Közszféra: kamattámogatás a végtörlesztéshez

2012. január 16. 16:21

Az Index birtokába került kormányzati előterjesztés szerint 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók (nagyjából 53 ezer ember) a devizahiteleik végtörlesztéséhez. Az Index szerint az előterjesztés az eltartott gyerekek számától tenné függővé a támogatás mértékét.

2012. január 16. 16:21

Az Index.hu szerint a hétfői kormányülésre olyan előterjesztést készített a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely alapján 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatna a közszférában dolgozó, nagyjából 53 ezer alkalmazott a devizahiteleik végtörlesztéséhez. Az NGM számításai szerint az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kamattámogatás mellett akár 55 milliárdos banki veszteség is keletkezhet, ennek a harmadát az állam vállalná magára.

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott kormányrendelet-tervezet szerint a közszférában dolgozó végtörlesztők gyermekszámtól függően forinthitelük egy részére 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnának. Az Index szerint az előterjesztés az eltartott gyerekek számától tenné függővé a támogatás mértékét. A gyermektelenek maximum 3,75 millió forintos forinthitelre kaphatnák meg a 2 százalékpontos kamatkedvezményt, ez az egy gyerekesek esetében 4,5 millióra, két gyerekkel 5,25 millióra, míg a három gyerekeseknél 7,5 millió forintra nőne.

A rendelettervezet szerint a támogatás öt évig járna, az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene, ami a teljes támogatási időszak alatt 28 milliárd forintra emelkedne. A tervezet szerint 53 ezer közszférában dolgozó összesen 185 milliárd forintnyi végtörlesztési szándékot jelzett. A kormány és a bankszövetség közötti megállapodás értelmében azonban a bankok végtörlesztéssel kapcsolatos veszteségeinek 30 százaléka az államot terheli. A kormányrendelet-tervezet szerint a kamattámogatás csak olyan hitel mellé járna, ahol a teljes hiteldíjmutató az egyéves állampapír-referenciahozamot legfeljebb 3 százalékponttal haladja meg. Ha a támogatás folyósításának időszakában az ügyfél által fizetett ügyleti kamat 6 százalék alá csökkenne, akkor erre az időszakra a kamattámogatás annyival csökken, hogy a támogatott a 6 százalékot mindenképpen megfizesse.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. január 16. 16:59
Nem értem, hogy a közszféra alkamlazottja miért előbbrevaló. És miért nem inkább egy elfogadható limiten alul támogatják az otthonteremtőket. Sajnos sokan túlbecsülték a jogos igényeiket, és attól adósodtak el vészesen, míg a szerényebbje issza meg annak is levét. Sokan akartak luxusnak is tekinthető lakást, miközben túlfeszítették teljesítőképességüket. Azért azoknak nem kellene egy kalap alá kerülni a csupán szerényebb fedélre törekvőkkel.
Válasz erre
16
3
1istvan
2012. január 16. 16:51
most mi a bajotok? hogy 180 forinton lehet forintra váltani, hogy költség nélkül lehet csökkenteni a hitelt, hogy még emellé 2 % kamatkedvezmény is jár!
Válasz erre
9
4
gentry
2012. január 16. 16:44
Ez milyen már! Nem elég, hogy egy csomó, a versenyszférához képest töredéknyit dolgozó állami alkalmazottat el kell tartanunk, most még plusz juttatást is kapnak. Undorító!
Válasz erre
14
16
jag3
2012. január 16. 16:26
Gratula a Mandiner bátorságának. Ennél egyértelműbben tisztességtelen dologgal már rég nem próbálkozott szeretett kormányunk. A Fidesz beigérte a közalkalmazottaknak a végtörlesztést: _azzal, hogy mondják fel a hitelüket_ (erre még decemberben kelett sort keriteni, de a kondiciókról majd csak januárban...) A szegény hülyék hittek a Fidesznek... a Fidesz tehát a legjobb úton van, hogy azokkal csesszen ki szokás szerint, akik a legjobban biztak benne és Orbán Viktor egy szavára dobták a hitelüket.
Válasz erre
18
38
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!