
Az Ipsos januári kutatása szerint soha nem látott arányban, 54-ről 57 százalékra nőtt a pártoktól elfordulók aránya. A Fidesz támogatottsága már csak 16 százalék az összes választó körében. Az MSZP az ötvenes korosztályban utolérte a Fideszt. A megkérdezettek túlnyomó többsége lesújtó véleményt alkot a kormány és az ellenzék teljesítményéről is.
Az Ipsos januári közvélemény-kutatása szerint biztos pártválasztók – e körbe a választópolgároknak csupán egynegyede tartozik – 39 százaléka támogatja a Fideszt, 26 százaléka az MSZP-t, 22 százaléka a Jobbikot, 9 az LMP-t és 3 százaléka a Demokratikus Koalíciót. 54-ről 57 százalékra nőtt a pártoktól elfordulók aránya. A Fidesz támogatottsága az összes választókorú körében a Fidesz támogatottsága a decemberi 18 százalékról 16 százalékra csökkent. Az MSZP maradt 11 százalékon, a Jobbik tábora 10-ről 8 százalékra csökkent, az LMP-é 3-ról 4 százalékra nőtt, a Demokratikus Koalíció tartotta a 2 százalékot.
Egyes társadalmi rétegben a Fidesz már leszorult az első helyről vagy osztoznia kell azon: a nyugdíjasok körében már hónapok óta az MSZP vezet 25 százalékkal, a Fidesz 18 százalékon áll ebben a körben. Új fejlemény viszont az ötvenes korosztályban mutatkozó döntetlen (15-15 százalék). A húszas éveiben, harmincas évei elején járók körében pedig a Jobbikkal szoros a verseny: a kormánypárt 18 százalékon, és a Jobbik 15 százalékon áll.
A baloldali ellenzék együttműködése kapcsán az Ipsos azt írta, választások óta ez az első olyan hónap, amikor e pártok együttes támogatottsága elérte a Fideszét (16-16 százalék), ugyanakkor az ellenzéki szavazók összekapcsolódásának, lehetséges közös választási fellépésének jelenleg számos akadálya van. Az LMP szavazóinak mindössze 5 százaléka nevezte második kedvenceként az MSZP-t, 18 százalékuk pedig határozottan elutasították a szocialistákra való szavazást. Az LMP-sek jelenleg a DK-t sem látják potenciális tartaléknak. Az MSZP-sek az LMP felé sokkal nyitottabbak, 16 százalékuk őket nevezte meg másodikként, s az elutasítók aránya minimális.
Az Ipsos kutatása szerint a Fidesz tábora – 53 ponttal – „közepest” ad a kormánynak, a szocialisták 38, az LMP-sek 28, a jobbikosok 24 ponttal bírálják el az ellenzék tevékenységét. A pártpreferenciával nem rendelkezők a kormány és az ellenzék munkájáról még az átlagosnál is rosszabb véleményt formálnak, az általuk adott 15 illetve 16 pont a politikai elitben való teljes csalódottságukat tükrözi az Ipsos szerint.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (64 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Hát, sok meglepetés nincs. Fidesznél az elmúlt napok riadalmat és elbizonytalanodás, ellenzéket leszarják. Ennyi.
kétharmad, mi?
Hat ha mas nem, a Jobbikkal azert meglesz. Azt szeretned?
Ha az LMP-DK-MSZP hármas közös jelölteket indít 2014-ben akkor sok helyen legyőzheti a megosztott Jobboldalt, ahol nyílván nem lesz Jobbik-Fidesz összefogás.
Na ez az,amit kétlek. LMP-DK-MSZP koala azt jelenti, hogy volt Fideszes szavazó nem fog rájuk szavazni. Volt fideszes szavazókat Fletó és Bajnai taszít.
16%
Hiteles jobb, bal és minden oldalra van szükség. Most a jobb oldalt kell lecserélni, mérsékelt, megfontolt, konzervatív politikusokra.
Csak a jobbot akarod lecserélni?
Magyarul: az ellenzék sehol nincs :) MÉG MOST SEM! Azért ideje lenne a sok kormánytámadás után magába szállni a tisztelt baloldalnak.
Jobbik nélkül meg aztán tényleg nem lesz itt kormányváltás, azt meg megnézném, hogy összeáll a DKP-MSZP-LMP a Jobbikkal :))))))
Nem kell befosni, a fideszesek is szégyellik kicsit magukat a sok gyalázkodás után. Normális.
Hajrá, Fidesz!
Tisztességes konzervatívokra van szükség.
Ami szar, az szar.
Nem, de a többi oldal jelenleg mozgásban van, ott van kilátás - szerintem - hitelesebb formációkra.
A Fidesz nem konzervatív és nem keresztény (ilyen hiteles keretény ebmer nem akarhat, amit ezek tesznek).
Hát, óvatosabban azzal az optimizmussal. A Fidesznek nagyon sok volt szavazóját meg kéne nyugtatnia, illetve a Fidesz nagyon sok baromsága visszaüt. Én a Sondának nem hiszek, de ettől függetlenül nagyon szomorúan tapasztalom volt fideszes szavazók hangulatát a környezetemben.
Bajnaival, Fletóval, az MSZP-vel, vagy a holdudvarukhoz tartozó "civilekkel"? Mindegy, nyílván más a politikai véleményed, mint az enyém.
Na, itt van ni!
Vegyük már el a nyugdíjasoktól a szavazati jogot, hogy legyen jövőnk nekünk, meg majd a gyerekeinknek! Ezek képesek lesznek visszaszavazni az mszp-t!
De úgy látszik ez a réteg soha semmiből sem tanul...
http://index.hu/x.php?id=inxcl..
"A lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart az ország. "
Asszem szombaton el is fogtok bőven férni az Andrássy úton. Bőven.
A nyugdíjas leszarja, hogy hányan menekülnek külföldre vagy a fekete gazdaságba, pedig a saját nyugdíja is függ ettől. Azt hiszik, hogy ha a gazdagokat megadóztatják akkor minden magától helyre áll.
Lesz ez még kevesebb is, (mármint a kormánypártok %-a) mikor a januári fizetési szalagot megkapják a dolgozók. Nincs adójóváírás, sokkal kevesebb kajajegy, márciusra bekúszik a forintromlás.
Újabb csatát nyert a fülkeforradalom?
Ha ez így megy tovább, tavasszal kikapcsolják az országban a villanyt, te milyen jövőről hadoválsz?
Na ez a döntetlenközeli, szocitúlmérő eredmény olyan hiteles, mint a 3/4-es fideszes többséget stabilan mindig bemérő nézőponté. Nevezzük szerintem innentől Vágyálom-közvetítő Intézeteknek ezeket az ún. közvéleménykutatókat.
Teljes mértékben egyetértek veled! Ha lenne legalább az egyik kormányzó párt másod vonalában ahol ez a tisztesség meg lenne nem volna baj!
Ha lenne akkor ez az erő már 2011 szeptemberében, októberében fel kellett volna szólítani a miniszterelnököt a politika változtatására de novemberben már távozásra is. Pont ez a polgári-konzervatív gondolkodás csírái hiányoznak, és ez az igazi nemzet tragédia!
..sajnálatosan még az olyan nagy történelmi szerveződések is feladták erkölcsi tartásukat mint az egyházak valami ócska mammonért cserében!
Ha valaki elemzi a karácsonyi , újévi templomi beszédeket az elborzad attól a lelketlen inkább a kormány szegény ellenes tevékenységét támogató mint velük szolidaritást vállaló hozzá állástól! Ez az igazi tragédiája a nemzetnek!
De ideges vagy, cigizz egyet.
39-26 mint döntetlenközeli?
És akkor talán még a szavazatommal is támogatnám őket, mivel jelenleg liberálkonzervatíként kényszerpályán vagyok.
A Fidesz konzervatizmusa inkább nacionalizmus, mint valódi konzervativizmus.
"a nyugdíjasok körében már hónapok óta az MSZP vezet 25 százalékkal"
---- sajnos ezekben a nyugdíjasokban nem tudatosodott, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári befizetések átirányítása nélkül már nem lenne pénz legalább 2 havi nyugdíjukra. Mindenesetre ők azok, akik jórészt "élvezhették" a 13. havi nyugdíj áldásait, miközben a nyugdíjkassza végig eladósodást mutatott, mely hiányt magasabb adókkal, az ország eladósításával fizettek meg. Ha az IMF utasításai szerint jár el az új kormány ez a korosztály lenne/lett volna a legnagyobb vesztes. Sajnálatos, és tanulságos, és úgy tűnik, reménytelen.
Hát a kormányzás ritkán erősíti meg a pártokat, pláne nem két év után.
Én amúgy nem megyek ki, leszarom ezeket. Lehetnek ötvenen, röhöghettek rajtuk még két évig. Egészen a választásokig, mert oda bizony el szoktam menni sokatok bánatára :)))
Én 2010-ben rájuk szavaztam, a mostani meglátásom az hogy ezzel a személyi -vezetői garnitúrával (Orbán, Szijjártó, Kósa, Lázár) számomra már elfogadhatatlanok!
Egyre több gazdasági elemző veti föl hogy szándékosan akarják bedönteni az országot, gyakorlatilag egy Argentin típusú gazdasági erőtér átrendeződést akarnak. ennek ha utána nézel, hogy mivel jár,- ez a nemzet megsemmisüléséhez vezethet. Gyakorlatilag Júdásként elárulják a nemzetet.
..csak a közoktatási törvényt vagy az állami finanszírozott felsőfokú oktatás szétverését nézem ezért már egy egészséges nemzet tudattal rendelkező országban millióknak kellene tüntetni.
"Egyes társadalmi rétegben a Fidesz már leszorult az első helyről vagy osztoznia kell azon: a nyugdíjasok körében már hónapok óta az MSZP vezet 25 százalékkal, a Fidesz 18 százalékon áll ebben a körben. "
Mint látszik az időseknél rohadtul nem számít az, hogy a jelenben mit csinálnak a pártok. A kádárista nyugger Kádár pártjára fog szavazni, akármi történjen.
Pont ezért röhejes, hogy a kormány mégis az ő seggüket nyalja ki megölve az aktívokat és a fiatalokat.
16% az minden 6. ember. Meg mindig sok, majd ha minden 10-12. ember lesz, akkor lesz jo. Nemsokara eljon az is.
Nem kell komolyan venni az Ipsost. A szakmában mindenki tudja az MSZP-s elkötelezettségüket, nem véletlenül vezette Levendel Ádám eftárs. Szokás szerint most sem mérni akarják a közvéleményt, hanem irányítani.
Röhej, hogy Bajnait népszerűbbnek hozták ki, mint Orbánt. A hónapok óta a fűben lapuló Bajnai ma sehol sincs ismertségben Orbánhoz képest, fogalmilag kizárt, hogy ma népszerűbb lehessen, mint Orbán.
Semmi mást nem jelez a "kutatásuk", hogy az eftársak ismét el kezdték felépíteni a libatolvaj gazembert - és generáltak egy hírt a marha nagy népszerűségéről. Ennyi és semmi több az egész.
Orbánnál lassan Lajkó Béla tömbházmester is népszerúbb, pedig morgós, gyerekgyűlölő és nagyon lusta.
A királypártiak aránya miért nincs benne a felmérésben?
Lesz ez még lejjebb is...
@Mimes
"A nyugdíjas leszarja, hogy hányan menekülnek külföldre vagy a fekete gazdaságba, pedig a saját nyugdíja is függ ettől. Azt hiszik, hogy ha a gazdagokat megadóztatják akkor minden magától helyre áll."
Van hülye nyugdíjas,
van hülye pályakezdő,
van hülye munkanélküli,
és vannak az "okosan" hozzászólók....
Abból a tényből, hogy valaki nyugdíjas,
még nem következik az a következmény,
hogy rosszul választ.
MInt például Gyurcsótány Libajnai, Gordonka, Bokros Úr Dávid Ibolyka...
Mert nektek ezek a konzervatívak.
Tudjátok mit? MENJETEK EL A POKOLBA!!!
Csak az MSZP nek kellene abbahagyni a gátlás nélküli hazudozást.
Azt hiszem ez a találó szó... Nap mint nap ütközünk bele a az újabb pofátlan hazugságokba. És már az sem zavarja őket, hogy sorozatban buknak le vele.
Akár mit is mondasz: akik ma jobb oldalnak mondják magukat, köszönőviszonyban sincsenek a konzervatív, mérsékelt értékrenddel.
Ez érvényes a bal oldalra is és a liberálisokra.
Akkor csörte megy a kizárólagosságra, a másik elsöprésére, hogy ez csak bajokat okoz, mert az ország egyik fele mindig frusztrált. Nem kicsit, nagyon. Gondolj csak azelmultnyolcevre.
Van-e Valós oka annak amit a fidesz csinál?
VAN!
Hazudozik-e össze vissza teljes gátlástalansággaz a Baloldal, és asajtója?
IGEN!
Innentől kezdve meg ne hasonlítsad össze a kettőt, mert Ég és föld a különbség!
Ez alapján akkor 18 év alatt is lehetne választójogot adni, hisz lehet olyan 14-16 éves akit érdekel a politika. (Engem speciel már 13 évesen érdekelt)
Abból a tényből, hogy valaki kiskorú, még nem következik az a következmény, hogy rosszul választ.
Ha csak az aktív korúak választhatnának, állítom, sokkal előrébb lenne mindneki.
Félrebeszélsz!?
Én speciell nem szavaztam rájuk, de ennek most nincs jelentősége. Orbán toppolta azt, amire számítottam tőle.
A problémát abban látom, hogy igen nehéz lesz a károkat korrigálni úgy, hogy nem komplett törlés legyen belőle, ergo azokat, akik hisznek a jelenlegi vonalban, ne érezzék magukat porig alázva.
"Ha csak az aktív korúak választhatnának, állítom, sokkal előrébb lenne mindneki."
Elfelejted, hogy az előrehaladott korral a bölcsesség legalább annyira együtt jár, mint
a fiatal korral a meggondolatlanság.
Kár ezen meditálni.
Maradjunk annyiban, hogy nem a nyugdíjasok szavazatán múlik/múlt az ország helyzete,
sőt a jövőben sem attól lesz jobb, vagy rosszabb!
Joszip Toth-ot kifelejtetted.
Én ugyan nem. Te baszélsz félre.
MSZP: Öszödi beszéd
Fidesz Rendőrkordonállítgatás, az opera előtt
A betétek meglovasítása, ami természetesen megint csak hazugságnak bizonyult.
De persze, az MSZP-s politikusok szerint ezért is a fidesz a hibás, elvégre az emberek elhitték és pánikolnak.
Ahha ééértem één! A hazugság áldozata a bűnös és nem a terjeszője!
ÉG ÉS FÖLD A KÉT BANDA KÖZÖTT A KÜLÖNBSÉG!
No látod ! Így eleve címkézve egyetlen valódi polgári értékeket valló keresztény konzervatív az ellenfeléről nem beszél szokványban! Úgy hiszem sokan nem tudják a polgári konzervatív jelző jelentését. Szomorú hogy annak a pártnak a vezetői , megszólalói sem akik magukat annak tartják.
...persze egyszer az Orsós Pista bácsi a gulyás azt mondta a bunkóság párt semleges. Pedig akkor még csak egy párt rendszer volt. S máig ható igazságot mondott, pedig nem volt egy világlátott ember!
Szerényen megjegyezném "Dávid Ibolyka" ...helyesen Dávid Ibolya elmarasztalását az Almássy Kornéllal kapcsolatos perében a Kúria a mai napon hatályon kivül helyezte!
kdnp-t mér nem mérik ?
segítek, így lehetne:
kire szavazna?
a fideszre
és azon belül? ---> ennyire egyszerű lenne
Úgy tűnik, ez ma keresztény konzervativizmus domináns változata Magyarországon. Szerény véleményem szerint ez ordenáré, kisstílű, agresszív hőbölgés, ami a focipályán még elfogadható, azon kívül viszont minőségbeli mérce.
Azt nézted be hogy én keresztény lennék...
Vagy konzervatív.
Csak egy konzekvens szókimondó bunkó vagyok, aki azt csinálja, és mondja amit helyesnek tart, és nagy ívben köp mások tetszésére-nemtetszésére.
http://m.blog.hu/su/subba/imag..
Tudtam , hogy bennem a hiba! De köszönöm hogy felhomályosítottál!
Egyetértek!
Most, hogy a nyuggerek többségében a szocik mögött állnak, itt az ideje, hogy az ingyen utazásukat és a többi pofátlan kedvezményüket eltörölje a kormány!
Megint itt vagy te matematikus?!
Magyarországon nem a "nyuggerek" utaznak ingyen,
hanem a 65 éven felüliek,
függetlenül attól, hány cégtől húz jövedelmet igazgatósági, felügyelőbizottsági tagként, mennyi részvénnyel rendelkezik, stb.
Az ingyenes utazás pedig
--kapaszkodj meg!--,
minden 65 éven felüli uniós állampolgárra is vonatkozik,
függetlenül attól, hányszorosa a nyugdíja a magyarénak.
Csodálkozunk?! Ilyen felhozatal mellett..
Már csak 800 ezer zombi van, a nácik sincsenek túl sokan. Ferencék sem álltak ilyen rosszul anno. Ennyit a 2/3-ról, nincs mögötte legitimáció!
Pedró! Itt nagyobb a baj, mint, hogy a kétharmad megremegett. Ezek az emberek a magyar politikai elittől fordultak el!
"Ferencék sem álltak ilyen rosszul anno"
Evvel szemben az igazság
2008 nyár Szonda:"A biztos választók körében nagyobb a szocialisták hátránya: a Fidesz 60 százalékával szemben csak 28 százalék - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos júliusi, 1500 fős felmérésére hivatkozva."
http://www.origo.hu/itthon/200..
Hadjuk már ezt a szocinyaló sanda ipsost!
A Jobbik már régen megelőzte az mszp-t!
A dk meg remélem az életben nem lépi át az 5%-ot csak gyurcsány a börtön kapuját...
Pedró nem érti.Azért nem fizetik.
Neked pedig teljesen igazad van.Sajnos...
Gondolom a "zseniális" adórendszer és a MNYP-i megtakarítások "megmentése" sok szavazatot hozott a fidesznek.
A forinthintáztatás meg a retardált szóvivőkról nem is beszélve...
Igényes ember nem válogat a szarcsomók között. Senkiháziak kezépen a haza, már 21 éve!!
Azzal, hogy igazam van szerinted azzal még a probléma valós, és megoldásra vár.
Orbán Viktornak tagadhatatlan érdeme a nemzeti önbecsülés, és a magyarságtudat felélesztése, hangsúlyozása. Ez sokak szemében felülírja a katasztrófális gazdaságpolitikát is. De mivel a lét határozza meg a tudatot, ezért egyre inkább kezdenek kiábrándulni az emberek.
Bejelentkezés