Magyarország a kezdettől fogva figyelmeztetett: a szankciók nem működnek
Ezt a tényt már a liberális sajtó sem tagadja.
A Fidesz szóvivője szerint amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek, ennek az eredménye látszódott január 3-án a forinton.
Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, arra készülnek, hogy eredményre vezetnek az IMF-tárgyalások: „egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre” – fogalmazott. A Fidesz szóvivője kérdésre elmondta, természetesen mindegyik helyzetre van forgatókönyvük.
A szóvivő szerint Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is. Hozzátette: „Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot”. „Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni” – jelentette ki.