzéki múltja, csak beférkőztél az SZDSZ-be.
Lehet, hogy a Fidesz strómanja vagy.
A galád!
Még mindig tiszta az utolsó kinyalásod óta. :-)
Huttinger meg az okoskodás? Hát hova gondolsz?
Ő csak eszmét cserél...
Miért bántja mindenki szegényt?:((
Eszmét ti cseréltetek.Ugye a fidesz a liberális internacionálé tagja volt. Ma pedig.....
Ti cserélitek az eszmét.....:-)
Hűűűűűűűűűűűlye
Akkor mégis csak okoskodsz?
Én maradok az eszmecserénél. Csere?
Én nem változtattam eszmét.
De te liberóból keresztény lettél.. :-) :-)
Nocsak, van még 1 magyar, aki vár valami jót ettől a shegg Eörsitől?
Az kizárt dolog, mert nem tudom.
Te már keresztényként lettél fideszes? :-)
Haahh, a sötétben bujkáló ELLENMADÁR!!!! Reszkessen.!!!!
Fejlődőképes.Anno én is szdsz es szavazó voltam.Fiatalság, bolondság.Eltelt húsz év, kinyilt a szemem. ma már nyárson piritanám a cigányt, a buzik könnybelábadt szemmel futnak előlem, a zsidót tud szkolnám fel az első El-Al járatra.
Sose voltam fideszes:O
Én csak egy bizonytalan állampolgár vagyok...:(
:D
Nekem volt egy kollégám aki annó 1990.-ben SZDSZ szavazó volt. Most azt hagyjuk, hogy MLEE-t végzett, mert ez nem szempont.
Ő akkor a radikális MSZMP elutasítottság miatt szavazott az SZDSZ-re.
Nagyon sokszor szoktam SZDSZ-ek orra alá dörgölni ezt, mikor mesélnek nekem, hogy miért is csökkent az SZDSZ szavazó bázisa radikálisan.
Én meg szétröhögöm ezen magamat... :-)
szia nyugi! ez a balfék, jól megfizetett troll hülyegyerek hutti, nem tudja, mit beszél és ír, de azt sem érzékeli, amit eörsi mátyás mondott jó tanácsként nekik....azt mondta, hogy "menjetek a picsába"....értesz-e a szóból hutti? tudod, hogy hova kell menned?....
Az eszme lecserélése nem tévedésen alapul kedves barátom.
Írhatod, hogy kiforratlan volt még elméd stb stb.
Csak vezéreid elméje nem kiforratlan volt. Ők számítóak voltak.
Még jó, hogy ez egy egyedileg gyártott kretén...remélhetőleg nem prototipus.
Köszönöm:D
Figyelj rám kisköcsi!
A 450Ft-os gázolajról beszélj először.
Ezt a transzparenst hordozd melleden. Utána beszélhetünk másról is.
Még 20 év és már magadat is gyűlölni fogod...
Jó. Beszéljünk másról.
Mikor kaptad meg "Az Arany Klotyóért" érdemérmet?
Az MDF szavazó táborával.
Nevetséges vagy... :-)
Ide figyeljél rám!
A 2008-as válság előtt amikor 150 dollár volt egy hordó olaj közel sem ennyi volt egy liter gázolaj ára.
Mi miatt kerül 1 liter gázolaj ára 450Ft.ba?
Milyen elvekről beszélünk? :-) Hol volt az MDF szavazó bázisa a liberalizmustól? :-)
no mikor kapod meg szolgálataidért a hülyegyerek érdemérmet????...a kommunizmus áldozataiért? áldozat vagy, te szerencsétlen.....
"History of Crude Oil Prices at The New York Mercantile Exchange. ... January 18, 2008, $90.57. January 25, 2008, $90.71. February 1, 2008, $88.96. "
---
"History of Crude Oil Prices at The New York Mercantile Exchange. ... January 12, 2007, $53.30. January 19, 2007, $51.99. January 26, 2007, $55.42."
Na. Ez a te asztalod mi? Mindegy mi a téma, rá kell vezetni a beszélgetést a számokra.
Te meg a számaid menjetek szobára.
bocs nyugi! ennek a szellemileg lepusztult huttinak szólt az üzenet...
Ezek nem számokról szólnak.
Emlékszel mikor Szíjjártó jövedéki adó csökkentést szorgalmazott?
OK
Mit szólsz a 2007-2008 olajárakhoz, hülyegyerek?
"""2008 júliusában 150 dollár/hordó közelében érte el eddigi csúcsát a kőolaj világpiaci ára."""
Jobb keresőt keress.
És te hülyegyerek?
2008 júliusában 150 dollár/hordó közelében érte el eddigi csúcsát a kőolaj világpiaci ára.
idióta balfasz..... magyarország jótevője ez a hülyegyerek, aki szellemi nyomorba sodorja a mandíner bolsevik fertőzött postjait, modern hádészként az alvilágba akar levinni minden tisztességes magyar állampolgárt...
Ezt te írtad. Mit keressek rajta?
---
huttinger2012. január 27. 01:11
@myzu
Ide figyeljél rám!
A 2008-as válság előtt amikor 150 dollár volt egy hordó olaj közel sem ennyi volt egy liter gázolaj ára."
Ennel gusztustalanabb cikket regen olvastam.
Link?
Hát hogyne.
Ha akkor 150 dollár volt egy hordó kőolaj és nem volt a belőle lepárolt gazolaj 450 forint, akkor magyarázd meg, hogy ma amikor nem 150 dollár egy hordó kőolaj miként lesz belőle 450Ft egy liter gázolaj?
Nos? A szijjártói matek menni fog? :-) :-.) :-)
Kisköcsög... :é) :.)
http://www.napi.hu/nemzetkozi_..
Szopni akarsz?
Kit?
Te szopsz, kispöcs.
"2012. január 4., szerda 10:48 (NAPI)
Benzinárrobbanás fenyeget, 150 dollárra drágulhat az olaj"
Látod a dátumot? Te 2012-ről írtál? De még így is: "drágulhat" -hat -hat
Az első sor neveit mondjam? :-)
Vén hülye!
Ott van a cikkben.
"""2008 júliusában 150 dollár/hordó közelében érte el eddigi csúcsát a kőolaj világpiaci ára."""
ctrl+f
Vén barom!Tényleg ne igyál annyit!!!
A MOL-ról beszélsz kisköcsög?
Mi van?
Kit a beszélő autó a Knight Rider-ből.
Engem nem érdekel a homoerotikus násztáncod, csak eszembe jutott a Knight Rider zenéje, meg a kocsi, Kit.
Törö-törö törö, Törö-törö törö.
http://www.youtube.com/watch?v..
Te most hol akadtál meg a lemezen?
Gyerekkori trauma.
Kösz hogy felszakítottad bennem a régi sebeket, tényleg, nagyon kösz.
Kisköcsög.
ITT MEG A VALÓSÁGBAN BORJÚ:
A mai olajár:
http://knopok.net/prices-chart..
---
December 30, 2005 től January 20, 2012-ig:
http://www.nyse.tv/crude-oil-p..
---
Sajnálom. Nem pszihológus vagyok.
A klotyópucolók ritkán azok.
Az hagyján, de még a pszichológustól is messze vagy.
Mész a faszba az olaj árakkal itten, tudod mennyit kér egy Good Will Hunting kaliberű idegbeteg pszichomókus?
Hogy varjak csipkednék ki a szemedet te szégyentelen!
Most simán hülyét csináltál magadból!!!
Köszönjük!!!!!!!!!!!!!!!
:-) :-) :-)
Néz meg az általad ide tett linket. Európában a Brent olaj a mérvadó. Ha crude könnyű olaj 2008.július 11.--én 145,08dollár/hordó akkor mennyi is lehetett a rosszabb minőségű Brent olaj hordója?
És nekem semmi dolgom nem volt... :-)
Igaza van next-nek. Vén hülye alkoholista vagy. :-)
Valószínű hülyére kereshetném magamat... :-)
A pszichológustól nincs messze. Naponta kell hozzá járnia.
Ti jártok hozzám! :-)
Ezzel a táblával masíroztál szombaton? :-)
"akkor mennyi is lehetett a rosszabb minőségű Brent olaj hordója?"
Szerinted még több. 150 dollár. Mert szerinted a roszabb minőséget drágábban árulják.
Igen. De erről most nyissak vitát?
2010:
"Crude prices are expected to average 475 kroner ($76.83) a barrel this year, an increase of 50 kroner from an October estimate, the government said today in its revised budget statement. The government also set crude price estimates of 475 kroner next year and 408 kroner a barrel in 2012. "
http://www.bloomberg.com/news/..
2008.-ról beszélünk.
Onnan keress linket. Vén részeges.
Kinyaltad a cuccost . Kibírják napokig. :-)
Plagi bá' után már ti is loptok? :-)
Itt van:
"nyugi2012. január 27. 01:38"
A norvég Crude Oil Price 2008-ban $50 to $70 között mozgott, takonybajnok.
http://www.oil-price.net/
A Brent mindig drágább.
"From 2006 until 2012 Brent Crude Oil futures prices averaged 80.64 dollars"
üsdddddd kiiii
ne sajnáld
addig rugdosd, amíg mozog
Te fordítva vagy az Aiszóposz mesékkel, mint a rendőr a viccekkel: szereted, de nem érted. Olvasgasd A farkas és a bárány mesét!
Vagy ha nem értenéd. általánosíts a visszaható hatály tilalma szabályból.
Mint a komcsi-libsi szabad átjárásban?
Különösebben nem foglalkoztam a Retkessel. Örültem, hogy segít felszámolni az SZDSZ-t. De ha Obulus, egysegelem, huttinger ennyire ellene van akkor csak tisztességes, értelmes ember lehet. Ezért jó a mandi, mindig van aki segít a saját (elfogult, hibás) ítéletével a jó irányba terelni mások véleményét.
Retkes for President!DDD
inkább hallgatni kellett volna az RA féle magyar liberálisokra a szélsőkozmopolita szadistáknak
Szó sincs róla! Mindössze ismeri E.M. et személyesen a szerző és ezt írja le.
"Az SZDSZ-hez kapcsolódó – egy időben meglehetősen közeli – tapasztalataim szerint Eörsi Mátyás a párt egyik legkellemetlenebb modorú, kifejezetten arrogáns, ráadásul saját eszmetársait is rendszeresen hátba támadó, ezért belső körben megbízhatatlannak tartott politikusa volt."
Akkor passzol a DK-hoz.
Eörsi jó helyen van ott, kár h az avasi hakniból még kimaradt.. Ám legyen a GyéPé árnyék külügyminisztere!
Attis, ezért kár volt billentyűt ragadnod. Az egész cikk egy személy poncskondiázásáról szól, ami be kellene látnod, roppant gusztustalan. Aztán már is meg van az ok, miért voltál ennyire tehetséges pártelnök...
Majdnem minden írásod egy személy pocskondiázásáról szól. Bár - talán - pártelnök nem vagy...
Én is így vagyok vele, holt keselyű felett ne körözzenek.
Különösen tetszetős Obulus "érve", miszerint Retkes miatt ment padlóra az szdsz.
Egyébként Eörsi Mátyás mellé illik nagyon Haraszti és Magyar Bálint jelleme, személyisége is.
Menj orvoshoz!
Valójában az MSZP-vel való koalíciókötés miatt mentek tönkre, ekkor vát nyilvánvalóvá az SZDSZ valóságos képe.
Egy kollégám, alapítótag, a választáskor megkérdezte, "Iván, lesz koalíció? Ááá, teljesen kizárt!", füllentette Pethő.
Amúgy meg magam is az SZDSZ-re szavaztam 1994-ben, nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Obulus beszólótárs véleménye kissé elfogult. Nem tudja megemészteni imádott pártjának nyilvánvaló alkalmatlanságát. Szerintem a Retkes csak -liberálistól szokatlan módon- megpróbálta valami tisztességesebb liberális -nem csak a zsidóság érdekeit képviselő- párttá alakítani az SZDSZ-t. De hamar rá kellett jönnie, hogy milyen "emberekkel" kell megküzdenie. És gondolom a pénzcsapokat, média kapcsolatokat is rögtön elzárták előle.
Ha a 90-es évek elején tudtuk volna, amit ma tudunk...!
Igen. Ami "beszólótársunkat" (jó!:) illeti, engem csak az lep meg, hogy vannak felnőtt emberek, akiket ennyire érintetlenül hagytak az elmúlt 20-22 év történései!?
Én azt gondolom, hogy az MSZP ment rá az SZDSZ-szel kötött házasságra. Köszönhetően részben az SZDSZ beépített embereire az MSZP vezetésében. És köszönhetően az MSZP alkalmatlanságának az ország vezetésére. Az SZDSZ vitte haza az igazán nagy pénzeket és az MSZP-vel vitette el a balhét emiatt. Az SZDSZ még a Fidesznek is szent tehén, nem merik/akarják vizsgálni az SZDSZ ügyeit, lásd pl Demszky.
Eörsi egy gusztustalan antimagyar.
Azért veri magát Magyarországon, mert itt tudott jó sok pénzt lenyúlni, Izraelben senki lenne.
De azért fogadott hazáját ott köpi le, ahol csak tudja.
Emlékszem, amikor Erdélyben tiltakoztak ellene, jól beégett a köcsög.
Az érdekeket kell keresni ezeknél az embereknél. Bemagyarázták nekik, hogy ők a kiválasztott értelmiség, az elit. Nehéz szembesülni azzal, hogy magukban semmit sem érnek. Könnyebb hinni a saját nagyságunkban és most eljátszani a meg nem értet zsenit mint elfogadni a valóságot, beismerni, hogy tévedtek 20 éven keresztül és valójában ugyanolyan szürke kis emberek mint azok akik fölött érezhették magukat eddig. Most tényleges teljesítményt kellene felmutatniuk, de ez nem megy.
népszerű elmélet, csak éppen kérdéses a köze a valósághoz
sokan egyszerűen elfeledkeznek arról, hogy a szadesz tagok, vezetők zöme az ún. demokratikus ellenzékből verbuválódtak, amelynek a működését valamiért a kádár rendszerbéli III/akárhányas titkos elvtársak állítólag "nemzetközi okokból türelmesen kezelték", más források szerint viszont direkte irányították
ha a farok csóválja is a kutyát, az nem a szadesz, hanem a továbbélő titkosszolgálati hálózatokat mozgató, abban résztvevő, továbbra is aktív, jelentős gazdasági pozíciókat, sőt egész szolgáltatási ágakat (biztonságtechnika, őrzés védelem) is magukénak tudható csoportok
ezért életveszélyes a magyar demokráciára, hogy semmiféle szankció nem született velük szemben a múltban betöltött szerepük jutalmaként, és semmi sem korlátozza további működésüket
Szerintem Retkes már a végjáték UTÁN érkezett az SZDSZ-be. Kóka, majd Fodor alatt teljesen erodálódott, esély sem volt megfordítani a folyamatokat. De jobb is így, nem hiányoznak.
Igen, az negyon durva volt, emlékszem az elképedésemre, hogy egyáltalán szóba került az addig annyira harcos antikommunista SZDSZ és az MSZP koalíciókötése. Mondjuk már azon iszonyatosan meglepődtem, hogy Horn Gyulát megválasztották. Azt hiszem, ott mentek el, abban a pillanatban nagyon rossz irányba a dolgok.
Szerintem a szadesz és az általad említett titkosszolgálati háttér, gazdasági háttérhatalom egy és ugyanaz. Ne feledd, hogy az Aczél György még 89-ben több ezer oldalnyi titkosszolgálati anyagot vitt ki Izraelbe. Azóta is szorongatják jó néhány ember tökét kintről.
Pl. Bauer Tamás szokott rendszeresen értetlenkedni, amikor nem tudjuk értékelni az szdsz elmúlt 20 évét.
De egy mezei (szdsz) kommentelő azért már túlléphetne ezen! (Ha csak nem ő a Bauer! Meg a Szűts Miklós!?)
Én tudom értékelni az SZDSZ elmúlt húsz évét. Csak ezt a hatályos törvények sajnos büntetni rendelik. Ezért csak visszafogottan értékelem.
Mi is, az apropó? Nem a benzin ára, hiszen Észak-, Dél- és Nyugat Európában az mindenhol drágább, mint nálunk; sok helyen drasztikusan drágább. Ilyen badarságon vitázni?!
Az apropó az Eörsi Mátyás belépése a DK-ba.
Na, ez jelképértékű.
És, ebből a szempontból fontos, hogy belássuk: Gyurcsány - minden pózolása ellenére -, a Dobrevékhez kötődés okán, kifejezetten filoszemita politikát, következésképpen hazátlan, magyarság ellenes politikát képviselt.
Minden fontos megnyilvánulása mögül ez a jellemtelen kötődés bújt és bújik ki ma is.
Eörsi Mátyás, mint elkötelezett cionista álmagyar állampolgár, amennyiben úgy döntött, hogy újra politizálni akar és ezt Magyarországon kívánja tenni, nem is dönthetett volna másképp, hiszen az ő identitásához, szellemi igényéhez és céljaihoz ma nincs közelebb álló politikai közösség, a Gyurcsány-féle kalandorok közösségénél.
Az külön vicces, hogy ennek ellenére a Kertész Ákosoknak, Bartus Lászlóknak még ezek sem felelnek meg.
Csak így tovább, DK! Mert ez a politológiai motívum - az Eörsi befogadása - máris beindította a DK erózióját. Nem hiszem, nem hihetem el, hogy mondjuk, egy Vadai Ágnes képes huzamos időn át egy Eörsi Mátyás félével egy platformon politizálni.
Mint említettem, a topic Eörsiről és a DK-ról szól, de ha ragaszkodsz ahhoz Lézer Jani, hogy hazugnak tartsanak, hát tessék:
Ólommentes benzin átlagár, liter/EURO-ra átszámolva
Dízelátlagár liter/EURO-ra átszámolva
Ausztria
1,35
1,36
Bulgária
1,25
1,33
Csehország
1,39
1,41
Finnország
1,58
1,53
Franciaország
1,55
1,45
Görögország
1,63
1,53
Horvátország
1,32
1,28
Lengyelország
1,22
1,25
Magyarország
1,34
1,40
Németország
1,50
1,41
Olaszország
1,71
1,65
Románia
1,28
1,31
Spanyolország
1,30
1,31
Svájc
1,42
1,56
Svédország
1,64
1,68
Szlovákia
1,45
1,39
Szlovénia
1,38
1,30
Szerbia
1,31
1,30
Ukrajna
1,00
0,94
Igen, Retkes már a végjáték után érkezett.
Fodor is. Egy rendszerváltó, a demokratikus átmenetet előkészítő párt lejtmenete Kóka elnöksége alatt következett be
Tudtad, hogy a felnőttek körében milyen sokan nem értik amit olvasnak?...;)
Majdnem úgy van ahogy írod. A különbség, hogy a barátod RM azóta sem tudja abbahagyni a nevetést.
Csak kiegészítésnek
Nyersolaj / hordó (NYMEX) árfolyam grafikon, elmúlt 5 év
http://www.tozsdeasz.hu/arupia..
Miért kerül nálunk ugyanannyiba a benzin és a gázolaj?
http://www.origo.hu/auto/20110..
Neem, az nem lehet!!!! (Biztos...:)))
Hibás a kiindulási alapod, hibás a következtetésed.
Az SZDSZ az I. fordulóban az egyes választások során a következő eredményt érte el.
1990 21,4 % Ezzel az eredménnyel 2. lett
1994 18,62 %
1998 7,88 %
2002 5,57 %
2006 6,31 %
Már 1990-1994-es ciklusban az alapítók közül többen kiléptek és maradtak …..
1994-es választások eredményeképpen az MSZP-vel közös nászágyba költöztek, további tagok léptek ki. Mindezek együttes hatása jól megfigyelhető a 2002 eredményben. 2010-ben ugyanaz játszódott, ami a 98-es drasztikus csökkenéshez vezetett, azonban a 2010 csökkenésnek már költözés lett a vége.
"Aki 20 évesen nem liberális, annak nincs szíve. Aki 40 évesen nem konzervatív, annak meg nincs esze."
Szó sem volt százalékokról meg választásról a hozzászólásomban. Én erkölcsileg, morálisan értettem a párt lecsúszását.
Nézd a jó oldalát.
Magyarország világelső a tüdőrákhalálozásban.
Kevesebbet kell fogyókurás cuccokra költeni, ha kiszállsz a kocsiból, kivánatosabb leszel (brrrr), nem kell viagra, és nem hal meg az unokád tizévesen agydaganatban a szmog miatt.
A szadesz ellopott mindent husz év alatt, és most nevet cserél.
Ez régi komcsi trükk.
Demszki már 2009-ben bejelentette, hogy nem indul újra.
Rugalmas elszakadás a bűnöktől, új arcok előtérbe tolása - hányszorj átszották el már ezt a trükköt?
Akkor, ezek szerint ez a hátbaszúrós Eörsi pont jó csapatba társult! Megérdemlik egymást!!! :)
Ha Eörsi ilyen volt, akkor minek hagyták, hogy az SZDSZ egyik "fémjele" legyen?
A magyar társadalom már régen rájött, az SZDSZ-ben mindenki Eörsi.
Tarackos!
Minden balliba olyan, mint Eörsi!
Ne aggódj, nem hátba-támadják egymást, csak építkeznek!
A népszerű néven "komcsik" halmaz egyik részhalmaza.
(Mindjárt írni fog valamelyik libsi barom, hogy ma már nincsenek is komcsik).
(Remélem, nem rám számítottál!:)
A komcsizással az a baj, szerintem, hogy elfedi a lényeget. Meg kiismerhetetlen hogy ki, milyen értelemben használja. (Pl. újabban a fideszt, ill. a gazdaságpolitikáját szívesen komcsizzák - "balról".)
Én, ha csúnyát akarok mondani, szívesebben használom, hogy pl. szdsz (= hálózat!?).
Mindenesetre a "rendszerváltásunk" egyik nagy "sikere", hogy sok fontos szavunkat már csak idézőjelek közt lehet használni, mert egyik sem azt jelenti, amire használjuk. (Így lehet aztán pl. Gyurcsányból demokrata, OV-ból meg komcsi.)
(Hehe)
Bejelentkezés