Brüsszel hagyja békén a diákokat
A hallgatók nem válhatnak politikai nyomásgyakorlás eszközeivé!
Az ELTE veheti fel idén az államilag finanszírozott képzésen tanuló 100 jogászhallgató felét, gazdaságtudományi képzésekre pedig tizenöt diákot várhat állami finanszírozással. A felsőoktatási keretszámokat pénteken ismerték meg az intézmények vezetői.
Közölték a 2012-es felsőoktatási intézményi keretszámokat az egyetemek és főiskolák rektoraival – írja az eduline. A portál információi szerint az oktatási államtitkárság a korábbi tervekkel ellentétben nem szakokra, hanem képzési területekre és részterületekre osztva határozta meg az állami ösztöndíjasok számát.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január elején közölte: 2012-ben kevesebb, mint 34 ezer elsőéves hallgató tanulmányait finanszírozza az állam száz százalékban, 15 550 diákét pedig fele részben. Ez, a vártnál jelentősebb csökkentés különösen a bölcsész-, a jogi, a társadalomtudományi és a gazdasági szakokra pályázok, illetve a szakok vezetői körében váltott ki nemtetszést: a gazdasági képzések államilag támogatott hallgatói létszámát 4650-nel, a bölcsészképzésekét 1400-zal, a társadalomtudományit 1100-zal, a jogit 700-zal vette vissza a kormány. Így például az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) idén már csak ötven jogászhallgatót vehet fel, az országos létszám felét. Társadalomtudományi szakokra 190, gazdaságtudományi képzésekre pedig tizenöt diákot várhat állami finanszírozással.
Mint az a pénteken nyilvánosságra került dokumentumból kiderült, az egyes képzési területek ösztöndíjasainak megoszlási arányát nem a kormány határozza meg; az intézmények csak képzési területi és intézményi létszámot kaptak.