Bóka János: A magyar elnökség sikerrel teljesítette a bővítéspolitika kihívásait
Albánia, Montenegró és Szerbia ügyében is történtek előrelépések.
2004-ben nem kifogásolta az Európai Unió a jegybanki alelnökök számának bővítését – emlékeztetett a miniszterelnök szóvivője, aki szerint a kettős mérce alkalmazása egy tagállam esetében sem helyes, és az Európai Unió által sem követett gyakorlat.
A monetáris tanács tagjainak számát és az alelnökök számát is növelte 2004-ben a kormány, az Európai Unió akkor azonban mindezt nem kifogásolta. A kettős mérce alkalmazása egy tagállam esetében nem helyes, és az Európai Unió által sem követett gyakorlat – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Szijjártó hozzátette: Fellegi Tamás washingtoni tárgyalásain megerősítheti, hogy idén és 2013-ban is 3 százalék alá tudjuk vinni az államháztartási hiányt, és hogy nyitottak vagyunk mindenről konzultálni. A miniszter minden hitelformátumról megállapodhat, amely megerősíti a piaci finanszírozást.
A szóvivő a Malév ügyéről szólva kifejtette: egy újabb szocialista csontvázról van szó.