Orbánnak befellegzett – és ez biztos, mert már Medgyessy Péter is megmondta

Mindezt joviálisan, mosolygósan előadva, mintha jót akarna. Mintha egy cuki ember lenne. Pedig nem az. Nagyon nem az. Horváth K. József írása.

Náci stílusú egyenruhába öltöztette Orbán Viktort a Le Monde keddi számában megjelent karikatúra. A hét karszalag betűi összeolvasva Magyarország nevét adják ki.
A magyar miniszterelnökről közölt grafikát a Le Monde keddi száma. A Plantu által készített karikatúra hét, náci stílusú egyenruhás Orbán Viktort ábrázol, melyeknek karszalagján egy-egy betű látható, amelyek összeolvasva Magyarország francia nevét adják ki. A kormányfő feje felett egy magyar zászló látható, Magyar Köztársaság felirattal, de a köztársaság szót áthúzták rajta.
A képen látható még egy EU-csillagos tollú strucc, ami épp a homokba dugja a fejét és közben azt kérdezi a mellette álló madártól, hogy „Szavazzunk Le Pen-re?”. A kisebb madár erre azt válaszolja: „Ne, a magyarokra!”; majd a strucc viszont válaszában azt mondja: „Megijesztettél!” – írja a Népszava.