Orbán Viktor lényegesen visszafogottabb volt

2012. január 18. 18:25

Török Gábor
tge, Facebook

A magyar miniszterelnök ismét bizonyította, hogy az európai színtéren is versenyképesen érvelő, hatásosan fellépő politikus.

„1. Orbán Viktor lényegesen visszafogottabb, simulékonyabb, alkalmazkodóbb volt, mint egy évvel ezelőtt ugyanitt. Bár a felszólalása befelé is üzent, a tavaly januári megjelenésével szemben most nem a hazai használatra szánt »megvédésen«, hanem a kompromisszumkészség nemzetközi »bizonyításán« volt a hangsúly. Meg kell jegyezni azt is, hogy a magyar miniszterelnök – különösen második felszólalásában – ismét bizonyította, hogy az európai színtéren is versenyképesen érvelő, hatásosan fellépő politikus.

2. Talán Orbán Viktor visszafogottságával is összefüggésben a vita hangneme, iránya és súlya is valamennyire más volt, mint egy évvel ezelőtt. A pártszempontok talán a tavalyinál is jobban átütöttek, kiegyensúlyozottabbnak és egyben érdektelenebbnek tűnt ez a pár óra.

3. Ami a legfontosabb: a vita – ahogy várható is volt - semmivel sem vitt közelebb a döntő kérdés megválaszolásához. Ma sem tudunk többet arról, hogy az unió a követelésekben, a magyar kormány pedig az engedményekben meddig akar és tud elmenni. Márpedig most ez a lényeg.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/31710