Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. január 22. 08:49

A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága.

„Valószínűleg csalódást hozott azoknak a mai nap, akik abban bíztak, hogy a Vezér melletti tüntetés kudarcot vall, és csak néhányan lézengenek majd az Andrássy úton.

Nem megy ez ilyen egyszerűen, ezt jól példázta a mai tüntetés, mely a hangzatos Békemenet címet viselte.

Hogy ki itt a békétlen, egy percig ne éljen kétség bennünk, a hős jobboldali szabadságharcos, Széles Gábor megmondta nekünk.

Békétlenek a mai ellenzék tagjai, akik lám, legutóbb az Operánál sem tudtak szépen, békésen tüntetni, hanem a szélsőjobb és a szélsőbal (!) összeverekedett és méltatlan módon viselkedett, beleértve Szentmihályi Szabó Péter másik szabadsághősünk hátának lökdösését is.

Hogy az Operaházi tüntetést éppen a szélsőjobb iparkodott megzavarni, az valahogy most a feledés homályába merült, mint ahogy az is, hogy éppenséggel azokra az érkező szocialistákra támadt rá a nyilas csőcselék, akikről azért túlzás lenne azt állítani, hogy baloldali szélsőségesek.

A tüntetők valóba sokan voltak, még ha a szervezők által erőltetett milliós nagyságrendet nem is érték el, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy Budapest lakosainak száma összesen sem éri el a kétmilliót.

Százezer ember Budapestre szállításához meg kellene vagy kétezer busz, annyit pedig még Széles Gábor sem tud kiállítani, pedig ő már tönkretett egy Ikaruszt... (...)

A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága.

Ha valaki azt mondja nekik, hogy talán akkor már elég a hazudozásból és szembe kellene nézni a problémáinkkal, akkor azt világgá kergeti, majd boldogan beleájul annak a kóklernek a karjaiba, ki gátlástalanul kínál neki festett egeket, munkamentes gyarapodást, teljesítmény nélküli életszínvonalat, miközben, mint hipnotizőr a ceruzáját, a nemzeti zászlót tartja az orra elé.

Ha a médium transzba esett, akkor néhányszor jól fenéken rúgja és elveszi a pénztárcáját, - lám ezekkel mindent meg lehet csinálni!

A magyar jobboldal a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb, mert a liba legalább beáll az eresz alá, ha jön a jégeső.

A mi szőke nőnk meg, mikor meghallja a tetőn kopogó galambtojásnyi jég kopogását, akkor kiballag a szabad ég alá, megfenyegetni, aki kopogott.

A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között.” 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/31887


73 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



"Ha valaki azt mondja nekik, hogy talán akkor már elég a hazudozásból és szembe kellene nézni a problémáinkkal, akkor azt világgá kergeti, majd boldogan beleájul annak a kóklernek a karjaiba, ki gátlástalanul kínál neki festett egeket, munkamentes gyarapodást, teljesítmény nélküli életszínvonalat, miközben, mint hipnotizőr a ceruzáját, a nemzeti zászlót tartja az orra elé."

A gyurcsányista fennnőbbrendűség tudat beszél ebből az emberből. Szegény azt hiszi, náluk van a bölcsek köve.


Téged aztán alapossan megzavart a valóság !


...a birkanyáj szépen megünnepelte a farkasát...

..gratula!

Hívjuk vissza a Fellegit!...Éljen az államcsőd!

Ez a tüntetés nagyon emlékeztet az 1957 máj. 1.-re...


"A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között.”

De te tudod az igazségot, hogy igazából minden a jobboldal miatt van:). Ember az a szánalmas hogy még csak észre sem veszed, hogy ugyanolyan droid vagy mint akiket bőszen kritizálsz.


- Nem veszi be a gyomrotok sohase már, hogy vége a libsi világnak és Magyarország végre a magyaroké...?!

- Maradtál volna inkább csöndben teve ahelyett, hogy ezzel a szánalmas írással az egész világ előtt csinálsz hülyét magadból...!

Válaszok:
Justicia | 2012. január 22. 13:24

"ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között."

Ez a mondata igazolja a régi mondást: Vak tyúk is talál szemet. Bár erre az ürgére inkább úgy passzolna, hogy: Agy nélküli ember is talál billentyűzetet.


Ez a a nyomorúságos vergődés, az irigység nagyon várható volt a ballibantak részéről. Most van min fanyalogniuk napokon keresztül.


Köszönöm ezt az írást amellett, hogy igaz még kacagtató is


Javaslom, hogy a baloldal folytassa csak nyugodtan a strasbourgi performanszot. Lehet mindenkit lehülyézni a jobb oldalon, lehet mindenkit megbélyegezni úgy generálisan, biztos el fogjátok vele nyerni a szimpátiát.


Ki a tököm ez a pupu?
És miért kell itt szemlézni?
Ettől a se szeri, se száma léhűtő balos újságírótól (bloggertől) kerül a debil baloldali szimpatizáns/kommentelő egy olyan szöveguniverzumba, amely köszönő viszonyba sincs a valósággal, így óriási aránytévesztést, zakkant elmeállapotot okoz az agyában (?).

Válaszok:
csi szi | 2012. január 22. 09:28
Obulus | 2012. január 22. 09:47

Egy volt komcsi határőrtiszt, az index fórumon megtalálod a tizenévre visszamenő munkásságát, ha nem töröltette.

Válaszok:
öszödibeszéd | 2012. január 22. 09:43

"Egy volt komcsi határőrtiszt, az index fórumon megtalálod a tizenévre visszamenő munkásságát, ha nem töröltette"

Köszönöm a hiánypótló tájékoztatást, szinte biztos voltam benne, hogy nem egy megvilágosodott buddhista tanító, úgyhogy a vörös életmű áttanulmányozásától a magam részéről eltekintenék...


Szerintem a mi Carlosunk.
Tökéletesen igaza van. Én nagyon bírom a fickót.

Válaszok:
Carlos> | 2012. január 22. 13:12

ezek nem jobboldaliak voltak a tüntetésen, hanem fidesz marketingen élő emberek, tisztelet a kivételnek.


Már csak azt kellene tuidni, hogy ezt az agyalágyult indexes komcsit miért szemlézi a Mandiner.


Én írok a te blogodba, te írsz az enyémbe, és ha gyakran csináljuk, hamarosan "tényezők " leszünk, még a Mandi is szemléz bennünket.


Ez a pupuírás egy gusztutalan primitív mocskolódás.Nem érdemes foglalkozni vele.


Úgy járja a Mandi a névtelen senkiházi holdkórosok mocsarát mint Leonard Chess a Missisipi-deltát, hogy hétről hétre kiemeljen egy gyöngyszemet, akire rácsodálkozhatunk. Tehetségkutatás a javából!


Az ilyen vágyakat meghagyom a katolikus papoknak.


"a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb,"

---- na igen, ezzel sikerült lemenni kutyába.


Érthető hogy összezarodtál, az egész világképed összedőlt, egyedül vagy és le sem szar.. nak, keress fel egy ideggyógyászt, az talán segít rajtad!


"A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között."

Jól mondod, Pu Pu így van, mert nekünk baloldalból is a szarabbja jutott. A környező volt szocialista országok baloldalijai tudtak nacionalista módon gondolkodni nemzetükről.

De itt van két francia baloldali példa:

"A három A elvesztése: gyűlés a Standard & Poor’s előtt (Baloldali Front, FdG)

A Baloldali Front egy gyűlésre mozgósít a Standard & Poor’s 40 rue de Courcelle-i központja előtt pénteken, január 13-án, 18.30-kor, reakcióként Franciaország adósságának leminősítésére.

AAA: ellenállni

A Standard & Poor’s hitelminősítő ügynökség pénzügyi háborút hirdetett Franciaország ellen. Ellenállásra van szükség. A pénztőke előtti meghunyászkodás növeli annak étvágyát. Ezt bizonyítja a görög kapituláció. Ellencsapásra van szükség. A Központi Banknak azonnal be kell jelentenie, hogy hajlandó Franciaországot alacsony kamatlábbal hitelezni. Ennek hiányában fel kell függeszteni a francia hozzájárulást az Európai Unió költségvetéséhez és a következő részletek átutalására azokat a francia bankokat kell kötelezni, amelyeket az EKB éppen most tőkésített fel. Kinyilatkoztatták a nép és a finánctőke közötti háborút. Mindenkinek habozás nélkül meg kell találnia a helyét."

Vagy egy másik:

"Standard & Poor’s : « Vissza kell utasítani ezeknek a gazdasági kuruzslóknak a hatalmát » (FKP)

A Standard & Poor’s hétfőn «negatív ellenőrzés alá» helyezte az eurozóna tizenöt országának hosszú távú eladósodottságát, köztük Németországét, Ausztriáét, Finnországét, Franciaországét, Luxemburgét és Hollandiáét. Ennek a bejelentésnek a valószínű következménye, hogy ezeket az országokat leminősítik, így lényegesen kisebb eséllyel és megugrott kamatokkal jutnak hitelekhez. A hitelminősítő ügynökség, amely elrendeli, hogy szabjanak határt az adósságválságnak, olyan kifogásokkal él, amelyekből hiányzik a növekedési kilátás ezeknek az országoknak a számára. A kígyó a saját farkába harap. Ezeknek a felmérhetetlen hatalommal rendelkező hitelminősítő ügynökségek illegitimek! Kik ők, hogy döntsenek egész országok beskatulyázásáról? A legsürgősebb intézkedések között sürgősen abba kell hagyni a vak engedelmeskedést ezeknek a sarlatánoknak. Franciaország csak egy hatalmat ismer el: a saját népéét. És biztos, hogy nem ezeknek a gazdasági kuruzslókét, amelyek nem ismernek más gyógymódot, mint a kivéreztetést.

Francia Kommunista Párt"

Nem vagyok a kommunista párt rajongója, de nem kéne a magyar "baloldalnak" a saját nyugati eszmetársaira figyelni Cohn Bendit helyett?

De az egész érdekel valakit:

http://www.gondolkodjunkegyutt..


Ki vagy Te"névtelen senki", hogy így mered minősíteni embertársaidat.Ugyan engedd már meg, hogy mások másképp lássák a világ dolgait, vagy tolerancia bajnokai ezt nem engedhetik meg??


"A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága."
Az lesz a meglepetés, ha kiderül, hogy a megosztás balra jobbra nem működik. Csak magyar van meg nem magyar. Az ideológia nem elég megosztó erő a magyarok körében, meg a patrióta egyéb nemzetiségűek körében sem (lásd a nem politikus, normálisan élni akaró falun élő cigányok nyilatkozatát a tegnapi rendezvényen, nem jön össze a polgárháború ezen a fronton, jaj de sajnálják a "jótevőink").
"Jótevőink" csak provokálnak, csak lumpenesítenek, de még mindig van egy jelentős gondolkodó, nem lumpen réteg az országban.


"Békétlenek a mai ellenzék tagjai"

Jaj pupuka most kezdesz el ezen csodálkozni amikror még kormánypártikánt évekig rendszeresen az ellenzékre fogtad az ország ban levő felfordulást..?


"szocialistákra támadt rá a nyilas csőcselék"

Nyakó pipiék legnagyobb örömére, mert évek visszafolytott vágyait kiélve végre legalább egy jót nácizhatott teli torokból.. )


Igen, és a baloldalnak nevezett szoc-lib-bibsi kormányok a rettentő nagy eszüket a lopásra használták, ha nem híszed akkor mond meg, hová lett az az eszméletlen kölcsön, amit felvettek, és most kell törleszteni.

Válaszok:
Dr. Táskás Tóni | 2012. január 22. 14:11

Ja,a baloldal szürkeállománya csak úgy duzzadozik a fejekben.

Látszik is az ország állapotján a Horn, Megyó, Böszme, Bajnai, Kakukk, Hungaro Valantajn, Hordágy Ágnes, Kókabéka, Drazsé stb. regnálása után.


Mi van Prolivér, bekannásoztál?


Érdekes! Innen jobbról pont fordítva látszanak a dolgok!


nem baj pupu. egy okos - természetesen te - biztosan van, ha több azt meg majd megmondod ki lehetnek.


Haggyátok szegény fusztrált ballibbantakat!

Valamivel muszály megmagyrázni hogy miért is vagyunk hülyék, mostmár hogy muszályból leesett nekik, hogy mégsem fordult el a nép kormányunktól...

Vagy mégsehaggyuk?

De azért még 1X!

400E min, 1M max (nyílvánvalóan túlzás)

mondjuk azt, hogy 500E EZ országunk lakosságák 1/20 a, és a magyarság 1/30 a... Egy mindössze 1 hét alatt összehozott tüntetésen. Ciki...

Nekik legalábbis.

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 13:25

Nem tudom, hogy ő így vélekedik-e? Én remélem, igen.


hehe - nem én voltam. én biztosan csaptam volna egyet az ostorral az mszp-féle "baloldalra" is, mint a nacionalista populista pusztítás hatékony előkészítőjére - ezt is megköveteli az igazság. De azért lényegében egyetértek.


Nem veszi be a gyomrotok sohase már, hogy vége a libsi világnak és Magyarország végre a magyaroké...?!

Ez egy baromság, mit jelent forintban, hogy a "magyaroké" ? üres frázisokkal nem lehet jóllakatni a népet.


nene, "muszály", mégse "haggyátok". elvégre ha négyszer számoltunk százezret, akkor az 100 000 x 4 = 400 000 és ha még hozzáadjuk a tavalyi ÁFA-t, meg is van az 500 000. ha az ideivel számolunk már 508 000 is. ez "nyílvánvalóan" nem túlzás...


Márai véleménye a jobboldalról még mindig aktuális, (valaki már többször feltette ide).


Miért kellene Téged cáfolni? Magadat minősíted: aki kétmillió szavazót lehülyéz és lenéz, az ugye csak demokrata és okos lehet (kérlek el ne hidd - Belőled ugyanis kinézem -, csupán ironizáltam). Szóval csak savanyú a szőlő, s most itt próbálod kompenzálni a frusztrációidat. Hát nincs elég elvbarátod, hogy ezeket velük beszéld meg..? Itt rossz helyen jársz. Akkor inkább dobdjunk össze Neked pszichológusra, akinek elsírhatod a bánatod?


Hogy kerül ide a főügyész, Pol?


Sorry, az előző ide ment volna, Erik a Nagyokos-nak.


5000 milliárd ft-al nőtt az államadósság másfél év alatt, és közben még eltünt az elsmittelt 3000 milliárd mnyp-i vagyon. Erre csak az orbán-matolcsi tandem képes.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 22. 14:18

Uncsi ez a szajkózás. Gyenge forintra átszámítva nőtt az adósság. A mnyp.-i vagyonról pedig Te is tudod, hogy nem tűnt el. Kíváncsi vagyok, hogy van-e sejtésed/fogalmad, hogy állna most az adósságunk időközbeni csökkentés nélkül: GDP-arányosan már 90-100% körül? Az jobb volna..?

Válaszok:
Dr. Táskás Tóni | 2012. január 22. 14:26

A gyenge ft-ot is orbán és matolcsi okozta. A mnyp-i vagyonból 200-300 milliárd ft-ot már folyó kiadásokra is felhasználtak. A ktgvetési hiány 2,97- persze jobb, ha megvárjuk a hivatalos számot- a mnyp-i vagyon egyszeri tételként történő elszámolásával. 6-7% lett volna különben. Csak egyetlen jobboldaléi szakembert mondj, aki helyesli a kormány gazd. politikáját. Vagy mindegyik meg van sértődve a mellőzöttség miatt? Heim, Bod Péter, Mellár...

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 22. 15:02

A kritikákban vegyülnek a reális elemek és a sértődöttség is egyfajta motiváció (természetesen nem
minden bírálat minden része az). A kötelező(!) magánnyugdíjpénztár képtelen és hiányt okozó intézményének felszámolása éppen nem rossz intézkedés. Azt, hogy a Ft gyengeségét Orbán és Matolcsy (a tulajdonneveket még a FIDESZ-t bírálóknak is nagy kezdőbetűvel kell írni) okozta, az primitív gazdasági ismeretekre és világlátásra utal (viszont akkor légy következetes, ha éppen erősödik a Ft, akkor azt is a nevezetteknek tulajdonítsd majd). De igazi alternatív koncepciót még nem hallottam, meg hogy mit kezdenénk az költségvetési egynsúlyt javítás és adósságcsökkentés nélkül..?

"A ktgvetési hiány 2,97- persze jobb, ha megvárjuk a hivatalos számot- a mnyp-i vagyon egyszeri tételként történő elszámolásával."

Mióta EU-tagok vagyunk, soha nem volt ilyen jó hiányadatunk (ha 3,01% lesz, akkor se). Viszont lassan el kellene döntened, hogy akkor mnyp. pénzeket "elsmittelték" (mint előbb állítottad), vagy erre fordították (mint utóbb kijelentetted)..?

Válaszok:
Dr. Táskás Tóni | 2012. január 22. 18:16
Dr. Táskás Tóni | 2012. január 22. 18:21

"A magyar jobboldal a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb, mert a liba legalább beáll az eresz alá, ha jön a jégeső."
-----------

Hacsak el nem viszi őt a "libás bácsi" Wallisékhoz, ahol még nem láttak ilyen állatot, ezért azon nyomban keresztezik egy taknyos hattyúval!


Azért minden index fórumos ballib gyökér agymenését ne szemlézzétek már.


Év elején még azzal dicsekedtek, hogy többlettel fog zárni a ktgvetés a mnyp-i vagyon egyszeri tételként történő elszámolása miatt. Ha 3000 milliárddal felturbózott ktgvetés ilyen gyérre sikerült, mi lesz akkor, ha a különadókat is ki kell vezetni. Nem vagyok sértődött, csak irritál az Orbán-Matolcsi marhaság( még tanulékony is vagyok)
A 2000 milliárd ft-ot felemésztő önkormányzati rendszerhez, az egészségügyhöz nem bírnak érdemben hozzányúlni, de a 300 ft-os vizitdíj, az első lépése az előző vezetésnek a eü-i reformban Orbánék által le lett lőve. Meg természetesen az oktatási reform is, most pedig mi lett belőle?


A mnyp-i vagyont egyszeri tételként az idén elszámolták és emellett folyó kiadásokra költötték a nem állampapírokban megtestesülő részének egy hányadát. Ez utóbbi óriási hiba.Ennek ellenére nőtt az álla,adósság és nemcsak a bődületes árfolyamok miatt.


igen!ezért röhögnek rajtunk külföldön.Ez az irás mindent megmond,tényleg ilyen a magyar,sajnos.


Ki az, aki simán mondja és hiszi, hogy a külföldiek szívjóságból és demokráciaféltésből akarják Orbánt elmozdítani?

Ki az, aki elhiszi, hogy Gyurcsány csak azért privatizálta azon az áron az őszödi üdülőt, mert csak ő volt az, aki felismerte, hogy ebben lehetőség van?

Ha már végtelen butaságról beszélünk...



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó