Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Francia gazdasági lap Orbán zsidó származásáról
2012. január 24. 14:47

A francia Les Échos lap magyarországi riportjában az áll: a miniszterelnök zsidó származású magyarnak vallja magát. A gazdasági újság Orbán antikommunista harcáról, centrális erőtér elméletéről és autoriter, ellentmondást nem tűrő gondolkodásáról is ír.

A Les Échos című francia gazdasági napilap Magyarországról szóló riportja nagyrészt Orbán Viktor pályafutását és politizálását elemzi az 1989-es kezdetektől napjainkig. Az újság óv a Magyarországot érintő túlzó bírálatoktól, a diktatúrákhoz való hasonlítástól. A lap mint demokráciáért küzdő, volt oxfordi hallgatót mutatja be Orbán Viktort, aki számára harcedzett politikusként minden eszköz megengedett. Macchiavellisztikus, autoriter és ambiciózus, nem visel el az övétől eltérő véleményeket. A Les Échos szól a magyar jobboldal vezetőjének posztkommunizmussal szembeni küzdelméről is, majd kitér Orbán centrális erőtérről alkotott elméletére. A Les Échos szerint a hazafias magyar kormányfő gaullistának nevezi magát, aki kiáll a határon túliak mellett, de egyáltalán nem akarja újraéleszteni az extrém nacionalizmust, rasszizmust és antiszemitizmust.

„Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De nincs kettős identitásom. Magyar az identitásom, és nincs problémám azzal, hogy zsidó vagyok. Soha nem tagadtam, és az apám megütött volna, ha így teszek” – állította Orbán Viktor a Les Échos szerint. A lap szerint Orbán Viktor most a középosztály megerősítésére törekszik, hogy ezzel megakadályozza a radikalizmus előretörését.

Az Index megkérdezte Szijjártó Pétert az esetről: a miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy a Les Échos összekeverte egy korábbi Independent-cikk részleteit. Az Échos az angol napilap szövegéből ollózott, de véletlenül Deutsch Tamás mondatait adták a kormányfő szájába. Deutsch Tamás elmondta, neki is elismerték a tévedést, és ígéretet kapott, hogy hamarosan javítják a cikket.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/32010


Kommentek (297 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Most egy világ dőlt össze a Jobbikosokban és az antiszemita jobboldali érzelműekben? :))))

Válaszok:
citizen queen | 2012. január 24. 15:34
Negue | 2012. január 24. 15:35
Mr Stokes | 2012. január 24. 16:16
várúr | 2012. január 24. 17:08
balbakó | 2012. január 24. 18:31
Baal Sem Tov | 2012. január 24. 19:09

Most akkor nem is Orsós, hanem Orsmann?

Válaszok:
liberálzöld. | 2012. január 24. 15:23
ketroot | 2012. január 24. 15:32
barom segédmunkás | 2012. január 24. 16:12
Krupp Skya | 2012. január 24. 18:29
duzur | 2012. január 24. 19:50
figyelmeztetés 2012. január 24. 15:21

off:

Nálam nem jön be a kuruc.info.

/off

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 24. 20:49

"Orbán Viktor most a középosztály megerősítésére törekszik, hogy ezzel megakadályozza a radikalizmus előretörését."
-------------------
Nesze neked közép osztály! A vezír azt feltételezi, hogyha valaki megalkuvó szar, az csak "középosztályos" lehet.

eh, ez most mi? Asszittem Orbán néger.

Válaszok:
hakos | 2012. január 24. 16:06
Rücsök | 2012. január 24. 16:59

Orbán tényleg okos ember.

Válaszok:
Mr Stokes | 2012. január 24. 16:20
liberálzöld. 2012. január 24. 15:23

Orsmann-Orsós Viktor?

A gazdasági bulvár valami új, feltörekvő műfaj? Ez már nagyon kínos.

Ez már ismert volt. Összetévesztették Orbánt Detsch-csal.

Válaszok:
P.A. | 2012. január 24. 15:36
Királyvizet Károlyira | 2012. január 24. 15:40
citizen queen | 2012. január 24. 15:41
jan | 2012. január 24. 16:01
liberálzöld. 2012. január 24. 15:25

Sztálinistanégerzsidó!

Válaszok:
liberálzöld. | 2012. január 24. 15:25
P.A. | 2012. január 24. 15:37

Orbán csak dakota. A kettő kizárja egymást.

liberálzöld. 2012. január 24. 15:25

Bocs, lemarad: :)

de most akkor ezzel ez az européer francia lap az antiszemitáknak akar kedvezni? meg hát legalább annyit odalökhettek volna, hogy neve elhallgatását kérő kormányközeli informátorunk szerint, ahogy azt itteni laptársaik szokták oly kiválóan alkalmazni...

DAFUKK?!


Na ez azért már tényleg szánalmas.

Látjátuk feleim Magyarország a LEGTOLERÁNSABB állam a világon:
Megválasztott egy cigány zsidót, jóval Obama előtt.
Mindenki csak tőlünk tanulhat még a hazai liberálisok is.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok...

Válaszok:
kispufi | 2012. január 24. 15:43
scotsman | 2012. január 24. 15:53
hakos | 2012. január 24. 16:10
duzur | 2012. január 24. 20:02
Finale* | 2012. január 24. 20:04

Orblumm Mózes.

Ugye ez most egy vicc?

Válaszok:
kukagyerek | 2012. január 24. 15:40
megyer | 2012. január 24. 15:40
nick1 | 2012. január 24. 16:02

Inkább tezsvíííri gének vannak benne.

Válaszok:
citizen queen | 2012. január 24. 15:35
Talibán | 2012. január 24. 20:04
citizen queen 2012. január 24. 15:34

Szerinted minden jobboldali antiszemita? Mondjuk keményen dolgoztok érte.

Válaszok:
balbakó | 2012. január 24. 18:33

Ezen logika alapján ti meg rögtön megszerettétek!
Nálam ez úgy működik, hogy csak az érdekel, hogy ki mit tesz a hazájáért, vagy bármilyen munkahelyen becsületes ember-e.
Felőlem Orbán, vagy Gyurcsány akár hottentotta, (de még "kommenista"!) is lehet, azonban normális ember csak a munkájuk végeredménye után ítéli meg őket!
Egyébként itt pontosan a balnak meg liberálisnak nevezettek között divat az "orsósozás"!
Na erről ennyit!

Válaszok:
citizen queen | 2012. január 24. 15:38
flo | 2012. január 24. 15:47
duzur | 2012. január 24. 20:08
citizen queen 2012. január 24. 15:35

Á, a toleráncs ballibbantak soha nem cigányoznak, ők aztán soha...

Válaszok:
global001 | 2012. január 24. 15:44

De most viccen kívül ez történt, nem?

Már semmitől sem riadnak vissza?

citizen queen 2012. január 24. 15:38

Hehe, megelőztél. Van valami balkáni bája, amikor a naggyon toleráns, mindenféle kisebbséget ajnározó "demokraták" orsósoznak. Ami persze csak annyit bizonyít, hogy a rasszizmus, és a kirekesztés működik a ballib oldalon is sunyiban.

Válaszok:
Negue | 2012. január 24. 15:44

Hát igen, ha most Orbán tiltakozik, akkor antiszemita, ha nem tiltakozik, akkor meg zsideszes.
Amúgy elég aljas húzás volt ez az újságtól.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 15:43

"Ugye ez most egy vicc?"
----------
Elképzelhető, hogy hazudott az újság, éppen ezért meg kellene kérdezni magát Orbán Viktort!
Annyi bátor riporter van a köztévékben, hátha vállalkozik valamelyik rá.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 15:41
Justicia | 2012. január 24. 16:31

Mostan a mandi közönségét tesztelik, vagy ez Viktor ultima ratio-ja a mai tárgyalásokon?

Nem, ez nem vicc, ez már a legdurvább provokáció. Ha Orbán azt mondja, hogy ő ezt természetesen nem mondhatta: antiszemita. Ebből másszon ki, dörzsölik a kezüket! :((

Válaszok:
Ricochet | 2012. január 24. 16:20

Egyszerű, ha pénz kell a New York-Telaviv tengelytől, máris zsidó vagyok, ennyi.

citizen queen 2012. január 24. 15:41

Ennyit a "kulturált" Európáról. No meg a franciák tájékozottságáról, az általuk lenézett kelet-európai országok irányában.

Válaszok:
medve | 2012. január 24. 15:53

Asszem ideje befejezni a külföldi lapszemlét, kedves mandiner...

S mit válaszolhatna rá? Ha "tagadja", mi lesz rá a reakció? Igen jól kiötlött provokáció!

Válaszok:
P.A. | 2012. január 24. 15:44

Jut eszembe. Tegnapi hír! Burány sándor azt nyilatkozta, hogy a szombati békemenet, Orbán Viktor ellen történt!!!???? (noooomáális?)

Akkor biztos legalább nyolcszázezren voltak, ugye Burány Úr? Vagy most hogy is van ez a néhány tízezres tömeg amit önök "számoltak"?

Most megint beletenyereltek a sz@arba Gratulálok!

Válaszok:
Justicia | 2012. január 24. 16:34

Az antiszemita Orbán, aki zsidó-cigány :-))) Hitlernek nem rokona véletlenül...?

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 16:18

mindig mondom én, hogy a liberálanarchia a tekergő kígyó, ami végül önmaga farkába harap. hát most mi vagyunk a zsidócigányt hatalomra juttató rasszista antiszemiták? vagy ilyen ravaszok lennénk, hogy mindezt álcául tesszük?
és mi van a másságot kirekesztő közismert hajlamainkkal? erre nem kacsint egyet a művelt nyugat? de tényleg, nem lehet, hogy buzi is a miniszterelnükünk, most komolyan? vagy lehet, hogy épp ezért választottuk meg, megint csak megtévesztésből?

Válaszok:
Negue | 2012. január 24. 15:49
gereb6 | 2012. január 24. 15:58

Megelőztél, nem olvastam a kommentedet. Úgy van, ahogy leírtad.

Miért kéne erre válaszolnia?

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 15:48

EgéEgészen pontosan ki a ballibbant ??? És miért is ??? Aki nincs velünk az ellenünk.- ebből következtetted ki??? Na ezért áll így az ország.

Erről van szó! De még a tükörben sem saját magukat látják!!!!Ez valami különleges képesség!

én azt hittem ezek a külföldi leberálbolsevik lapok nekem már nem okoznak meglepetést. de tévedtem. most pölö az történt, h sztem gyurcsány nyilatkozatát összekeverte orbánéval. vagy csak szimplán a nevekkel nincs tisztában a cikk írója. :)

http://www.eletmenete.hu/MOTL2..
http://eletmenete.hu/gyurcsany..
http://eletmenete.hu/MOTL2005/..

Válaszok:
suski | 2012. január 24. 15:52
ketroot | 2012. január 24. 16:08

"@flo
Ezen logika alapján ti meg rögtön megszerettétek!
Nálam ez úgy működik, hogy csak az érdekel, hogy ki mit tesz a hazájáért, vagy bármilyen munkahelyen becsületes ember-e.
Felőlem Orbán, vagy Gyurcsány akár hottentotta, (de még "kommenista"!) is lehet, azonban normális ember csak a munkájuk végeredménye után ítéli meg őket!
Egyébként itt pontosan a balnak meg liberálisnak nevezettek között divat az "orsósozás"!
Na erről ennyit!"

Mielőtt kiforgatnád a szavaimat, én is pont leszarom, ki zsidó, cigány, fekete vagy fehér vagy pirs. Az a lényeg, milyen ember, mit tesz, mit nem tesz.

Válaszok:
Negue | 2012. január 24. 15:50

Mert aljasul kitaláltak és a szájába adtak egy mondatot, amit természetesen soha nem mondott.

Válaszok:
P.A. | 2012. január 24. 16:58

magam is így gondolom!!!!

Akkor bocsánat! Félreértettelek.

Az hogy ki zsido szarmazasu igen nehez pontositani.

Nagyon sok zsido peldaul kikeresztelkedett es a leszarmazottjaik nem it tudjak, hogy eredetileg zsidok voltak. Ismerek olyan reformatust, akinek a nagymamijat Rebeccanak hivtak a haboru elott.

Aztan, ha jol tudom Orban a "Jehova tanuinak" az egyhazahoz tartozik, tehat akar az ordog oreganyjatol is szarmazhatna, de ettol meg nem jar a zsinagogaba.

A cikk termeszetesen provokativ es arto szandeku.

Válaszok:
suski | 2012. január 24. 15:54
megyer | 2012. január 24. 15:55
Vén Csataló | 2012. január 24. 16:09
narmer | 2012. január 24. 16:49

Kapaszkodjatok meg, de én azt hallottam, hogy Orbán magyar (!) származású. Na erre varrjatok gombot!

Válaszok:
Negue | 2012. január 24. 15:58
kukagyerek | 2012. január 24. 16:03
kukagyerek | 2012. január 24. 16:05
butapesti | 2012. január 24. 16:21

Most ezt is megtudtuk:
"« L'antisémitisme est antidémocratique et inacceptable. Je suis un Hongrois d'origine juive. Mais je n'ai pas de double identité. Mon identité est hongroise et je n'ai aucun problème avec le fait d'être juif. Je ne l'ai jamais nié et mon père me frapperait si je le faisais », affirme Viktor Orban."

Na és akkor most mi van? Részemről semmi, mert a nem származása a probléma, hanem az, amit csinált eddig!

Válaszok:
kispufi | 2012. január 24. 16:04
kukagyerek | 2012. január 24. 16:08

"vagy csak szimplán a nevekkel nincs tisztában a cikk írója. :)
"

Esetleg azzal sem, hogy melyik ország.

Hát igen. Annyira meglep, hogy összekevrnek két embert a pusztáról?

Válaszok:
Negue | 2012. január 24. 15:56

Ott a pont.
Enged meg hogy külföldi oldalakon lefordítva használhassam!!

Válaszok:
gereb6 | 2012. január 24. 16:31

Ilyenkor hol vannak a náci kommentelők?

Látják, hogy a Jobbik a FIDESZ szüleménye!

Hm!

"Aztan, ha jol tudom Orban a "Jehova tanuinak" az egyhazahoz tartozik"

Szerintem rosszul tudod...vagy találkoztál vele térítés közben az utcasarkon? :-)))
Amúgy református.

Ezek az idióták összekeverték Dajcstomival. Na, ennyit a nyugati sajtóról.

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 20:22

ha jol tudom Orban a "Jehova tanuinak" az egyhazahoz tartozik - ebben tévedsz. Református, felsége katolikus, misére és református istentiszteletre is jár. Ettől természetesen még lehetne zsidó, de nem az. Végső kétségbeesésükben ebbe az irányba akarják tematizálni a magyarországi közbeszédet? Aljas gazemberek.

Válaszok:
bookmark | 2012. január 24. 16:07

A lényeg, hogy tisztában vannak az új törvényeink minden betűjével! :-))

na most jól nézünk ki! :-))))

ORBÁN egyébként nő ám tökéletes férfi tudattal.
Férfinak érzi magát, férfiként éli az életét. Cégéres hímsoviniszta. Tehát nem leszbikus. Ami az izlését illeti a férfiakat szereti. Vagyis nő létére meleg fiú. Egyszer sem használta a hüvelyét, mert az anális szexet élvezi. A csiklója érzékeny, nem pedig a mellbimbója. Menszesze sincs. MIRE LENNE KÉPES? MEGMONDANÁ VALAKI?
(Bocs.Murakami)

Válaszok:
ketroot | 2012. január 24. 16:16

Biztosan az!
Ismerek Orbán Mózsi bát a Székelységben.
Ha ecce Orbán mé Mózsi?
S, ha Mózsi, mér Orbán?
S, ha Orbán, mé Orbán?
Erőst gyanús, na!
..............Bela Marco, vice-prömier

Ez tipp (mármint hogy összecseréltek két interjúrészletet), vagy tény, be is vallották, helyreigazítottak?

"Az újságírásban ismert 5W+H képlet
Ki? Mit? Mikor? Hol? Miért? + Hogyan?"

Az lehet, hogy ezt az újságírásban ismerik, de hogy sosem alkalmazzák, az biztos.

Csöppet sem vicc. A felesége is közismerten zsidó származású, és a gyerekeik elnevezése is arra utal, hogy fontos nekik a zsidó családi háttér. Természetesen mindkét oldalról kikeresztelkedett család. Persze nem véletlen, hogy hangosan hirdetik, annyi az antiszemita, főleg a jobboldalon, még a konszolidált körökben is ciki elismerni, ha zsidó őseid vannak.

Válaszok:
nick1 | 2012. január 24. 16:03
megyer | 2012. január 24. 16:07
narmer | 2012. január 24. 16:44
várúr | 2012. január 24. 17:16

"hogy Orbán magyar (!) származású. Na erre varrjatok gombot!"
-----------------
Biztosan te vagy a keresztapja!

ill: nem véletlen, hogy hangosan nem hirdetik ezt magukról

Üdv.
Orbán nem is létezik. Amit látunk, az csak egy vetített kép. Mert hogyan lehet az, hogy egyik nap még itthon "vetitget" a másik nap meg Brüsszelben parádézik. Ember ilyen gyors nem lehet.
De a legfőbb bizonyíték állításomra az, hogy én Őt élőben még sohasem láttam. : )

Válaszok:
kispufi | 2012. január 24. 16:06
bookmark | 2012. január 24. 16:09
csadtoselemér 2012. január 24. 16:04

Egy baj van, Orbán soha nem állított ilyet...

az nem lehet. eddig azt tanultuk, hogy ha valakinek bárkivel is baja van, aki zsidó, az csakis antiszemitizmusból eredhet. a szabadrabló, magyargyalázó és külföldet kiszolgáló egykori szadeszt is hiába is utáltuk kizárólag azért, amit tettek, a bélyeg attól még bélyeg maradt.
szóval, kedves öregem, van ilyen. az orbánfóbiás magyar balliberális oldal, minden cigány és zsidó származású tagjával biza xenofób antiszemita, ezmost szépen lejött. erre varrjon gombot a mintául szolgáló fejlett és művelt nyugat.

"Kapaszkodjatok meg, de én azt hallottam, hogy Orbán magyar (!) származású. Na erre varrjatok gombot!"
------------------
Még majd azt is kideríted, hogy jobbikos is!

Néger? Nemsokára azt is megtudjuk, mondjuk egy német újságból..:)))

szerintem scmitt pál klónoztatta.

Koszi akkor nem tudtam jol. Nincs kifogasom a Jehovasok ellen, de mivel en is reformatus vagyok meg orulok is.

Te gondolom dokumentált nyilvántartást vezetsz a magyar politikusok és családtagjaik származásáról. Megosztanád velünk a forrásaidat?

Válaszok:
nick1 | 2012. január 24. 16:12

Kapaszkodj meg: Gyurcsány sem zsidó.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 16:11
tunde04 | 2012. január 24. 20:03

next!
Hiába pampogtál itt franciául, mégis csupa mínuszt kaszálsz!
Legközelebb hortyogjál magyarul!

Válaszok:
next | 2012. január 24. 16:15

Lehet, hogy ugy hogy Strabourgban volt es nem Brusselben.

Válaszok:
bookmark | 2012. január 24. 16:39
Vén Csataló 2012. január 24. 16:09

Rosszul tudod. Orbán református.
Ld: http://hu.wikipedia.org/wiki/O..

Sőt vagy úgy fél évszázada kiküldtünk egy cigányos nevű magyart Franciaországba, hogy nemzzen nekik köztársasági elnököt egy zsidó lánnyal...:)))

Ld. nick1-nek írt válaszomat.

Válaszok:
ketroot | 2012. január 24. 16:19

E fölött azért nem szabad csak úgy elsiklani.
Vagy a szájába adtak egy kitalációt, és akkor helyreigazítást kell kérni, vagy ha elhangzott, akkor ezt - 20 év késéssel - belföldön is elő kellene adni.

barom segédmunkás 2012. január 24. 16:12

Én idáig azt hittem Orbán innuit-eszkimó!?

Tudod, nekem olyan a szakmám, hogy szakmai alapon tudok erről. Egyébként én speciel semmi kivetnivalót nem találok valaki zsidó származásában. Sőt.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 16:23
suski | 2012. január 24. 16:27
csadtoselemér 2012. január 24. 16:13

Ezt Deutsch nyilatkozta, nem Orbán. Ő zsidó is, a Hatvany-Deutsch család leszármazottja. Érik a helyreigazítás, de így terjednek a hazugságok! Ez a cél, semmi más.

Nálunk ez nem számít, itt csak a tettek érnek valamit, tőlünk zsidó is lehetne. A mi miniszterelnökünk tökös gyerek, jól focizik, és igaz magyar. Na, ez számít valamit. Hogy képviseli a magyar emberek érdekeit. Ne is a franciákét, mert ezeknek ez fáj. Különben is franciáknak olyan sok rosszat köszönhetünk, hogy már szinte zsidók. Ilyenek ezek mind, de majd megmutatjuk nekik. ól beolvasunk nekik, aztán meg elvesszük a kölcsönbe a hitelüket, hát persze, ezek is csak olyan "bankárok", ott Európába.

Érdekes ez, mert csak idéztem az eredeti cikket a hitelesség kedvéért!

Szerintem nem ismerik ezt a szép nyelvet, de Trianonra gondoltak!

Ráadásul írtam magyarul is, amiben megvédtem egy kicsit Vityót!
Pedig nem a szokásom!

Hm!

"Zsidó származású magyar vagyok. Már korán megtanultam édesapámtól Konrád Györgytől, hogy hazámat mindig szeressem és szolgáljam. Édesanyám a neves filozófus Heller Ágnes eleinte féltett és tiltott a politikai pályától. Végül belátta, hogy nekem ez a küldetésem.

Ma már ritkábban van együtt a család, mivel mindannyian elfoglalt emberek vagyunk. Egyedül féltestvéremmel Köves Slomóval tudok többet találkozni. Ilyenkor lemegyünk a Dunához pecázni és zsidó vicceket mesélünk egymásnak."

Szegény Viktor! Itt lecigányozzák, ott lezsidózzák.. Mi lenne, ha megértenék, hogy azért ebben az országban él 8 millió magyar is?

Válaszok:
1ambrus1 | 2012. január 24. 16:27
kukagyerek | 2012. január 24. 16:36

Lejáratásra jó, csak nem lesz ebből sajtóper ?

Mi az a menszesz?

Nem kérlek. Obama rokona...

Na, pont ez mutatja, hogy mennyire erős az antiszemitizmus kis hazánkban, hogy a miniszterelnöknek szégyelnie kell, meg praktikus titkolnia a felmenőit. Röhej.

Magyarországon vezető politikus ha magyar az gyanús.
Ezért aztán vagy cigánynak, vagy zsidónak tartják.
Orbán annyira tehetséges, hogy mindkettőnek.

Ezt pl. pesti zsidóktól tudom, hogy nem az, csak "szeretne" az lenni. A gyerekei már azok, hiszen a felesége is az.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 16:26

Zsidóznak a kollaboráns franciák? Érdekes!!!

Válaszok:
sky.net | 2012. január 24. 16:29

Akkor most a zsidók egy zsidót támadtak volna ?

A túrót!

A tények tények. Ha valaki olyant mond, ami nem igaz, azt meg kell mondani, ki kell igazítani; ne adj isten, helyreigazítást kell kérni...

Válaszok:
Ricochet | 2012. január 24. 16:33

Juj ne! Magyar itt Magyarországon? Skandalum! Rezervátumba vele!

Neked az a szakmád, hogy a politikusaink "vérvonalát" kutatod? Hm. Érdekes. Élt a múlt században Németországban egy Rosenberg nevű fószer, ő is ezzel foglakozott. Nem lett jó vége. Amúgy várom a dokumentációt, erről elfeledkeztél.

Válaszok:
nick1 | 2012. január 24. 16:26

Már zsidóznakis a mocsadékok. (antiszemitizmus óhhh!)

felfújta a szél 2012. január 24. 16:25

Nem elég hogy zsidó Orbán, még a Costa Concordiát is ő süllyesztette el. Csak az elnyomott magyar média hallgat erről

"Ezt pl. pesti zsidóktól tudom": akkor az tutira úgy van! :D

Válaszok:
ketroot | 2012. január 24. 16:43

Ez nem dokumentáció, hanem személyes tudás és tapasztalat kérdése az adott témában. Dokumentációt a nácik vezettek. Egyébként ha elég okos vagy, kitalálhatod, melyek azok a szakmák, amelyekben a zsidóság kutatása fontos szerepet játszik. Nézz utána, ha nem megy. Na pá.

Válaszok:
suski | 2012. január 24. 16:30

Hát jó. Eddig Orsósnak gondolták, most Olstein lett belőle.Tölem lehetne buddhista is, csak végre kormányozna normálisan.

Már a szám is előítéletes: nem 8 millió magyar él Magyarországon, hanem kb. 9 millió. Ez úgy jön ki, hogy kb. 7-800 ezer cigány, kb. 2-300 ezer német, kínai, horvát stb. És azért előítéletes a becslésed is, mert tipikusan ez a csoport becsüli felül az egyes kisebbségeket. Persze lehetsz még tájékozatlan is, csak ugye nehéz elképzelni, hogy kikből is áll az a maradék kétmillió?

Persze, én tévedek, csalnak a kutatások, a KSH is, te csak a szemednek hiszel. Meg az előítéletednek.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 16:31

Ez csak a libások kacsája!

"Tudod, nekem olyan a szakmám, hogy szakmai alapon tudok erről. "

Na akkor mesélj hol vezetnek Mo-on nyilvántartást családok "származásáról", amibe te szakmai alapon bejáratos vagy.

Válaszok:
nick1 | 2012. január 24. 16:28

Alig várom, hogy valaki előáll azzal, hogy Orbán nem is miniszterelnök, mert eredetileg vajdának választották, de amúgy balkézről a Rosenfeld-Rákosi familia leszármazottja, ráadásul vannak román felmenői is..

Neked is szól a fenti kommentem. Szintén pá.

Zsidóznak a zsidók, ahogy lenni szokott...

schulcz kinyögte ... nem hülye ez a viktor

erre a francia : na akkor zsidó

ökör körök

A cigány már kevés!

Azért jobban belegondolva, ez egyáltalán nem vicces. Helyreigazítást kell kérni!

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 16:34

"Ez nem dokumentáció, hanem személyes tudás és tapasztalat kérdése az adott témában. Dokumentációt a nácik vezettek. Egyébként ha elég okos vagy, kitalálhatod, melyek azok a szakmák, amelyekben a zsidóság kutatása fontos szerepet játszik"

Kurucinfo szerkesztőség?

Most kíváncsi lennék, hogy történt volna, ha Fletóról kiderül, hogy ZSICI!

Itt lenne az összes náci!

Most valahogy megértőek!

Hm!

Válaszok:
Regensburg | 2012. január 24. 16:33
TaTa86 | 2012. január 24. 16:48

Tulajdonkép igazad is van, de úgy tudom, már 10 millió alatt vagyunk és a nem magyar etnikum az általad írtaknál kb. 25%-kal több.

Válaszok:
1ambrus1 | 2012. január 24. 16:40

Majd a hvg kinyomozza a származását, remélem is, mert ez nagyon gyanus állítás. Szőke (volt) mama, a papa inkább gyári munkás külsejű, durva vonásokkal.
Megirigyelte Sárközyt ? vagy a Vitézy családdal való rokonságára értve állította ezt.

Válaszok:
megyer | 2012. január 24. 16:49

Orbánról nem derült ki semmi, a francia lap hülyeségeket írt.

Válaszok:
next | 2012. január 24. 16:38

Ha viszont igaz az állítás, akkor igaz az állítás!

Pont.

Következményeit illetve valóban orbán ellen hathat a tüntetés, az unió-ellenesség miatt vonultak. orbán már mosakodott Schulznál.

Én röhejesnek tartom. Szóval nem tudják egyesek megemészteni, hogy valaki magyar. Az nem, olyan nincsen, magyar az nem lehet, gyerünk egy címkével. Lehetőleg "negatív" felhangú címkével.
Szegény Lévai anikót is lezsidózta fentebb valaki. Nos ekkora szamárságot is régen olvastam. Ami pedig Orbán lányait illeti tényleg szépek, és akár tetszik, akár nem ők is magyarok.

Köszönjük! Kész! Ennyi!
Orbán Viktorról ennyit!

Ez a fószer a hatalomért akár önnemző földigiliszánaknak is képes volna vallani magát, úgyhogy nincs róla mit gondolkodni, beszélni.

ü
bbjnick

Válaszok:
bbjnick | 2012. január 24. 17:47

"Mi lenne, ha megértenék, hogy azért ebben az országban él 8 millió magyar is?"
-----------
Jó, jó de mit akartál ezzel mondani?

Akkor most ő egy zsici...?
Vagy cidó...?
Mindegy, látni sem szeretem a kis köcsögöt.:)

Válaszok:
hawken | 2012. január 24. 17:06

Be kell perelni, mert et a személyiségi jogokba ütközik!

Természetesen csak akkor, ha Orbán ezt nem mondta!

Már várom Sicc Pali feljelentését is, de eddig semmi!
Mintha ott is igazak lennének a bizonyítékok!

Itt meg idézték Orbánt! Ez sokkal egyszerűbb! Ha nincs hangfelvétel, vagy egyeztetés a megjelenés előtt, akkor nyert az ügy!

Hajrá Vityó, ha ez nem igaz!
Engem személy szerint nem Orbán származása bosszant, hanem a munkája!

Válaszok:
smogger | 2012. január 24. 16:41
narmer | 2012. január 24. 16:53
Hőhe | 2012. január 24. 16:54

Mar megkoszontem az elobbi hozzaszolonak. Erdemes vegigolvasni a sort mert el lehet kerulni a folosleges irogatast.

kb. 9, 95 millió. Nincs egyetlen becslés sem, amelyik 1 milliónál nagyobbra tenné a cigányok számát, és egy se, amelyik félmilliónál kisebbre. Az évszázadok óta itt élő kisebbségek (szlovákok, németek) száma rohamosan csökken, az európai és nem európai bevándorlók száma pedig stagnál, a kilencvenes évek óta az összlétszámuk nem nőtt, a legnépesebb csoport, a kínai 20-70 ezresre becsült, de a felső becslés inkább csak a kilencvenes években volt igaz, azóta egy része továbbállt.
Szóval, a legvalószínűbb, hogy Magyarország 90 százaléka magyarnak vallja magát, és nem is tartozik kulturális hagyományai alapján sem más etnikumhoz. Ez nem jelenti azt, hogy egyes megyékben ne közelíthetné a 20 százalékot pl. a cigányok aránya, ill. az újszülöttek körében az egyharmadot.

Na a Le Monde-ban ő volt Hitler, itt meg zsidó. A francia lapok legalább egymással egyeztethetnének.

Válaszok:
pipafa | 2012. január 24. 19:52

Viktor nem elég a hegedúpróba, nadrágvizit is lesz........

Válaszok:
vendée | 2012. január 24. 16:49

Íme a magyar jobbos filoszemitizmus hajnala. A TEK nemsokára indul Izraelbe támogatni. :)

Mert szerinted az egyébként?

Végül is, ha kiderülne, hogy az, engem rohadtul nem érdekel.

Csak sokan (és nem rád célzom)annak akarják látni, így könnyebb gyűlölni.

Csöppet sem vicc
A felesége közismert Szolnok melletti tanyasi parasztcsalád ivadéka.A nagylányt Szőcs Géza Rachel nevű édesanyja iránti tiszteletből keresztelét Rachelnek,de csak hazudozz kereszetbe- kasba.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 16:52

Vannak itt különféle mocskos módszerek. Véletlenül a Schmitt-ügy is épp most jött elő. Valami jóakaró bedobta az újságíró postaládájába. De hogy ki volt az a jóakaró, mi volt a célja? A balfaszokat ez már nem érdekli, hiszen a fő, hogy megvan a cikk.
Hogy az Echos honnan szerezte az értesülését?
Aki a nemzetközi kapcsolatok történetébe némileg is beleásta magát, a választ magában megfogalmazhatja.

"A gazdasági újság Orbán antikommunista harcáról, centrális erőtér elméletéről és autoriter, ellentmondást nem tűrő gondolkodásáról is ír."

Ezek a zsidó firkászok most csináltak magukból jóóóóó naaaagy hülyét!!!

Miért hívják "Miniszter Elnöknek"?!
Egy személyben felelős a kormányáért!
JÓ NAGY HÜLYE LENNE HA ELFOGADNÁ HOLMI ELLENDRUKKEREK "TANÁCSÁT"!
MEGHALLGATJA A TANÁCSADÓKAT, ÉS DÖNT!
Ő A FELELŐS !!!!
EZT "auturiternek" hívni egyenlő az elmebetegséggel!

Válaszok:
kukagyerek | 2012. január 24. 17:07

De hisz egy náci faj alapján ítél.
Most akkor lehet, hogy ezek a "nácik" nem is nácik?

Válaszok:
foka1 | 2012. január 24. 16:57
next | 2012. január 24. 17:04

Megint sikerült igazi "demokrataként" megszólalnod.

Nem állította. Igen ügyesen állított igen aljas csapda: ha helyreigazítást kérne, azonnal "antiszemitának" nyilvánítanák. Tehát nem teheti, és ezután nem csak cigányozni, zsidózni is fogják az aljasok és a primitívek.

Válaszok:
narmer | 2012. január 24. 16:51
butapesti | 2012. január 24. 16:55

Orbán meg a Jehova tanúi? Tényleg elment az eszetek? Spirituális tanácsadója Balogh Zoltán, amúgy református lelkész, és Orbán is református. Össze tetszik kavarni a szezont a fazonnal A legnagyobb lányát a metodista Iványi Gábor keresztelte meg.

Nem ütközik a junijós alaőjogszabályzatba, valakit a származása alapján, meg/el ítélni?

Egyáltalán az etnikai eredetét feszegetni?

Ez nyílt rasszizmus!

Gondolom, faranciákat, most szőnyegszélére állítja a Baromsó az elemi emberijogok megsértése és antidemokratikus viselkedése miatt.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:00

Már miért nem? A nyilatkozat Deutsch Tamástól származik,nem kell ezt tovább cifrázni.

Ráadásul mint írta: Szeret kertészkedni és egy szakácskönyvet is kiadott.

Deutsch Tamást idézték! Csak félrehordott a kezük.

Válaszok:
next | 2012. január 24. 16:55

Esetleg egy kis izmozást de Gaulle hefti(y)jéről ?-)

Válaszok:
next | 2012. január 24. 16:56
anticonstitutionnelle http://E 2012. január 24. 16:55

Valami extrával kellett most előrukkolni, amire felfigyel a nép. Csak Andrassewék írják ugyanazt 20 éven keresztül, külföldön néha egy-két szót módosítani kell.

Perelni kell!
Példát kell mutatni!

Ha ez nem igaz, akkor meg kell tenni!
Ha semmi sem történik, akkor Vityó zsici marad!

Az egyik részét tudtuk!
Semmi baj ezzel!

Utána meg elkezdhet már dolgozni!
Azt nagyon várom, mert az a fontosabb!

Pont erről van só! Mindennek elnevezni, besározni ahogy csak lehet és mindent kitalálni, hogy lehetetlenné tegyék..
A,úgy az izzó gyűlölet amit Kende Péter műve is sugall, az mutatja, hogy pont a zsidók gyűlölik a legjobban Orbán Viktort.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 16:56
StG | 2012. január 24. 17:00

"Pont erről van só"
javitás
Pont erről van SZÓ

De Gaulle zsidó volt?
Ne basszon már ki!

Miket tud meg a világ!

Azért járjon ezen híre után!

Válaszok:
Hőhe | 2012. január 24. 17:00

Ezek a "nácik" az ő "náci"-jaik! A többi "náci" a másik "náci"-jaik, tehát rossz "nácik"!. És vannak még az el nem kötelezett "nácik"!Ezeket a "náci"-kat mindig a kívánalmaknak megfelelően lehet "náci"-zgatni.
Kártérítés igénye esetén előrántani például.

Csak egy újságcikk, nem kell vele foglalkozni. Mi lenne, ha mindenre reagálna?

Matolcsy is csak röhejessé tette magát a múlt héten (megint) azzal, hogy reagált Járai és Kopits bírálatára.

Csak próba néger.
:))

Írtam én ilyet hülyegyerek ?-)

Látod erről van szó. Kultúremberek között az, hogy valaki vállalja a zsidó vagy akármilyen származását, nem gáz. Persze van egy réteg, ahol ha valakit zsidó származásúnak hívnak, az egyenlő a "mindennek elnevezni, besározni" tétellel. Mondjuk szerintem erre épített a cikkíró.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:01

Amúgy ilyesmi a nyugati országokban fel sem merül. Anno már a XIX. században a zsidó Disraeli volt az angol miniszterelnök. Franciaországnak több zsidó származású miniszterelnöke volt. Laurent Fabius nyíltan fel is vállalta épp úgy mint anno Disraelli. Sárközy anyja zsidó, mint tudjuk az anyai ág a meghatározó. De miért kell a franciáknak azzal törödniük, hogy más országok vezetői milyen származásúak?

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 24. 17:15

Erről írtam:
butapesti 2012. január 24. 17:00

hazug politikusok 2012. január 24. 17:02

Sok hülyeséget írtak idáig is a nyugati lapok de ez veri az összeset. Orbán nem zsidó csak a felesége és a gyerekei azok. Orbán református katolikus de jár zsinagógába ahogy Tarlós és meglepő módon Gyurcsány is. Magyarország lakossága 9.7 millió lakos és 300 ezer bevándorló, de most 1-2 évven belül 200-300 ezer ember veszi fel a magyar állampolgárságot. Ennyi.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:03

A nyugati sajtó Magyarországról szóló bullshit-gyűjteményének része ez a cikk is.

Lévai Anikó sem zsidó, de teljesen mindegy..

Válaszok:
hazug politikusok | 2012. január 24. 17:13

Ne keverje a szart magyar náci!

Itt idéztek!

Olvassa el a teljes cikket, de lehetséges, hogy sokat kívánok!

A magyar náci helyzetről röviden írtak és nem is túl negatívan!

A cikk vége felé jelentek meg ezek a mondatok, amikor a kettős állampolgárság és a szavazati jog előkerült megjegyezve, hogy nem akarják átírni a térképet!

Itt idézték Orbánt!

Maga nagyon náci fasz!
Olvassa el!

Hm!

Válaszok:
Hőhe | 2012. január 24. 17:10

Hűha....!

Fél óra és itt a vége felé 21 dizlájk...:)))
Ez igen..:)))
Örülök, hogy szereztem ezeknek a faszoknak egy boldog percet a nyomorúságos életükben.:DDDDDD

Válaszok:
next | 2012. január 24. 17:10

"MEGHALLGATJA A TANÁCSADÓKAT, ÉS DÖNT!"
-----------
Ennek isszuk a levét!

Válaszok:
foka1 | 2012. január 24. 17:23
butapesti | 2012. január 24. 17:24

Nemhogy egy világ nem dől össze bennünk jobbosokban, de még a kis játékdominónk sem. Édesmindegy, milyen származású Viktor. Eddig lecigányozták, most lezsidózzák... Ettől még az, aki.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:16
hawken | 2012. január 24. 17:40

Adjak egy pluszt, hogy boldog legyen?

Inkább egy mínuszt!

A náciknak ezt szoktam!

Most már 22, ha minden igaz!

Válaszok:
Hőhe | 2012. január 24. 17:12
hawken | 2012. január 24. 18:46

Na @TaTa86 ezt is megkaptad !-)

Válaszok:
next | 2012. január 24. 17:12
TaTa86 | 2012. január 24. 19:22

Olvassa el szar náci az egész cikket, ha megy!

Hm!

Puha vagy nexty !-)

hazug politikusok 2012. január 24. 17:13

A családja kikeresztelkedett de zsidó Lévai Anikó származás szerint.

Válaszok:
Regensburg | 2012. január 24. 17:15
butapesti | 2012. január 24. 17:19
Talibán | 2012. január 24. 20:25

Lévai Anikó nem zsidó.

Válaszok:
várúr | 2012. január 24. 17:17
georg1945 | 2012. január 24. 17:30

Mert a saját rasszistáik, azok sokkal rendesebb rasszistákok, mint a külföldi rasszistákok. Ezt mindenki tudhassa. Asaját rasszista, egyébként se rasszista, csak szókimondó indivídum.

Meg egyébként is mit szólnának a kettős mérce nevű, számukra értelmezhetetlen fogalomról?

Lassan rövidebb lesz a lista mi nem volt még, mint a minek nevezték már...;)

Tévedés. Református családokban szokás a gyerekeknek bibliai héber neveket adni. Ugyanez a szokás Erdélyben, ahol Székely Mózes nevű fejedelem is volt, de rengeteg az Áron, a Mihály, a Dávid, stb.

Válaszok:
gyaloghartur | 2012. január 24. 18:26
hawken | 2012. január 24. 18:59

Csak az a fontos, hogy elvitassák a magyarságát. Ennek meg a Jobbik örülne.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:22
hawken | 2012. január 24. 19:01

Lévai Anikó őskatolkus vidéki magyar család sarja.

Akkor ajánlom, hogy ezt olvassad el:
http://www.libri.hu/konyv/a-ko..

Az egyik sógorom felségét rendszeresen lecigányozzák pedig egy eléggé régi magyar család sarja. Valóban fekete szemű, kedves asszony, de ha valakinek fekete a szeme az miért cigány?

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:23
duzur | 2012. január 24. 19:56
Faqtya ezredes | 2012. január 24. 20:46

Te legfeljebb a felmosó rongyról dönthetsz!
Minek szólsz olyanhoz amihez nincs sütnivalód?

Fenébe az ócska billentyűzetemmel: feleségét (egy betű megint kiugrott.)

Minden miniszterelnök meghallgatja a tanácsadóit, ő maga nem érthet mindenhez. Az a kérdés, hogy kik a tanácsadói. Nos ez a művészet! Jó csapatot kell összeállítani hozzáértő emberekből.

Böngésszétek:
Megtalálható Orbán családi-rokoni kapcsolata is.

http://hu.metapedia.org/wiki/Z..

Itt a cáfolat:

http://index.hu/belfold/2012/0..

Válaszok:
Ricochet | 2012. január 24. 17:39

Lévai Anikó nem, de Orbán Viktor anyukája IGEN. A zsidó vérvonalat kizárólag az anyák viszik tovább. Tehát akinek az apja zsidó, az anyja meg nem az, akkor ő nem lesz zsidó. Ha az anyja zsidó, az apja meg nem az, akkor a gyermek zsidó lesz.


http://hu.metapedia.org/wiki/Z..

Válaszok:
Regensburg | 2012. január 24. 17:31
butapesti | 2012. január 24. 17:42

Nem zsidó ő sem. Hiába erőlködsz..

Ezt a blamát!!!

Milyen csököttek ezek a nyugati lapok!
Még hazudni sem tudnak tisztességesen...

Micsoda égés egy újságnak. Így összekeverni dolgokat.

Válaszok:
várúr | 2012. január 24. 17:42

Úgy van, homokvárúr, az ami.:DDD

Válaszok:
várúr | 2012. január 24. 17:45

Ráadásul kiderült, hogy a Les Echos lopott (ollózott) a brit Independent Deutsch-interjújából. Annyi fáradságot nem vett, hogy legalább utánanézzen egy Orbán-életrajznak. Lehet tovább harcolni a magyar médiadiktatúra ellen barátaim.

Válaszok:
gary_cooper | 2012. január 24. 19:04

...és akkor hirtelen kafkaivá válik a világ.

Az ún. demokratikus ellenzék évek óta cigányozza Orbánt. Most pedig a "mértékadó" balliberális média zsidózza. És mindeközben együtt antiszemitázzák, fasisztázzák, nácizzák, rasszistázzák, mintha mi sem történt volna.

Szigorúan a demokrácia, az emberi jogok meg a liberalizmus jegyében.

Szóval, miről szól ez a vita?

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:43

Ebben a "metapédia" nevű összeállításban az egész telefonkönyv benne van.. Nehogy már ilyen szemetek alapján itéljünk meg embereket.

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:34

Ahogy elnézegetlek hawken, esetleg az agyad egy sólyomé... De sebaj, nem az eszedért szeretünk.

Válaszok:
hawken | 2012. január 24. 18:53

Egy, a magyar miniszterelnök nyilatkozataként tálalt szövegrész is olvasható az Echos-ban. Az újság kurziválta, tehát Orbán szájába adta a következő mondatokat: „Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De nincs kettős identitásom. Magyar az identitásom, és nincs problémám azzal, hogy zsidó vagyok. Soha nem tagadtam, és az apám megütött volna, ha így teszek”

Szijjártó Péter az Index kérdésére elmondta, hogy a lap összekeverte egy korábbi Independent-cikk részleteit. Az Echos az angol napilap szövegéből ollózott, de véletlenül Deutsch Tamás mondatait adták a kormányfő szájába.

Deutsch Tamás elmondta, a francia lap szerkesztősége neki is elismerte a tévedést, és ígéretet kapott, hogy hamarosan javítják a cikket. --- írja az Index.

:-D

No, ennyit a külföldi sajtó Magyarország-kritikájáról!:-)

ü
bbjnick

Te jó Isten.
Mekkora égés...

http://index.hu/belfold/2012/0..

Mellesleg szerintem direkt csinálták. Csak rajtakapták őket. Ugyanis ők is pontosan tudják, hogy Magyarországon komoly igény van az antiszemitizmusra, és ezzel a kis cikkecskével próbálták valamelyest Orbánt ellehetetleníteni.

Szerencsétlenek. :D

Válaszok:
L066H | 2012. január 24. 18:15
duzur | 2012. január 24. 19:10

A végén még az is kiderül ,hogy Vona is zsidó...:)

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 17:57
L066H | 2012. január 24. 18:09
Faqtya ezredes | 2012. január 24. 19:23

Sőt még leszbikus is...

Válaszok:
foka1 | 2012. január 24. 17:59

Mesterházi hermafrodita!
És zsidó!
Mannheim-ről magyarosított!

Válaszok:
MoriczF. | 2012. január 24. 18:04
duzur | 2012. január 24. 19:05

Na, 2 hete még náciként akartak megszabadulni Orbántól, most meg zsidóként ölelik magukhoz!!!

Válaszok:
foka1 | 2012. január 24. 18:01
duzur | 2012. január 24. 19:47
Talibán | 2012. január 24. 20:28

A trianonosok megint hazudtak!!


Szijjártó Péter az Index kérdésére elmondta, hogy a lap összekeverte egy korábbi Independent-cikk részleteit. Az Echos az angol napilap szövegéből ollózott, de véletlenül Deutsch Tamás mondatait adták a kormányfő szájába.

Deutsch Tamás elmondta, a francia lap szerkesztősége neki is elismerte a tévedést, és ígéretet kapott, hogy hamarosan javítják a cikket. --- írja az Index.

:-D

No, ennyit a külföldi sajtó Magyarország-kritikájáról!:-)

Lesz itt még hollókoszt!:-))))

Tudod hogy hívják a buzik fővárosát?
---
Darmstadt!

kamaszkoromban volt egy haverom, akinek az anyukája , amikor talált a fia szobájában egy horogkeresztes zászlót, megemlítette neki, hogy a nagypapája is a bori táborból hazafelé halt meg. utána rendes öntudatos zsidó lett a kis náciból.

Válaszok:
Bdam | 2012. január 24. 19:18

Basszus mik ki nem derülnek.
Azt legalább lehet tudni, hogy szefárd, mint a Vona, vagy askenázi, mint a Vitézy?

Azzal már próbálkoztak.

Még papír is volt róla. :)

Szerintem is erre ment ki a játék.

Elterjesztették már róla, hogy cigány, de mégis miniszterelnök lett egy olyan országban, ahol a lakosság 90%-a nem szeretne magának cigány szomszédot.

Most meg bepróbálkoztak a zsidóval. Úgyis lesz akai bevesz, még akkor is, ha csak fél napig élt a hír.

Olvassatok bele a kurucon a kommentárokba.:)
Már ők is rég kiírták a helyesbítést, de a törzsközönség még mindig "Tudtam, tudtam..." hangulatban van. :)))

Ha még valaki emlékszik Antal Józsefre, talán arra is emlékszik, hogy ő volt az első zsidó (1/2) származású antiszemita-xenofób-Hortysta-stb miniszterelnökünk,kinek kormányzása alatt tobzódtak az ultra-jobbos-náci-fasszista-stb-k (Göncz Á.) és ha majd a Győző után lesz egy másik centrum-jobbos miniszterelnökünk, az is félig zsidó antiszemita-xenofób-stb lesz, mert más érv, argumentum vagy fegyver nincs és nem lesz ellene....Az eredeti cikkben azt írják, hogy a "köztársaság" szót szabályosan kitörölték az alkotmányból...Ja, az abban a sorban van, ahol az államformát említik, no de, miután a preambulumban már benne van, hogy Magyarország keresztény állam, a kritikusokban megfagyott a velő, és bénult elképedésükben képtelenek voltak a második bekezdésig folytatni az olvasást...Ja, van már francia verziója az Alkotmánynak, vagy valamelyik pártatlan és kiegyensúlyozott SzDSz-es poliglotra hagyatkoztak a francia véleményformálók is?

tevevanegypupu 2012. január 24. 18:21

Ez csak azt jelenti, milyen rendkivulien tajekozottak a magyar ugyekben, bel- es gazdasagpolitikaban, a politikusok ismereteben.

A Ráchel nevet például Rákinak becézik.
Az ószövetségi nevek az unitáriusokból kivált "zsidózó" vagy "szombatos" szekta hatására terjedtek el a székelység körében, akik az unitáriusokból szakadtak ki, mint ők tagadták a szentháromságot, Jézus isten(i) természetét és "tovább" lépve elvetették az Új Testamentumot (Péchy Simon követői).
Maradékuk az udvarhelyszéki Bözödújfaluban húzta meg magát (Igen! A ceausescu által elárasztott faluban!). A német megszállás idején, mint "zsidókat" állítólag elhurcolták, más források szerint megmenekültek, de szétszórattak...
Neves katolikusok is viseltek ótestamentumi nevet: Tamási Áron* ősi farkaslaki székely család sarja.
*gyengébbeknek: az Ábel (ószövetségi név!!!)trilógia szerzője

Válaszok:
tevevanegypupu | 2012. január 24. 18:30
L066H | 2012. január 24. 18:34
Faqtya ezredes | 2012. január 24. 19:22

Orschmann így helyes.:))

Te ugye nagydemokrata vagy?!Dekás...

ki a f@sz az orbán viktor?

tevevanegypupu 2012. január 24. 18:30

Anna, Erzsebet, Maria, Veronika, Eszter, keresztenyek tomege adta es adja ezeket a neveket a gyermekeiknek, de van Tamas, Jakab, Fulop, Mark sot a spanyoloknal eleg gyakori a Jesus is.

A jobboldal - ellentétben magukkal- nem hülye. De maguk a nagy "demokraták" nem tartják furcsának, hogy a demokrácia lángjának Vesta szüzei kutakodnak ellenfeleik neme, faja, vallása után? Pfuj! Ez nem rasszizmus, zsidózás?

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 18:51

A minden baloldali hülye analógiába befér. És mennyien küzdenek ennek igazáért a Mandineren is!

Szerintem Orbán azért adott (egyébként elég randa) zsidó neveket a gyerekeinek, hogy ezzel is elaltassa a maffia gyanúját és azt higgyék, hogy behódolt nekik.

Most meg csak lesnek, hogy Orbán átvágta őket, mint szart a palánkon. :)

Ez az eset egy kedves ismerősömre emlékeztet. Hol cigánynak, hol zsidónak vallja magát. Egy biztos, az apukája híres prímás volt.

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 18:48

Már megint kifelejtették, hogy OV néger és cigány is!

Inkább egy csókot a seggemre, te köcsög.:)

A férjem nagyon hasonlít Áder Jánosra. (Szép bajusza van, kicsi orra és sok sötét haja.) A múltkor a helyérdekü vonaton Bécsben (Schnellbahnon), odasúg egy kislány az anyjának magyarúl, hogy "ugye ez a bácsi cigány?" Mire a férjem kedvesen odaszólt szintén magyarúl: "nem kislány ez a bácsi zsidó és sajnos hegedülni se tud..." Szegény mama, majdnem leesett az ülésröl. Aztán barátságosan elköszöntek egymástól.

Válaszok:
Rikki Harcos | 2012. január 24. 19:39

Bizony jobb lenne olyan világban élni ahol mindez nem téma és csak az egyéni erények és hibák számitanak!

A sólyom egy intelligens madár, mint általában a ragadozó madarak.
Ugye nem volt még sólymod, nem neveltél még ragadozó madarat?
Na, látod, fasz vagy és ugacc. De minek?:)

Megmérettél és könnyűnek találtattál, DeKás!

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 20:39

"....Református családokban szokás a gyerekeknek bibliai héber neveket adni...."

Én hetediziglen református kun vagyok, de véletlen sem fordul elő a családban rebeka.
És még néhány száz református családot ismerek, azokban sem.:)

Válaszok:
lovas | 2012. január 24. 21:20

Ugyan, a nagyapja félcigány, de nem ez vele a bajom, bazmeg.:(

1990 óta hányan keresztelkedtek meg a zsidók közül? Általában a keresztszülőkről beszélnek, stb. Attól hogy valaki megkeresztelkedett, semmi nem változott, csak alkalmazkodott a politikai változásokhoz. Mint Marx apja vagy nagyapja, aki hithű zsidó volt, majd amikor elköltöztek egy másik városba, valamelyik keresztény egyházban megkeresztelkedett az egész család. A kisgyerek vagy fiatal Marxot ez megrázta, a gyerekek még őszinték. A papa válasza a konfliktusra: az üzleti érdekek így kívánják.
Ez jó tanmese a nekünk buta magyaroknak, akiket megkereszteltek, templomba járattak a szocializmus idején is, és a gyerekkorban belénk plántált vallási neveltetés szerint nem pártoskodtunk (magyarul nem lettünk a párt tagjai), kevesebb fizetéssel, előmenetelből történő kirekesztéssel is beértük, mint a keresztény "mártírok", úgy kell nekünk. Ja és a bigott, buta stb. címkék azok részéről, akik ma már kereszténynek tartják magukat. Külön élmény nézni a nagy ünnepi miséket a tv-ben, mint feszítenek az első sorokban a volt elvtársak. Ébresztő sok ...-e!

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:24

S még a Vörös Dani kérdezte a Célpont riporterét felháborodva, hogy akkor talán mindenki rosszul látja, aki kritizálja a magyar kormányt, a magyarokat? Nem csoda, hogy mindegyik ugyanazt írja, ugyanazokat a hazugságokat, dezinformációkat, minden tény és megalapozottság nélkül! Egymástól veszik át az "anyagot", amit a magyar liberálbolsevikok terjesztenek. Leírják és terjesztik anélkül, hogy megvizsgálnák a valóságtartalmát. Konrád György, Heller Ágnes, Demszky, Schiff András stb. Ezt maga a francia újságírónö is beismerte szintén a Célpontnak.

Egyébként tapasztalataim szerint a zsidók egymástól is tartanak, de mégis biztonságban csak így érzik magukat: vezetés zsidó. Nem lep meg a hír.

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:14

Milyen jó, hogy nem unalmas a világ...

A francia lap ezzel foglalkozzon itt lent és az anyja valagával!

Kattintással jól nagyítható!

http://i.imgur.com/4j2u9.jpg

Majd ők is megkapják és akkor csoki helyett szart fognak érezni a palacsintában!

Mordehaj Gerzson

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:12

Volt ennél már nagyobb "égés" is, amikor hasonló "tévedések" alapján vittek a halálba embereket. Szabó Magdát is zsidónak nézték 1938-ban Bécsben és az utcán a felbuzdúlt nácik rondán összeverték...

Szijjártó egy szóval nem firtatja Orbán vagy a családja származását, identitását. Arról nyilatkozott, hogy a lapnak az az állítása helytelen, hogy Orbán zsidó származásúnak vallaná magát. Ez természetesen helytelen is, Orbán sosem vallotta magát zsidó származásúnak, ezt mindenki tudja Magyarországon.

Már "el karatna" nem felel meg?

Válaszok:
Baal Sem Tov | 2012. január 24. 19:15

Úgy látszik orbánban minden honnan van egy vonóval.
Scultzal egész jól megértette magát, pedig szocialista is, meg zsidó is.

Kíváncsi leszek, ha hazajön a felcsúti majom, akkor mit mond erről.
Erősen rákoppintottak a kettős beszéd miatt.
Szűkül a mozgástér, hál'istennek:)

Válaszok:
Baal Sem Tov | 2012. január 24. 19:21
Talibán | 2012. január 24. 20:12

Az viszont megható ahogy a keresztények megbíznak egymásba...

Az meg ki?

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:27
Faqtya ezredes 2012. január 24. 19:17

Orban Bin Mustafa mucsai cigány zsidó néger arab Soros- és zsidóbérenc ultranacionalista náci faszista focista.

Madarat tolláról...

A Judeo-Deutsch Scultznak nincs semmi erkölcsi alapja pofázni, hiszen a nagy talmudi kodifikátor
Majmonides mondotta " Beszéljél úgy ahogy ellenségeid azt hallani szeretnék, de cselekedjél mindig a te néped javára".

Hányszor is idézett ettől a XI-XII századi bölcs zsidótól de Karatna.
Remélem, hogy egyre többen megtanulják, hiszen a kettős beszéd legjobb tanítómesterei maguk a zsidók!

Válaszok:
Omega2010 | 2012. január 24. 19:34
Faqtya ezredes 2012. január 24. 19:22

Az utolsó székely szombatos (A székelyek egy néprajzkutató szemével az 1900-as évek elején)

És van a Székelyföldön még egy harmadik tipus - de abból már csak egy maradt, egyetlen egy: az utolsó magyar szombatos.

Udvarhely megyében, bent a székely hegyek közt, a világtól messzire megbújt Bözödújfaluban él az utolsó magyar szombatos, a falu birája, igaz böcsületes szikulus: Sallós József. …

Nem lennék most a helyemben. :D

Faqtya ezredes 2012. január 24. 19:23

Az már kiderült.

Nekem mindenki imponál aki akkor is gerinces amikor azzal tudatosan hátrányos helyzetbe hozza magát! Az opportunizmus sajnos minden embercsoportban böven megtalálható. A 30 éves háborúban a katolikusok és protestánsok között, se lett mindenkiböl mártír...
A nyugattal kapcsolatban sincsenek illúzióim, hisz ma pld. nagyjából azt nyilatkozta az osztrák pénzügyminiszterasszony, hogy nem izgatja öt a magyar demokrácia, csak ne vegyenek el az osztrák bankok és cégek haszonjából!.. Szóval mindenütt pénz beszél, kutya ugat...És persze a lényeg a sok fennkölt szöveg...

Jó neked, ha sértegeted saját magadat?

Nem ,nem tudnam Orban Viktort elkepzelni mondjuk egy ilyen tanc kozben :D

http://www.youtube.com/watch?v..

(pedig ez a tanc aranyos )

Ez szerintem is helytelen. Sokkal okosabb lehúzni a "gyanús" férfiak nadrágját! Az a tudományos megoldás!

"hiszen a kettős beszéd legjobb tanítómesterei maguk a zsidók!"


Tehát orbán?


Egyébként a kettős beszéd kora már rég lejárt. 1 órán belül lebukik bárki.
orbán ezt nem képes belátni annyira hülye.
Első sorban magát égeti, de utána rögtön az országot.

A kettős beszéd nem más, mint a hazugság és félrevezetés.

Válaszok:
Baal Sem Tov | 2012. január 24. 20:29

"Francia gazdasági lap Orbán zsidó származásáról"

Na... INNENTŐL kezdve nem lesz ciki a baloldaliaknak zsidózni. Csak figyeljetek! :)

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 19:58

:-)

Ne tegyünk azért ugy mintha csak Orbán lenne a nemzet mártírja. Rengeteg a mindenféle rágalom, ahova csak néz az ember és nem éppen az empátia jellemzi a társadalmat. Sajnos

A pénzes zsidókat kedvelik csak és ezért nagy ölelést még nem látok...

Puccini mindenesetre nem gyanús, de Verdi annál inkább. Mert az ugyebár nem más mint "Grün" :-)))

De akkor miben nyilvánulna meg a sajtószabadság :-)

Mert minden igazi magyar szöke és kékszemü. Ugy mint én és ez nem vicc!

Válaszok:
MoriczF. | 2012. január 24. 20:05

Ne izgasd magad, mindenki szivesen zsidózik hisz ez egy közkedvelt sport...

Válaszok:
Lone Wolf | 2012. január 24. 20:11

megkapaszkodtam! :)

viszont orbánról simán eltudod hinni! és mint a cikk állítja, ezek szerint sokan akarják őt annak tudni. mi lesz a következő hír? hogy orbán Winnetou és egy fehér nő leszármazottja és valami mesztic? vagy esetleg néger? vagy vallásilag hindu? ehh! ennyi hüjjét egy rakáson!

Neked mitől van olyan Lombroso-fejed, te lombikbébi?

Ez aranyos : ))

Tévedésben vagy! Az igazi magyar világos barna hajú és zöld szemű. Mint én, és ez sem vicc!

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 20:10
tunde04 | 2012. január 24. 20:24

Nekem ugyanez a véleményem de furcsa módon nekem úgy tünik, hogy a jobboldalon bizony sokan szorgosak a lezsidózásokban, akár teljesen alaptalanúl is. A cigányozásról már nem is beszélve...

Válaszok:
Senye Péter | 2012. január 24. 20:13

Hogy mi milyen szépek vagyunk!

Válaszok:
MoriczF. | 2012. január 24. 20:18

Ami jár az jár... :)

De te is tudod, hopgy eddig ők ezt nem szerették. Na jó... magukat PC nek hazudó gyerekként úgy tettek, mintha nem szeretnék.

Most majd fogják.

Kész röhely lesz nézni, ahogy a teljes baloldal egyik napról a másikra benáczul. XD

Válaszok:
narmer | 2012. január 25. 08:09

Lehet, hogy téged meg az Ismeretlen Katona csinált.

Válaszok:
Soma | 2012. január 24. 20:17

Na meg fordítva is, ha valakit teljesen hitelteleníteni akartak. Hitlerről is állították, hogy nagyanyja a zsidó munkaadója által megejtett cselédlány volt.

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 20:32

:)
Vagy az Operaház fantomja!

Főleg én! Irigyek is a csajok az asszonyra!

Válaszok:
duzur | 2012. január 24. 20:26

Hehe!
Melyik hülye sugdos összevissza külföldön?
Ha zsidó volna, mi volna?
Menjenek a francba!

Válaszok:
Omega2010 | 2012. január 24. 21:11

Deutsch, levitézlett bájgúnár, meg simán lehet akár cigány is. Jobban passzol hozzá egy hegedü mint egy pajesz :-)))

Válaszok:
Omega2010 | 2012. január 24. 21:12

akkor én még beleférek ebbe a képbe? a szemem zöld a hajam igen világos barna, olyan sötét szőke forma. és a nevem echte magyar!

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 24. 20:27
lovas | 2012. január 24. 21:10

Ezt a csókos Zoltaitól tudod?

Hát bizony nagy a difi! Nálunk ugyanis a férjemre irigykednek a haverok! Pláne amikor látják a 36 éves esküvöi képünket :-)

Tehetetlen Dodó 2012. január 24. 20:27

Érdekes, én is hasonló színezetű vagyok és még 3/8-nyi magyar vér is van bennem.

Válaszok:
tunde04 | 2012. január 24. 20:37
butapesti | 2012. január 24. 23:42

Sőt, már hálni szeretnének vele...

Látszik, hogy nem vagy zsidó!
Egy gramm zsidó nincsen benned.
Paraszti származású, a második világháború után átrétegződött városivá lett család leszármazottja vagy.

Hidd el ez több évszázada, mi több évezrede működik.

Nincs olyasmi amit még nem állitottak volna és az ellenkezöjét ugyanugy. Különösen manapság a túlajzott világban amiben a legértékesebb valuta, figyelem-egységekben lesz mérve...

közel vagyunk egymáshoz a tüntetésen, hasonló a kinézetünk, egy fórumon irkálgatunk.,(neked is bőr van a nyakadon)..
még a végén kiderül, h magyar rokonok vagyunk!
a családi neved véletlenül nem Nagy? :))

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 24. 20:48

Örülnék, ha ezt egyszer az orvosom mondaná nekem :-)

Faqtya ezredes 2012. január 24. 20:46

Hazánkban négy jellemző embertani típus, illetve az azoknak megfelelő hajtípusok különíthetők el.

A turáni vagy turanid típusúaknál a haj sötétbarna, vastag szálú, egyenes és dús. Alföldi, illetve törökös magyar típusnak is nevezik. A magyarok körülbelül harmada tartozik ebbe a csoportba.

A pamiri típusnál a hajszín szintén sötét, azonban ritka szálú, zsíros tapintású és vastag. Hazánk lakosságának tizede tartozik ebbe a csoportba.

A kaukázusi csoportba tartozók haja sötétbarnás-fekete, vastag szálú, egyenes lefutású vagy kissé hullámos. Átlagosan öt-nyolc százalékban fordul elő, de a Kiskunságon és Baja környékén gyakoribb, a lakosság tizede ide tartozik.

A kelet-balti vagy kelet-európai típusúak haja hamuszőke, gyermekkorban világosszőke, merev lefutású és vastag szálú. Előfordulása nyolc-tíz százalék, de a Felvidéken a szlávokkal való keveredés miatt elérheti a harmincöt százalékot is.

Válaszok:
Finale* | 2012. január 24. 20:55
Soma | 2012. január 24. 21:04
Tehetetlen Dodó 2012. január 24. 20:48

Magyar felmenőim között volt egy Nagy nevű dédanyám...

Válaszok:
tunde04 | 2012. január 24. 20:50

na, mondom én!

Ezt hol olvastad ?

Válaszok:
tunde04 | 2012. január 24. 21:04

Fakutya!
És az hová tartozik, akinek égnek áll a haja?

Válaszok:
tunde04 | 2012. január 24. 21:06
Rikki Harcos | 2012. január 24. 21:26
butapesti | 2012. január 24. 23:40

itt olvasta:

http://csaladilap.hu/ujsagcikk..

Válaszok:
Finale* | 2012. január 24. 21:11

őrült francia. olyan bendit típusú :)

Se nem szőke se nem barna ez az igaz magyar fajta, László Gyula könyvéből.

"Ha zsidó volna, mi volna? "


Az, hogy eddig utáltátok őket.
De hogy megszerettétek seperc alatt az összest:)

Válaszok:
Rikki Harcos | 2012. január 24. 21:25

Koszonom : )

És a másik sch-s, a 'szál' egyenes schmitt?:)

Érdekes hogy a mi családunkban sem a Sára fordul elő, hanem Sarolta, és a Gábor is mostanság került be a névtárba.

Mielőtt a gatyádba élveznél, Orbánról tudtuk, hogy cigány, de a jobboldal az nem rasszista, csak az embert nézi. Viktor az Viktor marad, akkor is, ha holnap kiderítik róla, hogy bolgár és rokona Dobrevéknek.

Válaszok:
butapesti | 2012. január 24. 23:44

Az az ügyetlen villanyszerelő...

Hujjé, és aki idősebb korára megkopaszodik?

Kérjél egy kis vérátömlesztést és akkor több lesz... :-))

Dehogyis, ősi sumér rokonokkal rendelkezik. :-))

Gyerekek! Ez már kezd kabaréba fordulni.
Anno Chaplin Diktátor c. filmjében a Diktátor (maga Chaplin) ábrándozik: "Mennyi szőke tomán..." Ekkor valaki megveregeti a vállát és közli vele, hogy ő maga is barna..

röhely= röhej

nyugalmazott tanár 2012. január 25. 08:19

"A Les Échos szerint a hazafias magyar kormányfő gaullistának nevezi magát"

Ez egy durva csúsztatás, vagy az analfabéták okoskodása.

Amikor egy francia újságíró kérdésére válaszolt, akkor a nemzeti elkötelezettségét - az illető számára érthetőség kedvéért - De Gaull-hoz HASONLÍTOTTA.
Kijelentette, hogy szeretné, ha a magyarokban annyi hazafiság lenne, mint a franciákban.

Ettől Orbánra gaullizust rásütni kapitális ostobaság, vagy ocsmány csúszttatás.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó