Homályzóna

2012. január 19. 10:52

A nyugati kommentátorok megállapításai kétségkívül fájhatnak a kormánynak, de éppen azért, mert a legkevésbé sem túlzóak.

2012. január 19. 10:52

„Szögezzük le, hogy a nyugati kommentátorok megállapításai kétségkívül fájhatnak a kormánynak, de éppen azért, mert a legkevésbé sem túlzóak. Mindaz, amit a magyar gazdaságpolitikáról és a demokrácia, valamint az alkotmányosság lerombolásáról írnak, hiteles és lényegre törő; s nemcsak az Európai Unió Bizottságának politikai véleményét, hanem jogi álláspontját is megbízhatóan tükrözi. Badarság folyamatosan azt hajtogatni, hogy még mindig nem ismerjük az unió konkrét kifogásait, s fogalmunk sincs, mire alapozzák Brüsszelben, hogy az új alaptörvény nem felel meg az alkotmányos jogállam európai eszményének. Kivált a külügyek felkentjének nem szabadna ehhez a szánalmas kibúvóhoz folyamodnia, hiszen neki igazán ismernie kell akár a Velencei Bizottság már hónapokkal ezelőtt elkészült jelentését, akár a magyar törvényhozás diplomáciai csatornákon forgalmazott, felettébb pontos hibalistáját.

De ha mindez nem volna elég a miniszter úrnak – és a Fidesz mindahány, jogban jártas képviselőjének –, akkor szíves figyelmükbe ajánlható Sólyom Lászlónak Az alkotmányosság esélyei című, a Hvg.hu által január 8-án közzétett dolgozata. Ebben a szerző szokott, tárgyszerű alaposságával, bízvást mondhatni, tönkreírja az orbánizmus alaptörvényét. »Az alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága« – ezzel a drámai felütéssel indít Sólyom, és aztán pontról pontra, kérlelhetetlenül levezeti, miként silányította a jobboldali »forradalom« hatalmi politikájának eszközévé az alkotmányt. Ne gondolják az urak, hogy ezt az elemzést a külföldi sajtó mások mellett nem fogja forrásmunkának tekinteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2012. január 20. 04:26
talán ,ha megismételnéd böffeneteidet mészáros holnap a Kossuth téren. Előtte azért rendeld meg a mentőautót.
Válasz erre
3
8
Krupp Skya
2012. január 19. 17:48
SOHATÖBBÉ 22.000 milliárdos párt! Soha többé Tabajdi és bandája.
Válasz erre
9
7
várúr
2012. január 19. 16:45
Mellesleg sajátos, hogy az összes levitézlett komcsi és vérbalos egy kemény neoprotestáns tévébe menekülve osztja az észt... Ezt kéne ateista nyugati elvtársaikban tudatosítani. Hogy hol, milyen kamerák előtt szónokolnak, ráadásul döntően elvakult HIT-gyüli híveknek.
Válasz erre
11
8
várúr
2012. január 19. 16:41
Sólyom akkor volt az Alkotmánybíróság elnöke, amikor a komcsi bűnöket nem lehetett elítélni, amikor az országot "törvényesen" kifosztották, amikor bevezették a "láthatatlan alkotmány" fogalmát, magyarul a semmi minősített állapotát. Mészáros nevű bitang ugyanezt a Sólyom Lászlót hosszú éveken át simfelte, most meg hivatkozik rá... Az aljasság határtalan felebarátaim.
Válasz erre
10
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!