Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Bolgár György: Aki a legtöbbet ajánlja, azé a frekvencia
2012. január 26. 13:18

A Klubrádió műsorvezetője szerint a frekvencia nem örökre szól, pályázaton kell dönteni róla és az nyer, aki a legtöbbet ajánlja érte.

Bolgár György a Klubrádió megbeszéljük című műsorában a következőket mondta 2009. október 28-án a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvencia-ügyéről:

„A másik pedig, hogy hát az, hogy milyen alapon döntenek arról, hogy ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát, az egy verseny kérdése, nem lehet azt mondani, hogy a Danubius és a Sláger, illetve a tulajdonosok jól csinálták, ezért örökre az övék, nem, ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg és utána egy pályázatot hirdetünk, aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/32107


Kommentek (64 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



aha

ami a slágerékre igaz, természetesen nem igaz a mártírrádióra, a vak is látja

Eddig is tudtuk,farokverő igazmondó drágabolgárúr,nálad sincs új a nap alatt,csak az a TÍZEZER(baszki hogy számolnak ezek) faszbukharcos akik mellettetek tüntettek galló pedagógus sosevótam vízfejvel.Ennyik vagytok.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 26. 14:51

Pontosan gyurikám, pontosan. Azé a rádijó aki a legtöbbet adja érte. Megértem, hogy csórók vagytok, de akkor ne rádiót vegyetek,hanem ennivalót.

Akinek frekvencia kell, vegyen magának.
Megyó is megmondta...

"vazzeg" a tüntetésükön nem ezt mondta, akkor most ki hazudik, piac vagy nem piac?? Fogadni mernék, hogy azt fogják mondani "vágott anyag".ÖNGÓL ÖNGÓL!!!!!

nem hittem volna, h a bülbül szavú bolgárúrral valaha is egyet fogok érteni. de most evvan! :)

'ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg és utána egy pályázatot hirdetünk, aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”

és ha nem tudná ez a drágaember, ez rájuk éppen úgy vonatkozik, mint másokra.
uh, tessen már írni ámerikába egy emilt a klubrádió állandó hallgatójának, klintonnénak, h ez a frekvencia dolog hogyan is működött és működik is jelenleg.

Mert Annamariek kenyszeritettek a Klubradiot arra, hogy soher legyen ugye?

Mecsoda vilag ez kerem, Dragabolgarur, mar maga is fassiszta lett?!

Nincs itt semmi gond.Hillary Clinton odaadja a zsozsót a Klubrádiónak, hogy az megvehesse a frekvenciát az igazi győztestől, s megint béke lesz.

ja és ez a klubrádiós hivatkozás miért van itt? olvasni semmit nem lehet az adott oldalon, viszont a kattintás számot meg növeli. nanemá! :)

A kényszeres agyszüleményeid helyett mi lenne, ha arra reagálnál, amit drágaaranyosmalachátú Albánúr mondott?

Már a cím is hamis:

"Aki a legtöbbet ajánlja, azé a frekvencia".

A mondat pontosan így hangzik:

"aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket(!), azét fogjuk elfogadni.”

MECSODA KÜLÖNBSÉG!

Válaszok:
Steppenwolf | 2012. január 26. 13:44
tunde04 | 2012. január 26. 13:46
Burmann | 2012. január 26. 16:42

Ha nem a Te szájad íze szerint döntenek, az nem csalás.

ha te ennyire tudtad és láttad a jövőt, akkor miért nem figyelmeztetted bolgárékat, h az 53 millió forinton felül a pluszvállalásuk haladja meg a 40%-ot mert csak úgy nyerhetnek frekit?

a lottó számokat is megtudod mondani előre? ha igen, akkor lécci,lécci, lécci! :)

Figyelj!- hallgasd meg meg ujra"drága aranyos Bolgár úr" nem erről beszélt.

Sok éven át hallgattam a sírás-rívást, a jobber fogak csikorgatását a "ballibber médiafölényről".(Persze, erről most méla kuss van, mióta obskurus pénzekből kiépült a jobboldali médiabirodalom.)
Minden olyan érv elhangzott akkor, amiket Ti most (akár a Klubrádió, akár más média kapcsán) kárörvendő vigyorral, cinikusan lesöpörtök. Egyszer már véget kéne vetni az izmozásnak. Mert ebből csak az alakul ki, hogy a magántőke, a kereskedelmi média-vállalkozások kimenekülnek a tájékoztatásból, a közéleti témákból és marad a szeméttelep szintű bulvár, vagy a nyílt politikai megrendelés. Szövegben, zenében egyaránt. És mindenki nyakig áll majd a szarban és választhat: vagy (mindenkori) kormánypropagandát, vagy valóvilágos pornográfiát, revolverhíreket, szilikon műsorokat hallgathat, nézhet.

Válaszok:
bendix | 2012. január 26. 19:11

Szerecsenmosdatás...

hogy neked mennyi problémád van! ez jó hosszú cím lenne. és mint tanultuk a címnek rövidnek kell lennie!

egyébként meg amit itt felkiáltójellel kiabálsz benne van a cikkben!

és azt tudod-e Bálint, h MECSODA KÜLÖNBSSÉG van az között, ha egy rádiót betiltanak vagy ha a rádió az alacsony összeg miatt nem nyer frekit??

mindenki sejtette, hogy ha a médiahatóságon múlik, akkor a KLubrádió nem nyer. Tudták ezt a klubrádiónál is és szemét módon rájátszottak, és ezt csinálják azóta is. Nelly Kroes pedig bekapta a horgot tövig

Miért nem vették meg maguknak a Klubrádiót?

Miért nem követik a saját tanácsaikat? Már Medgyessy is megmondta, ha média kell, vegyenek maguknak!

Nagyon úgy néz ki György, hogy a szavaid visszahullottak rátok.
Szar ügy bazdmeg.

Válaszok:
drieno | 2012. január 26. 13:52

majd megveszik az autórádiót is, ahogy a klubrádiót is megvették, oszt annyi
van ott pénz, ha titkolják is

közmondásos ébersége cserbenhagyta a nagy gondolkodót...

Tegnap az Egyenes beszédben , mindjárt nyitásként, Kiricsi Karola, a Médiahivatal szóvivője, bejátszotta Kálmán Olga orra alá egy kis MP3 lejátszón. Erre sűrű pislogás volt a válasz. Inenntől halott volt az interjú.

Ez benne a legjobb!

Ahogy a Sláger és a Danubius mutyiból kapta a frekvenciát, cinkkelt pályázattal, úgy is vesztették el.

Ez Bolgár Györgyöt nem zavarta, aki szintén egy kimutyizott rádióban dolgozott.
Azt hitte az MSZP lobbiereje nem csökken annyit 2010ben, hogy ne tudja megvédeni a Klubrádiót.

Tévedett. Mutyiból lettél és mutyivá leszel.

Biztos vagyok benne, hogy a Klubrádió megszüntetése nem a szabad verseny szabályai szerint történt. Abban is biztos vagyok, hogy a Klubrádió megszületése sem.

Summa summárum: Korrupció az az üzlet, amiből kihagynak.
Semmilyen morális alapjuk nincs a K-rádiósoknak rinyálni, de egyébként én tényként fogadom el, hogy a Fidesz tényleg ki akarta őket csinálni.

A piac, a piac.

Azért van ebben egy kis csavar.
A beigért pénz.Mint kiderült egy kis ukrán kapcsolat.
Nos az a hülyék is sejtik hogy mi kell egy pályázathoz, megsúgni mit igér a másik. Ez annyira bevett mint a fal pályázók.Igy lehet nyerni,persze egy kis pénzmaggal.
Azt tudták nagy balhé lesz ebből.De a vakság ilyen.Az meg hogy 125 millás lenyúlás,azaz üzlet lehet belőle az meg gusztustalan.Ebből lesz a második balhé.Rajtuk fog röhögni a világ.
Annyira korlátoltak nem is figyelnek arra amit tesznek a lóláb ne lógjon ki lóvastól.
Persze lehet védeni az elvakult döntnököket, lehet mosdatni a nyerőt hiszen pont annyit igért amennyit kellett,de ezt csak a nyerészkedés miatt tette.
Nos baromi ostobák vannak dicső kormányunk szlgálatában.Káderek.
Gondolkodás nyeta?

anticonstitutionnelle http://E 2012. január 26. 14:13

Arról is beszéltek sokat, hogy a választások elvesztése után mi a helyes viselkedés....

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet teszek, de most lájkoltam a drágaédesjóblogárurat.

Válaszok:
TaTa86 | 2012. január 26. 14:25
Roxan | 2012. január 26. 14:38

Rosszul tetted. Természetesen most is cinikusan hazudott kedvenc Albán Urunk.

gyuri bácsi!

"ahogy egy bolgár haverom mondaná:ha valamit nem tudsz megoldani pénzel,old meg sok pénzzel"
:D

Bocs,bocs ,bocs véletlen volt a dislájk!!

Faqtya ezredes 2012. január 26. 14:48

Ez a piac, liberális eltárs.

De hol az összetarhált pénz? Csak nehogy lába kéljen a nagy sírás-rívásban... :-)

ES A LEGJOBB FELTETELEKKEL

Faqtya ezredes 2012. január 26. 14:51

Hehe, jó hogy mondod :)

Bolgár György belecsap a spermába

Szily László

2003. szeptember 30., kedd 14:12

|



Bolgár György, az ismert rádiós a faszával kilövi a feleségét "valahová, ahonnan nincs is visszatérés". Ez hogy hangzik? Hát egészen rettenetesen. És ha Bolgár György, az ismert rádiós ír egy regényt, amelyikben az egyes szám első személyben valló főhős tesz ilyet szegény feleségével?
Bolgár György pornókönyvet írt? Meghökkentő információ, de aki látott már R. Székely Julianna-tévéjegyzetet, az igazából semmin sem csodálkozik az életben.

A reklámkampány profin indult: a Blikkben kis interjú jelent meg a szerzővel, aki (a pikáns információt erőtlen tagadás formájában elhintve) arra célozgatott, hogy a Vágyban legalábbis részben a saját élményeit írta meg. Az interjú alatt néhány idézet szerepelt, olyanok, hogy "néhány centiméterrel a mellei fölött ütemesen verem a farkam, és elfog a kísértés, hogy verjem is ki, hogy ráfröccsentsem a felgyülemlett ondót a mellére, a nyakára, a szájára, hadd ejtsem őt kétségbe azzal, hogy bármennyire készült is, nem fog történni semmi, kielégítetlen marad, és ennél nagyobb kínzás számára el sem képzelhető".

Szóval egy regény, amiben a baloldali rádiózás Deák Ference megvallja szemérmetlen titkait? Pannónia válasza Catherine M. szexuális életére? Az Index kritikusa azonnal felvette spermaálló vegyvédelmi ruháját és kért egy kéziratot a kiadótól. ...


http://index.hu/velemeny/jegyz..

Balgárkám.

Ez szopás!

Remélem, a bazi sajtszabadságvédő agyilag zoknisodott, eus fajvédő tesóidhoz is eljut ez a kis idézet tőled.

Faqtya ezredes 2012. január 26. 15:15

Analfagamma barátom, tán megtalálod a szerzőt is fölül, ha kijózanodsz.
Ennyire vagytok hitelesek.

Válaszok:
koronaszep | 2012. január 26. 16:06

na akkor ha mindenki boldogan kilibcsikomcsizta magát és fellélegzett, hogy nahátlámilyenekezek, akkor itt van a Bolgár szöveg eleje meg a vége is a közepe mellé, amit Kiricsi Karola "hivatásból" előkotort és szépen megvágott:

‎"Bolgár: Hadd mondjak valamit, mert miközben lehet, hogy érezte abból is, ahogy kérdeztem, meg az elmúlt hetekben azért többször is foglalkoztam ezzel. Én is sok szempontból aggályosnak tartom azt, ami készülődött, és ami ilyen végeredmény született. De! Feltételezem, hogy egy, a nyertesek hasonló rádiókat fognak működtetni, egyrészt, mert ez a legolcsóbb. Másrészt, mert ez a legnépszerűbb. És nekik is az a céljuk, hogy legalább ugyanennyi hallgatóhoz jussanak el, mint az eddigiek. Ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy hát az, hogy milyen alapon döntenek arról, ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát, az egy versenérdése. Nem lehet azt mondani, hogy Danubius és Sláger, illetve tulajdonosok jól csinálták. Ezért örökre az övék. Nem! Ki van írva hogy ennyi évre kapják meg, és utána pályázatot hirdetünk. Aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni. Itt vannak viták, hogy vannak olyanok, például az ORTT elnöke, vagy akivel beszéltem az előbb, Tímár János, úgy érzik, hogy ebben nem feleltek meg a nyertesek. A többség meg úgy ítéli meg, hogy de igen, és jóval többet ajánlottak. Azt pedig előre nem ítélném meg, hogy milyen műsort adnak. Lehet, hogy ugyanolyan jót, sőt, tegyük föl még jobbat. Attól ne féljen, hogy megszűnik a jó zenei műsora. Szerintem ez a legkisebb veszély, ami fenyeget"

Bolgárurat felesleges lenne mentegetni, csak azért legyen már meg a kontextus...

Válaszok:
tunde04 | 2012. január 26. 15:36
koronaszep | 2012. január 26. 16:08

Bolgár úr ma ilyen dalos nap van. Nótára

"Hogyha fú a szembe szél, okos ember nem beszél."

meg van a kontextus!
és hiába másoltad be a szöveget, a lényegen nem változtatott semmi!

ha bolgár tudta 2009-ben, h hogyan működnek a dolgok, akkor most mire számítottak? arra, h szaré-hugyé pofázhatnak továbbra is? tudod az uszításnak meg az árulkodásnak is meg van a maga piaci ára.

Válaszok:
koronaszep | 2012. január 26. 16:10

nem, neki az amikor a bolgár gyuri gala-genyóval perverzkedik, csak azt a részt nem akarta bemásolni.

Ez az ország úgy tele van az ilyen B.G. féle parazitákkal mint a latrina xarral.

Mit nem lehet ezen érteni..? Amit egykor bukott pályázatnak hívtak ma már betiltás a neve..

Most keress valamit L. Simontól, kutya!

Cinizmus a köbön az egész, mert a Klubrádió nem klasszikus kereskedelmi zenecsatorna, eleve olyan kiírás született, hogy az ne legyen számukra megfelelő.
Pitiánerség, cinizmus, szűkkeblűség, ami mutatja, hogy a hatalom nagyon erősnek gondolja magát, de azért annyira nem, hogy egy ilyen rádiótól, az EGYETLEN ellenzéki hangot megütő rádiótól és a hallgatóitól ne tartana.
Ötszázezer embert zártak ki a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből .
Egyébként szép kis pályázat, ahol az, hogy 10 éve stabilan működik félmillós hallgatói táborral, nem ér egy pontot sem.
Egy frissen alakult stróman cég pedig, aki már bizniszel a frekivel, mindent visz.
Cinikus érv, hogy nem fizetett eleget, mert tudjuk, hogy vannak rádiók, akik szintén nem klasszikus kereskedelmi zenecsatornák és egy fillért saem fizetnek !
Igaz, ők a Fidesz s...nyalói.
Bolgár úr megjegyzése, úgy hallom, egy betelefonálós műsorból van kivágva .
Nem vagyok a műfaj rajongója, de azt tudom, hogy Bolgár úr az egyik legtisztességesebb művelője, és mindig igyekszik a betelefonálóval szemben, adott esetben a másik fél vélt vagy valós érvrendszere szerint visszakérdezni, érvelni, a másik felet " képviselni ".
Jobb lett volna, ha egy kicsit hosszabb lenne az idézett rész, mert ez így erősen manipuláltnak TŰNIK.
Úgy kezdődik, hogy : " ... a másik pedig, hogy ...
Jó lenne meghallgatni egy pár percet a beszélgetésből, mert nem ez lenne az első eset, hogy a jobber média HAMISÍT, kontextusából kiragadott fél mondatokkal átértelmez, csúsztat, hazudik !

Bocs, most olvasom, hát igen, sejtettem én, gyanúsan rövid volt a vágott rész.
Elképesztő, bolsevik tempo így manipulálni.

Olvasd már el még egyszer.

Amikor a fagyi visszanyal!

Ajj, de nagy szívás ez a hangfelvétel Drágabolgárúrnak.

"aki a legtöbbet ajánlja ÉS a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”


--- Így talán akár igazad is lenne:
"aki a legtöbbet ajánlja VAGY a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”

---de Bolgár mégiscsak "ÉS"-t mondott.

"A rádióadó, amely mellett már több tüntetést is tartottak, egyébként tavaly 120 millió forintot gyűjtött a hallgatóktól."

Lopják a nyugdíjasok pénzét.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 26. 19:39

És a legszebb, mai INDEX-es hír volt, hogy a pályázatot megnyert Autórádió kft, felajánlotta megvételre a Klubrádiónak a frekvenciát 200 millió forintért, de annyit nem akarnak érte fizetni.

Szval, nekik csak ingyen freki jó, ha pénzbekerül, akkor itt lábbal tiporják a sajtószabit.

Válaszok:
koronaszep | 2012. január 26. 17:33

Micsoda retardált gondolkodás ez, wazze ?
Akkor ez így rendben van ?
Egy frissen, egymillóval alpított KFT beajánlja a tuttit / 75 millió /, mást nem is tud, hisz nincs taopasztalata, majd 200 milkáért átpasszolná a céget, bő 120 millával meg szalad, leoszt ide is oda is, Kayának is, Josipnak is, oszt' jónapot ?
Az nem jutott eszedbe, hogy a Klubrádió azért ajánlott ennyit, mert 10 éve üzemelteti a népszerű rádiót, és tudja, hogy mit lehet kihozni belőle ?

Válaszok:
bendix | 2012. január 26. 19:30

Előbb utóbb elválik a szar a víztől. Vagyis kiderül, hogy médiahatósági hátszéllel kinek is játszotta át a stróman a frekvenciát. És végül ki és miféle árnyalatú műsort fog sugározni. Nagy öngól lenne, ha mondjuk:
- megalakulna egy "szivárványos" adó
- vagy valamelyik pénzes szekta nyomná a vakert a sávon
- vagy a Fradi kemény magja
- vagy Orbán Viktor barátai, hívői és üzletfeleinek társasága( bocs, ez már van, "közszolgálatinak" hívják:)

A tények téged sem nagyon zavarnak a pofázásban.

Válaszok:
trendo | 2012. január 26. 20:31

Na, voltál orvosnál? Komolyan kérdezem.

Mi van neked is jutott a tavalyi 120 millából?

Faqtya ezredes 2012. január 26. 19:39

Plusz hülyitik őket.

Jó,"pofázzunk" a tényekről:
1. Kiírtak egy olyan pályázatot, amelynek a sok éve működő, bejáratott adó nem tud eleget tenni, mivel soha nem működött zenei profillal.
2. Egy tisztázatlan hátterű társulatot kihoznak győztesnek.
3. A győztesnek esze ágában sincs rádióállomást üzemeltetni, máris árulja a hatósági hátszéllel megszerzett jogokat, több, mint 100%-os haszonnal.
4. Az Echo Tv munkatársai előásnak egy régi, kötetlen beszélgetést, melyből a Médiahatóság megpróbál egyfajta rosszízű lejáratási kampányt, "kabátlopási ügyet" fabrikálni a felvétel megvágásával.

Egyelőre ezek a tények. És meg kell mondjam, ezek nagyon is zavarnak. Meg még vagy 500 ezer embert, akik eddig a Klubrádiót hallgatták.

Válaszok:
hodara | 2012. január 26. 20:53

demokrácia demokraták nélkül, avagy szarból nem lehet várat építeni se jobbról, se balról

Én is néztem szépöcsém az ATV-t.Teljes szövegkörnyezetben sem változott semmit ez a bejátszás.Semmit nem javítottak rajta azzal,hogy leadták az egészet inkább csak magyarázkodás volt.
Miért nem fizettek többet ha előtte összekoldultak 120 milliót erre a célra,akkor elég lett volna az a zenemennyiség amit vállaltak a pályázatban.

Tehetetlen Dodó 2012. január 26. 21:00

Albán kinyalhatja.

Ezek után abszolút elvárható, hogy a Mandiner kirakja ezt is:

http://www.klubradio.hu/cikk.p..

avagy ezt:

http://hirszerzo.hu/nyuzsi/201..

vagy ezt (úgy is annyira szeretik kitenni Kálmán Olgát):

http://atv.hu/cikk/video-20120..

Azért elképesztő, hogy ilyen szinten természetes legyen a hamisítás, éppen a Médiahatóságnak is. Persze, mit lehet várni, ők a feje annak a rendszernek, amelyben a hamisítás az elvárás.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó