Kész, nevessünk együtt a költségvetésen

2012. január 10. 15:05

A számok azt mutatják, hogy a kormány nemcsak tervezni képtelen a költségvetést, de a folyamatokat uralni, egy adott tervet tartani, a büdzsét menedzselni is.

2012. január 10. 15:05

Járai Zsigmondtól tudjuk: a kormány sajnos sokszor tényleg nem is érti, mi a gond azzal, amit csinálnak, hiába próbált magyarázni nekik. Nehéz nem az elmúlt hetek fejleményeit látni Járai lemondásában. Hogy Orbán Viktor vagy Matolcsy György is megértse, a mostani helyzet olyan, mint amikor az apuka a hónap elején azt mondja, minden oké, vehetünk még tévét és drága sonkát, aztán két hét múlva kiderül, hogy a hónap végén nem lesz mit enni, és nem lesz pelenka sem, mert elfogyott a pénzt. És hitelből kell még a párizsit is megvenni. Pedig ha a hónap elején is csak párizsira költöttünk volna, nem lenne semmi gond. Na, milyen apuka az ilyen?

Az IMF-tárgyalások előtt mindez azért lehet különösen aggasztó a kormánynak, mert azt jelenti: mind az EU, mind a Valutalap egyfelől kőkemény feltételeket, másrészt őrületes ellenőrzési mechanizmust kell erőltessen. Olyan béklyót dobnak ránk, amiről még 2008-ban sem álmodhattunk, pedig a szocialistákat sem kellett félteni, amikor hiánytervezésről és annak kommunikációjáról volt szó (volt ugye itt pénzügyminiszter-csere 2004-ben, hasonlóan rövid távú hiánybaki után, 2005-ben az utolsó pillanatig 3,6 százalékosnak hazudott hiány, és lehetne még hosszan sorolni). És az a helyzet, hogy csak ebben a durva béklyóban bízhatunk: ezek a számok ugyanis azt mutatják, hogy a kormány nemcsak tervezni képtelen a költségvetést, de a folyamatokat uralni, egy adott tervet tartani, a büdzsét menedzselni is. Még két hétig is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
torresG4
2012. január 10. 23:26
"mind az EU, mind a Valutalap egyfelől kőkemény feltételeket, másrészt őrületes ellenőrzési mechanizmust kell erőltessen." .....én csak azt tudom az élet iskolájából, hogy amikor pénzt kapsz kölcsönbe csak egy dolgod van, törlessz rendesen.......persze, mikor cigány vagy zsidó uzsorások kopogtatnak be hozzád vagy rúgják rád a bejárati ajtót.....no az már bűncselekmény....rablóbanda effektus...
Válasz erre
1
0
1istvan
2012. január 10. 20:53
szarva közt a tőgyét gulyás gergely! gratula!igaz késtél vele néhány évet, de sebaj, mert amit az itt szemlézett első bekezdésben papírra vetettél tökéletesen igaz. és szerintem orbán meg matolcsi is tudja. pont ezzel küszködnek! az előző három kormány pontosan úgy tett ahogy vázoltad! ennek isszuk a levét! ki is a rossz "apa"?
Válasz erre
3
0
slomovicz
2012. január 10. 19:16
Ez a Dudás- a Mosonmagyaróvári Dudás? Aki ismeri a történetet, tudja miért kérdezem.
Válasz erre
3
2
slomovicz
2012. január 10. 19:12
Az Index egy csak az interneten megjelenő hírportál. A helyén kell kezelni. Akiknek még a nyomdára- papirra sem telik. Jelentéktelen. :-)
Válasz erre
3
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!