GKI: Egy halom költségvetési keménykedésre lesz szükség

2012. január 26. 18:28

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint további kormányzati lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt. Az elemző abban is kételkedik, hogy márciusig létrejön az IMF-megállapodás.

2012. január 26. 18:28

További kormányzati lépésekre, „egy halom költségvetési keménykedésre” lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt – jelentette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön Szegeden. A hiánycél túllépése a túlzottdeficit-eljárás folytatását, és végső soron a kohéziós források felfüggesztését vonhatná maga után, ezt azonban a kormány nem engedheti meg – mondta a szakember egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

A GKI a várható kormányzati szigorítások miatt látja úgy, hogy a GDP idén 1,5 százalékkal csökken majd – tette hozzá. A kutatóintézet számításai szerint idén a lakossági fogyasztás 2,5 százalékos csökkenése várható, egyebek között az alacsony jövedelműek helyzetének romlása miatt. A végtörlesztés a közepes és a magas jövedelműek „likviditását szívja ki”. A jogi és a gazdasági bizonytalanság miatt várhatóan a beruházások is csökkennek majd 4 százalékkal – tudatta Vértes András.

A GKI elnöke szerint a magyar közgazdászok között Járai Zsigmondtól Békesi Lászlóig konszenzus van a helyzet értékelésében, és ez lényegében egybevág az IMF országjelentésével is. A magyar kormány előtt nincs más út, mint hogy megállapodjon az IMF-fel, az EU-val és az Európai Központi Bankkal – vélekedett. Hozzátette: a tárgyalások nehéznek ígérkeznek, várhatóan szóba kerül majd a válságadók kivezetése, az egykulcsos jövedelemadó kérdése, de egy sor, a jogbiztonsággal és a kiszámíthatósággal kapcsolatos téma, így a jegybanktörvény, a költségvetési tanács helyzete vagy a médiaszabályozás is.

Vértes András úgy fogalmazott, nem biztos, hogy márciusig létrejön a megegyezés, pedig mielőbb szükség lenne rá, mivel hosszú távon még az elmúlt hetek csökkenése után kialakult kamatszinten is finanszírozhatatlan az ország.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. január 27. 09:54
Nagy ügy! Mit kell ezen rugózni? Elqrta a kormány, nem baj, kifizetjük. Kiszámolhatatlanul sok milliárd kárt okozott ez a végtörlesztéses baromság? Nagy dolog! Kifizetjük. A lényeg, hogy az amúgy sem szegény elvtársak olcsón megszabadultak a frankhitelüktől! http://www.origo.hu/itthon/20120125-vegtorleszto-kepviselok.html "A legtöbben néhány millió forintot, de volt, aki tizenötmilliót is megtakarított azon képviselők közül, akik éltek a múlt ősszel fideszes kezdeményezésre elfogadott devizahitel-végtörlesztéssel"
Válasz erre
0
0
tarackos
2012. január 27. 08:30
Dehogy fognak keménykedni Bandikám, hiszen ez nem a megszorítások kormánya! Még a szót sem ismerik ezek a jóerkölcsösek. Minden szuper, mindenki happy, szereti a magyar a 27%-os ÁFA-t és a drága naftát, erre adott felhatalmazást...
Válasz erre
0
0
Vizigót
2012. január 26. 21:46
Valld be András, igazából az bassza a csőrödet, hogy a "demokraták" ismét Gordont favorizálják helyetted.
Válasz erre
1
1
Talibán
2012. január 26. 21:43
Vértes András az ATV aranykoszorús főrettegője. Piszokul élvezi, ha fikázhatja a kormányt. Jönne rá a szükség élő adásban!
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!