Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Tiszta Kezek Mozgalom alakult
2012. január 1. 12:45

A szabadság megőrzése, a demokrácia és a sajtószabadság védelme és a korrupt hatalomgyakorlás felszámolása érdekében Tiszta Kezek Mozgalmat alakítottak a szombati Kossuth téri tüntetésen.

A Tiszta Kezek Mozgalmának megalapítását jelentette be a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke a Kossuth téren tartott szombati tüntetésen. Nagy Navarro Balázs közölte azt is, hogy abbahagyja a Szávuly Aranka újságíróval együtt folytatott éhségsztrájkját, helyüket mások veszik át.

Nagy Navarro szerint Magyarországon megszűnt az igazi közszolgálati média, ezért alternatív közmédia rendszerre van szükség. Szerinte a mostani közmédia a regnáló hatalom szócsövévé silányult, amire csak egy alternatív közmédia rendszer lehet a válasz. Kijelentette, hogy a Tiszta Kezek Mozgalom az alulról jövő kezdeményezésekre számít, majd a hatalomra utalva hozzátette: ha felülről megpróbálják lebontani a demokráciát, akkor ők alulról, újra felépítik azt. Elmondta azt is: az éhségsztrájkkal soha nem az volt a céljuk, hogy emberi életeket veszélyeztessenek, ezért az akció „gördülő éhségsztrájk” lesz, vagyis a demonstrálók váltják egymást, ezért állnak ők is félre Szávuly Arankával.

A demonstráción felszólaló Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy a harmadik köztársaság megszűnt, ezért a tüntetés résztvevőinek fel kell építeniük a negyedik köztársaságot, ahol ellenzéki média is működhet majd. Galkó Balázs színművész felolvasta az úgynevezett Szilveszteri Kiáltványt, amely arra kéri az embereket, hogy mondjanak nemet a „tekintélyuralmi döntésekre, a jogállamiság alapjainak a gyengítésére, és álljanak ki a Magyar Köztársaság mellett”. „A szabadság megőrzése, a demokrácia és a sajtószabadság védelme és a korrupt hatalomgyakorlás felszámolása érdekében” megalakul a Tiszta Kezek Mozgalom – hangzott el. A kiáltvány arra emlékezteti a rendőrség és a honvédség állományában dolgozókat, hogy esküjüket a Magyar Köztársaságra és annak megvédésére tették le, ezért felhívják őket minden alkotmány- és népellenes parancs megtagadására.  

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/30790


Kommentek (113 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Öntsünk tiszta kezeket a pohárba!

Válaszok:
gyaloghartur | 2012. január 1. 13:24

Ezek a hibbantak elfelejtettek lapozni a naptárban.

Terror Bán és szolgái már készítik a kordonokat, hogy ilyesmi mégegyszer ne fordulhasson elő.

http://hvg.hu/itthon/20111231_..

Válaszok:
slomovicz | 2012. január 1. 13:01
Vizigót | 2012. január 1. 13:22
bunyospityu | 2012. január 1. 14:17
Honfi-fi | 2012. január 1. 15:09
balbakó | 2012. január 1. 18:28

Az összes filozófus csatlakozott hozzájuk.
Vissza fogják adni ennek jegyében a nyolcvan milliót a " Középkori polgárság és Nitsche eszméi" című tanulmány kapcsán.
Félreértés ne essék, híve vagyok a tiszta kezek politikának- NADE ezekkel?
MI ez ? Vicc?

Válaszok:
de karatna | 2012. január 1. 13:04

elkelne egy cirkuszi sátor a Kossuth térre...

Ez hogy jött ide - faszkalap?

Mindegy - csak Orbánozhass.
Menj a pcsába. Vörösfasiszta.

Válaszok:
Tilikov | 2012. január 1. 13:15

Ezek a mocskok merik a korrupciót felhozni?
Az összes sikkasztó judeoliberális tróger az ő soraikból kerül ki.

Szólásszabadság?
Azt sérelmezitek, hogy vége a budapesti médiazsidóság mindent elárasztó mindenbe beférkőző, mindent kitöltő és eltorzító uralmának?

Ha a legnagyobb hangoskodók családi hátterét nyilvánosságra hoznánk, akkor az egész ország oda járhatna okádni.

De basszátok meg!

Addig feszítitek a húrt, ameddig mindenkit egyenként és nyilvánosan leleplezünk, kompromittálunk és elhiteltelenítünk.

Válaszok:
smogger | 2012. január 1. 13:04
pikkpakk | 2012. január 1. 17:26

"Az összes filozófus csatlakozott hozzájuk."
A Mordehájok összeálltak?

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 1. 17:44

Jesszusmária!
Mindenkit, és nyilvánosan?
Húha, mi vagy te a TEK góréja?. Á, nem csak egy zsidóságát tagadó idióta!

Egy ilyen mozgalom megalapítása előtt célszerű lett volna a szájat és kezeket alaposan megmosni.
Még a végén kiderül......

Válaszok:
Julismama | 2012. január 1. 13:34

jaj, már megint valami új mozgalom????

"rendőrség és a honvédség állományában dolgozókat, hogy esküjüket a Magyar Köztársaságra és annak megvédésére tették le, ..."

---- Na igen, akik a Népköztársaságra, azok már rég nyugdíjban vannak. Viszont az 50 éven f3lüli bírákat, ügyészeket nem akarják szembesíteni a Népköztársaságnak tett esküjükkel? Nem csodálkoznék.

Tiszta kezek?
Basszátok meg!

A ti kezetek a kecskebőrbe bujtatott JÁKOB keze, amellyel átverte az öreg vak Izsákot. Most így akarjátok átverni a közvéleményt is.
Az a különbség, a tanachi példa és a mostani között, hogy az a kecskebőr ami most a ti kezeteken van az még szaros is.

Válaszok:
smogger | 2012. január 1. 13:18
pikkpakk | 2012. január 1. 17:28

Úgy jön ide, hogy a Tiszta Kezek Mozgalom is a Kossuth téren jött létre, amit most a narancsbolsi barátaid el akarnak kordonozni, azaz haladnak tovább a kitaposott gyurcsányi úton, és te is menetelsz velük.

Válaszok:
Krupp Skya | 2012. január 1. 19:07

Ráérő bohócok!Vegyék be az Mszp-t is maguk
közé!

Szakadj már el az őseeidtő,l és ne zsidó történetekkel illusztráld lázálmaidat, bibsikém.......

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 1. 17:34

„gördülő éhségsztrájk”

WTF? Ebéd és vacsora között sztrájkolnak vagy mi a szar? Szánalmas és egyben nevetséges.

gyaloghartur 2012. január 1. 13:19

Mosson kezet Nagy,
ha éh-szrájkot abbahagy,
mert most már ragad...

Inkább tájékozódj kérlek mielőtt nyavalyogsz:

http://www.origo.hu/itthon/201..

Válaszok:
cutcopy | 2012. január 1. 13:29
gyaloghartur 2012. január 1. 13:24

Legyen sária:
hadonásszon fél kézzel
a Katus fia.

Rita Kamélia 2012. január 1. 13:26

""A kiáltvány arra emlékezteti a rendőrség és a honvédség állományában dolgozókat, hogy esküjüket a Magyar Köztársaságra és annak megvédésére tették le, ezért felhívják őket minden alkotmány- és népellenes parancs megtagadására. ""

???
Nem képzelnek ezek egy kicsit sokat magukról?

Válaszok:
packó | 2012. január 1. 13:56
Obulus | 2012. január 1. 14:55

A Tiszta Kezek születésénél ki más is bábáskodhatna mint a Horn Gyuláékkal lepaktált SZDSZ akkori oszlopos tagja TGM és a szintén tisztakezű, 2009-es SZDSZ EP jelölt, Iványi Gábor lelkész úr..

Válaszok:
plater | 2012. január 1. 13:34

A mozgalom vezetőjének ajánlom Lendvai Kotkodát, mint az általatok felsorolt értékek régi, törhetetlen védelmezőjét.

Ja, és a Gazsinak szóljatok, hogy hazánk államformája ma is, és holnap is, azután is, még mindig köztársaság.

Ugyan már a balib hírhamisítás sosem bűn hanem természetes..

Válaszok:
Vizigót | 2012. január 1. 13:36

Én is lassúnak találom a korrupciós ügyekben érintett politikusok elítélését, de szerintem ezek az emberek, egyrészt az "árukapcsolással" (demokrácia, sajtószabadság), másrészt a nem célirányos cselekvés miatt hiteltelenítik magukat. Hol is kellene tüntetni? Mondjuk a háziőrizetben, vagy éppen szabadon tartott politikusok ügyeiben "hezitáló" bíróságok előtt. Vajon nem éppen a hunvaldok által elsikkasztott pénzből megy ezeknek az emberek agyának simára mosása? Remélem, az új bírósági-ügyészségi rendszer levonja a tanulságokat, és rákapcsol a korrupt politikusok és csatolmányaik ügyeinek lezárására. Az elítélteket pedig ezeknek az összegyűlteknek a sorfala között kellene elvezetni, - nem vagyok benne biztos, hogy EZEK akárcsak pfújolnának is, ha egy szocitolvajt kísérnének közöttük, inkább a demokrácia halála kapcsán őrjöngenének.

Ahelyett, hogy mindenki egymásnak ugrana sokkal értelmesebb lenne összetartani. A demokrácia egy elavult rendszer, ami már nem működik, nem fenntartható. Valószínűleg egyszer ezt is le fogja váltani valami új. A hitelességüket vesztett dolgoktól elfordulnak a tömegek, így a bankok, a politika is remélhetőleg hamarosan csak a történelemkönyvekben lesz megemlítve. Össze kell fogni és újjáépíteni a rendszert úgy, hogy az a természettel harmóniában legyen.
Az a legzavaróbb, hogy ebben a világban az él jól, aki másokat kihasznál. Sajnos itt semmi sem tűnik már utópikusnak, csak a béke, a szeretet, a megértés és a burkolt önös érdekek nélküli összefogás.

Az egész zsidó történelem legellenszenvesebb és leggyűlöletesebb megnyilvánulásait vonultatják fel a tüntetők.
Ennek személyi és ötletadó magját a judeo-bolsevikokból judeo-liberálisokká átvedlett tényezők adják.
Méghozzá igen inkriminált és kompromittálható családi, genealógiai háttérrel. Amely eleve motiválja őket.

Nézzétek mag ezeket az azeri zsidókat!
http://www.youtube.com/watch?v..
Akik ott énekelnek az azeri zászló előtt. Az azeri néppel együtt építik az országot.
Ti sehonnai, posztbolsevik, judeo-bolsevik zsidók és leszármazottak!
Köpjétek magatokat szembe!
Ti állam akartok lenni az államban. De főleg mások államában. Térjetek észre menjetek haza békébe és ne utáltassátok meg, - nem csupán magatokat-, hanem az egész magyarországi zsidóságot, akit ezzel az ocsmány viselkedésetekkel beárnyékoltok.

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 1. 17:40

Próbálják mosogatni, de a mocsok csak nem jön le!

Már" csak" Horváth Aladár,és Kolompár Orbán
hiányzik,de hamarosan feltűnnek!

Válaszok:
packó | 2012. január 1. 13:57

Az oké, de hogy egy egyszeri átlagpolgárnak miért kell magából hülyét csinálni, az egy jó kérdés.
Kicsit kikukkant a ködből, és láthatja hogy hazugságokat hisz el.
Ha meg jól érzi így magát, na akkor igazán sajnálatra méltó.

Válaszok:
cutcopy | 2012. január 1. 14:41

Érdekes, hogy mennyire értenek ezek a lázításhoz. Lételemük?

Válaszok:
de karatna | 2012. január 1. 13:53

Tiszta bolsevik agitáció 1919-ből.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 1. 14:30

hehe, azok még nem mostak kezet evés előtt - "éhségsztrájk".

Látom, a nyugdíjas korosztály dominál. Mennyi is a BKV vesztesége? Tudom, hogy Orbán Viktor ellenzi a 65 év fölöttiek ingyenes utazgatásának megvonását. De én ezeket a "Tiszta Kezeket" és a hasonló gerontodominanciájú szervezetek mindennapos demonstrációit elnézegetve, megfontolás tárgyává tenném. Miért is a munkában levők, vagy a BKV-t soha nem látott vidéki nyugdíjasok fizessék ezeknek a nyugdíjasoknak a hőbörgését? Ha pedig tiltakozni akar, nyúljon a zsebébe.

Válaszok:
slomovicz | 2012. január 1. 14:17

Jó lenne a logikád, csak ne essenek be ebbe a kategóriába a közel egy millió kisnyugdijas aki havi negyvenezer forintból él. Ezért neki a falubol az orvoshoz elmenni, bevásárolni például Körmenden lehetetlen anyagi kiadás. Most is az a problémája, hogy fűtsön vagy egyen!Sokan nyomorognak!!!
Köszönhető mindez a vörösfasisztáknak és a hatvan évnek amig a hatalomban voltak.
Azt én fontosnak tartom, hogy a közéletet ne az itt kommentelő vörösfasiszta trollok vagy a néhány ezer szoci nyugdijas alapján ítéljük meg. A szar mindig felfeti magát és a felszinen látszik. A valóság a szavazófülkéknél dől el.
Amibe a többség most is biztos,- a háttérzajt leszűrve- hogy ezeket a vörösfasisztákat, soha többé nem akarjuk a hatalomban látni. Mert!!!Minden bajunk Tölük származik.

Válaszok:
Burmann | 2012. január 1. 16:24

Szeretnéd ugye, megint kordonok közt látni magad. Neked a fejedben van kordon, de az inkább korlát, ja és tényleg olvass utánna mielőtt baromságokat írsz. Holnap meg menj az Opera elé ott lesznek a haverjaid!

Tehetetlen Dodó 2012. január 1. 14:19

Tiszta udvar, rendes ház.

Ezek az ország és a szellemi élet erőszakos, virulens parazitái.
A magyar balsors!
Amelyet a magyarság sajnos magára vett, azzal, hogy tömegesen beeresztette őket az országba, majd feltétel nélkül emancipálta.
Itt ez az elmeháborodott TGM. Romániai magyar nyelvi környezetben honosodott zsidó. Anyja szekus volt és tanszékvezető a a legkeményebb oláh diktatúra idején. Az ivadéka ide jött át, hogy szennyezze a magyar közéletet. Mi az anyja picsájának nem ment Izraelbe. Azért mert ott ezzel a stílussal max.
halválogató lehetne valamelyik kikötőben.
Nekünk Európa zsidóságából is az alja, a jött-ment söpredék jutott. Azok, akiket máshonnan kisöpörtek.
Most azok leszármazottjai szarnak bele a magyar többségi akaratba, a magyar közéletbe.
El kell szigetelni őket. mert ez kizárólak csakis ennek az üvöltő anarchista falkának az etnikai alapú patkánylázadása!

Válaszok:
de karatna | 2012. január 1. 14:32
smogger | 2012. január 1. 14:33
pikkpakk | 2012. január 1. 17:42

Ezek az ország és a szellemi élet erőszakos, virulens parazitái.
A magyar balsors!
Amelyet a magyarság sajnos magára vett, azzal, hogy tömegesen beeresztette őket az országba, majd feltétel nélkül emancipálta.
Itt ez az elmeháborodott TGM. Romániai magyar nyelvi környezetben honosodott zsidó. Anyja szekus volt és tanszékvezető a a legkeményebb oláh diktatúra idején. Az ivadéka ide jött át, hogy szennyezze a magyar közéletet. Mi az anyja picsájának nem ment Izraelbe. Azért mert ott ezzel a stílussal max.
halválogató lehetne valamelyik kikötőben.
Nekünk Európa zsidóságából is az alja, a jött-ment söpredék jutott. Azok, akiket máshonnan kisöpörtek.
Most azok leszármazottjai szarnak bele a magyar többségi akaratba, a magyar közéletbe.
El kell szigetelni őket. mert ez kizárólag csakis ennek az üvöltő anarchista falkának az etnikai alapú patkánylázadása!

Apád leköpne, ha hallaná hogy szidod a fajtátokat!

Van az úgy párakkal hogy pl a hírhamisításból élő Klubrádió rajongói, és természetesen ezzel egy időben ki más mint ők demonstrálnak a tisztakezű sajtóért..

dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 14:41

"A kiáltvány arra emlékezteti a rendőrség és a honvédség állományában dolgozókat, hogy esküjüket a Magyar Köztársaságra és annak megvédésére tették le, ezért felhívják őket minden alkotmány- és népellenes parancs megtagadására."

Ezt 2006 őszén kellett volna mondani. De akkor az lett volna válasz, hogy az állománynak nincs mérlegelési joga. A parancsot végre kell hajtani, után lehet panaszt tenni. Ez már lázítás, innét egy lépés a törvényes rend elleni fellépés. Tudom, alig várják, hogy mártírnak láttathassák magukat. Hogy ezt összehasonlítsák 1989-cel, amit aztán az SZDSZ színeiben ők árultak el.

A Tiszta Kezeket meg Gyurcsány, Demszky, Hagyó és társaik idejében kellett volna emlegetmo.

Válaszok:
dr.Kvasztics Fedor | 2012. január 1. 14:46
dr.Kvasztics Fedor | 2012. január 1. 14:58
dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 14:46

Ki akarnak provokálni egy 2006-hoz hasonlító fellépést. Látszik, hogy erre megy ki a játék, a külföldi sajtós haverjaik már megírták az együtt érző cikkeket is, csak a dátumot, meg a helyszínt kell még beleírni.

Nem, nem képzelnek sokat magukról. Én is felesküdtem tegnap este a Magyar Köztársaságra.
Hogy milyen a liberális demokrácia? Ilyen.

" A negyedik köztársaságban a Lánchíd Rádió, a katolikus Rádió sugározni fog, a Magyar Nemzet maradéktalanul megjelenik majd. Az új rendszerben, a negyedik köztársaságban, senki sem alázza meg a jobboldali szavazókat, sőt, némi szünet után még a Fidesz-KDNP is újból kormányra kerülhet, ha a választók, a magyar nép úgy akarja. A köztársaságot nem megtévedt vezetői, hanem a nép kormányozzák."

Válaszok:
dr.Kvasztics Fedor | 2012. január 1. 15:02
Burmann | 2012. január 1. 15:20
lavor | 2012. január 1. 15:36
krisztoforo48 | 2012. január 1. 16:00
Rita Kamélia | 2012. január 1. 19:40
Tehetetlen Dodó | 2012. január 1. 19:44
dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 14:58

"A Tiszta Kezeket meg Gyurcsány, Demszky, Hagyó és társaik idejében kellett volna emlegetni."

Ezt írtam, és hozzáteszem, hogy akkor persze most nem lenne pénz a külföldi sajtó cikkeire, tüntetések, zavargások szervezésére. Mert az ugye világos, hogy azok a pénzek nem magánzsebekbe mentek magánfelhasználásra.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 1. 20:19

Miért szavaztam volna ellene?
A világ rendje az, hogy zsidók helye a zsidók között van.
Gojoké meg a gojok között.
Illetve a magyaroké meg egymás mellett.

Megmondták a nagy gáonok és a kádik is, hogy az antiszemitizmus akkor szűnik meg, ha a zsidóság egy államban él.
Ezért is alapították újjá Izraelt. Mert minden becsületes zsidó számára az Örökkévaló hangja Sionból érkezik.

Ennek ellenére a magyarországi zsidóságot itt eszi a fene.
Most éppen egy részüket az MTV előtt meg a Kossuth téren.
Ahelyett, hogy itt pofáznak és keverik a szart miért nem aliáznak oda, ahol már 1948 május 14 óta lenniük kellene?

Egy idős tiszteletreméltó izraeli zsidó asszony -az általam közeljövőben nyilvánossá és feliratozva- közzé tett filmen elmondja: "Ezek a zsidók, ott Európában nem akarnak dolgozni csak pofáznak, meg seftelnek, meg mindenféle olyanokat csinálnak, ami visszataszító. Ezek milyen zsidók? A zsidók helye itt van Izraelben, ahol a saját országot kell felépíteni és gyarapítani. Ide kell jönni dolgozni! De azok azt nem szeretnek".

Nem, bizony nem! Ez a tüntetés is a saját egyéni érdekeiket megcsorbító igazságos, jogos és demokratikus intézkedések ellen szólnak.
Tessék!
Mennyi volt Navarró nevű zsidónak az évi javadalma korábban, na mennyi?
Ha eljön az idő majd ezt is mindenki megtudja.
Erre megy a játék, a korábbi etnocentrikus mutyik és kiváltságok további fenntartására.
A többi csupán néphülyítés részükről.
De már ezt eljátszottátok 1919-ben és 1947-ben is és 1957-ben. Igaz akkor szovjet tankok, most pedig a nyugati bankok és judeomédia véd benneteket.
De az általános megvetés ellen nincs gyógyszer!

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 1. 17:49
dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 15:02

Mindjárt elsírom magam, ha arra gondolok, hogy a huszonhatodik köztársaságot már milyen eszmei magasságba fogjátok emelni. És az ötvenkettedik köztársaságban, ami még fejlettebb lesz, és már népköztársaságnak fogják hívni, felépítitek a kommunizmust.

Szajkózzátok csak Gyurcsány dumáját a köztársaságról. Mi legalább átlátunk rajta, de belőletek totál hülyét csinálnak.

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 15:22

Ősz óta, ez már a hányszátadik valamiféle mozgalmárság? Ezek nem tanulnak semmiből?

Hiába találnak ki hangzatos szlogeneket, meg mozgalmi neveket. Mindegyikkel a falbaszaladtak eddig. Ezután se fog sikerülni. Az emberek (átlaglakosság) már felnőtt annyira ideológiailag és tanult annyit, hogy ezeken a szar jelszómozgalmárokon átlépnek.

"Nagy Navarro Balázsék abbahagyták az éhségsztrájkot"

vár a startmunka!!

Mivan vörössegű pávián hiányoznak az állatkerti rácsaid?

Tényleg azt hiszed, hogy lesz még nektek ingynbanán?

Válaszok:
duzur | 2012. január 1. 15:39

Tiszta kezek?Az ultradermet ajánlom.

Válaszok:
krisztoforo48 | 2012. január 1. 15:26
KEZDŐ | 2012. január 1. 17:40

"némi szünet után még a Fidesz-KDNP is újból kormányra kerülhet, ha a választók, a magyar nép úgy akarja."

---- úgy akarta, még a 3. (vagy hanyadik) köztársaságban /a mostaniban/. Erről tökéletesen megfeledkezik a puccsista liberálbolsevista banda. A "némi szünet"-ről pedig az "ideiglenesen" hazánkban állomásozók jutnak eszembe. Amúgy a "némi" szünet utáni állapot akkor következik be, amikor a 4. köztársaság egyáltalán nem korrupt (de nem ám) szoci-libsi vezetői nagyjából már minden korrupciós lehetőséget kimerítettek, (nincs tovább, azért nincs, mert), - kifosztott, eladósított országot átadni, arra - és csak arra - képesek, azt sem könnyen, mert amíg egy kis lehetőségük is van, képesek megvenni ezeknek az agyilag is kisemmizett szerencsétleneknek a szavazatait, kerül, amibe kerül az utánuk jövőknek.

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 15:27

Én, barátaim és társaim soha nem fogadtuk el a népköztársaságot, s mivel katona sem voltam, így soha nem is esküdtem fel rá. Minden erőmmel, nem csak szóban, hanem tettekben, tevőlegesen részt vettem annak lebontásában, hogy felépíthessük a Magyar Köztársaságot. Most ismét ez a feladat vár ránk.

Ennek a szövegnek semmi köze sincs Gyurcsányhoz.

Válaszok:
dr.Kvasztics Fedor | 2012. január 1. 16:36
krisztoforo48 2012. január 1. 15:26

Inkább kénsavat/népszerű nevén H2SO4/ és ha ez megtörtént lehet tiszta kezek mozgalmát indítani.Eddig Magyarországon nem volt közszolgáltató média,amelyik az igazságot mondta és nem próbálta volna befolyásolni a "közöt" valamiképpen.Most sincs.

Természetesen addig marad ez a kormány is, ameddig a nép úgy akarja. Annak ellenére leváltható, hogy az alaptörvényt , a választási törvényt úgy alakították át, hogy csak a Fidesznek kedvezzen.

Válaszok:
slomovicz | 2012. január 1. 15:46

Tiszta kezek?? XDDDD XDD XDDDD XD XDDDDDDDD XDDD XDDDDD XD XDDDDDD XDDDDD !!!!!!!!

"A köztársaságot nem megtévedt vezetői, hanem a nép kormányozzák."
Jahj....

Aki kicsit is belelát a folyamatokba, tudja, hogy a korrupció az a gyomnövény ami most is burjánzik. Valahogy ezek a mozgalmak (volt itt már "üvegzseb is...) csakis az ellenzék kisiklásaira koncentrálnak. Meglepö, ugye?
Persze ez se csak magyar specialitás...

" Annak ellenére leváltható, hogy az alaptörvényt , a választási törvényt úgy alakították át, hogy csak a Fidesznek kedvezzen."
Mostmár teljesen összezavarodtál!
OLvasd a pártbrossurát!
Tehát- a Fidesz nem leváltható - ezért nagyon demokratikusan- lázadást kell szítani, azért hogy a vörösfasiszmus ismét hatalomra kerüljön. Egy kimaradt a számitásból- Hol lesz a most is nagy fölénnyel vezető Fidesz akkor.
Ki most a hatalom birtokosa? Az eddig történtek alapján csak nézne mint Rozi a moziban? Ez nem így működik. Az egyik alapvető hibájuk a vörösfasisztáknak hogy csak hatalomtechnikai kérdésekre koncentrálnak. Miközben sok más tényező is van még.
Egyszerű elvtársak, min a rendőrpofon! Kétharmadot kell szerezni.

Az még most, nem megy, hogy legyen egy törvény" mindig a vörösfasiszták nyernek- akkor is ha nem." :-)
Jól van ez igy!

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 15:52

Leszarom, hogy a vörös, a barna a kék vagy a fekete fasiszták mit gondolnak.
Én köztársaság párti demokrata vagyok.

Válaszok:
kukagyerek | 2012. január 1. 21:59
krisztoforo48 2012. január 1. 16:00

Barátom Obulus!
Szerintem pihenned kellene,mert mióta az új rezgőfejes ecsetet használod,a sajátod is elkezdett egy kissé instabil lenni!

Értem én, de ha a helyzet úgy alakul, hogy nagyon választani kell, hogy hol kell szorítani, akkor ez az a pont, ahol lehet. Nem feltétlen teljesárú bérletekkel, hanem 10-30%-osakkal. Ha egy önálló jövedelemmel nem rendelkező tanulónak fizetnie kell az igénybe vett (!) szolgáltatásért, miért nem kell semmit egy nyugdíjjal rendelkező, esetlen nem is rászorult nyugdíjasnak? Mondom, ha nagyon kell, akkor itt lehet.

dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 16:36

Kezdjük az elején. A negyedik köztársaság csak a harmadik köztársaság megszűnése után jöhet létre. Eddig világos?

Na de hogyan szűnik meg a harmadik köztársaság? Egyáltalán, hogyan szűnt meg a második? Én nem számoltam őket, nekem volt egy Magyarország, és ennyi. Szóval, hogyan lesz a harmadikból negyedik? Erőszakkal, bolsevik módra? Vagy választások után? És azt a választást ki fogja holtbiztosan megnyerni?

Iskolás szintű, egyben nagyon brosúra ízű a szöveged. Nem te találtad ki, a szádba adták. És Gyurcsány kezdte először emlegetni. Ti csak átvettétek tőle.

Ha ez az ország, Magyarország, túléli azt, amibe taszították, az nem azért lesz, mert köztársaságnak hívják. Az önmagában csak sallang. Azért fogja túlélni, mert vezetőiben és népében volt elég ész és akarat a túléléshez. Ez is elég patetikusan, meg brusúraízűen hangzik, de több értelme van, mint a demokrácia, köztársaság,és egyéb, a balliberálisok által devalvált fogalmaknak.

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 17:57

Bukááááás,lesz a vége,oszt jónapot neked is kiSSember..

Még ,még írjál még, több marhaságot kiSSember...

smogger !
De ,mi mit is tehetnénk ezzel a szerencsétlennel ,ha állandóan ez a vágya ,hogy zsidózzon....
Bármit is írhatsz de karatna (kiSSembernek ) a válasza : mert a mocskos zsidók....
Már sokszor leírtam ,de ezentúl többször ismételni fogom : Biztos csak erre tud onanizálni a drága...

Válaszok:
smogger | 2012. január 1. 17:41

Csak 1x hagynád el a hozzászólásodban a :
judeo-bolsevikokból judeo-liberálisok
vagy a:
Ti sehonnai, posztbolsevik, judeo-bolsevik zsidók és leszármazottak!Szöveget.......

Még a világon sehol nem tudnak olyan tisztítószert előállítani, ami a balos trógerek kezét tisztára mosná.

Pedig az ilyen tipusú fóbiák mára már kiválóan kezelhetők. Igaz született, saját fajtájukat gyűlölők ellen, kicsit bonyolultabb a kezelés.......

következő hozzászólásod :
Nekünk Európa zsidóságából is az alja, a jött-ment söpredék jutott. Azok, akiket máshonnan kisöpörtek.
Köszönjük Emese !!!!!

A Mordehájok összeálltak?

Köszönjük EmeSSe !

."Ezek a zsidók, ott Európában nem akarnak dolgozni csak pofáznak, meg seftelnek, meg mindenféle olyanokat csinálnak, ami visszataszító. Ezek milyen zsidók? judeomédia véd benneteket.

Köszi EmeSSE !

Esetleg mást is tudsz mondani ,vagy itt akadt el a lemez ?

Válaszok:
foka1 | 2012. január 1. 18:25

A harmadik köztársaság a Fidesz alaptörvénye életbelépésével megszűnt.
Természetesen erőszak nélkül, választások útján lehet megdönteni az Orbán rezsimet, és ismét kikiáltani a köztársaságot, a negyediket. Üdv.

Válaszok:
dr.Kvasztics Fedor | 2012. január 1. 18:10
dr.Kvasztics Fedor 2012. január 1. 18:10

Van aki számára megszűnt, van aki számára nem szűnt meg, és vannak akik nem igen törődtek azzal, hogy köztársaság, vagy nem.

Ha mindenáron valami titulust akarsz választani, tőlem köztársaság is lehet. De ez akkor is Magyarország, aki a balliberálisok után a túlélésért harcol, miközben azok fojtogatják, akik ide juttatták. Sokra megyünk a köztársasággal.

Válaszok:
foka1 | 2012. január 1. 18:26

Majs a maSSopoSSok megoldják!

Ezen lovallja magát a sok fogyatékos.
:-))
Azt csak nem írhatjuk ki , hogy Zsidóórszág.
Ez itt még Magyarország.

Ez is lopott név, mint a Szolidaritás. A mozgalmat tizenöt éve egy olasz vizsgálóbíró indította. Első tolvaja Dűávid Ibolyka. Második tolvaj ez a Nagy Navarro. Most már csak a Tiszta Zokni Mozgalom jöhet szóba (esetleg a Tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs, ez a kislány ja de takaros" és egyéb nóták).

Persze egy kurva szó sem volt igaz belőle. Ezt a hírgyártást szüntették meg a közmédiánál.

Édes Istenem, ez teljesen elmebetegek!

Tili te meg alapítsd meg a Tiszta Seggek Mozgalmát ha elhiszed a saját baromságaitokat,
de okvetlenül a Kossuth téren alakuljatok meg!

Kádár is részt vett ilyen tiszta kezű mozgalaomban tiszta vér volt utána a keze.

Nyehehe,ezeknek bazmeg EGYETLEN ÖNÁLLÓ ÖTLETÜK sincs...

Tiszta nekik! Tiszta enyv! Tiszta szar.
A legendás tolvaj "enyves Tóni" kalapot emelne nekik!
Amihez nyúltak szarrá változott!

Rita Kamélia 2012. január 1. 19:40

Akkor ezek szerint te most 4K-s lettél, Obulus??

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 22:54
Tehetetlen Dodó 2012. január 1. 19:44

Ez, amelyik szerinted éppen megszűnt, hányadik köztársaság volt?
Csak hogy képben legyek.

Faqtya ezredes 2012. január 1. 20:19

Fantáziátlan utánozó majmok :D

"Tiszta kezek" „vörös tógások” (toghe rosse) a Berlusconi hájából készült szappan nézhető meg egy svájci múzeumban.
A művészeti projekt neve a „Tiszta kezek” volt, utalásként az 90-es évek nagyszabású olaszországi kampányára.

A Tiszta kezek igazi nyertese paradox módon az a Silvio Berlusconi lett, aki ellen a legkeményebben és legtartósabban harcolt.

Válaszok:
várúr | 2012. január 5. 15:54
anticonstitutionnelle http://E 2012. január 1. 20:25

TGM meg Iványi? Ha Orbán 2002-ben bukott politikusnak számított kb 40%-os listás eredménnyel akkor mit mondjak rátok?

"Én köztársaság párti demokrata vagyok."
------------
...és, tisztakezű.

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 22:46

Tisztakezű.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 1. 22:49

Nem hiszem, hogy azt a kezedhez ragadt vörös festéket valaha is le tudod mosni...

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 23:02

4K-s, meg millás, meg minden demokratikus gondolkodású csoporthoz tartozónak érzem magam.

Válaszok:
Rita Kamélia | 2012. január 1. 23:30

The first is a haircut commercial.
Mit csináljak vele?

Kész röhej!
Az SZDSZ meg a tiszta kéz!

Faqtya ezredes 2012. január 1. 23:19

1993-ban az olasz politikai rendszer összeomlik a Tiszta Kezek ügyészei által indított kenőpénz-botrányban.

Az első számú felelősnek azért, hogy a kenőpénzek rendszerré váltak Olaszországban, a Craxi-féle szocialista párt tűnik. A volt kormányfő ellen eljárás indul - ő 1994-ben, küszöbön álló letartóztatása elől Tunéziába menekül, s ott is hal meg hat évvel később.

Rita Kamélia 2012. január 1. 23:30

Ó persze; olyannyira demokratikus gondolkodásúak, hogy nem bírják lenyelni, hogy egy ekkora felhatalmazással bíró párt kormányoz!
Neked ez a demokratikus gondolkodás Obulus?

Válaszok:
Obulus | 2012. január 1. 23:54

Nem azt bírják lenyelni, hanem azt, hogy a legelemibb demokratikus minimumot sem tartják be.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 1. 23:57
Rita Kamélia | 2012. január 2. 00:03

Azt bizonyítja, hogy az egész világ lassan úgy néz Magyarországra, mint egy hányásra.
Pedig a hányás csak ez a kormány.

Szerinted melyik európai kormány tartja be?

Rita Kamélia 2012. január 2. 00:03

Neked már az agyadra ment a demokrácia Obulus.
Gondolsz Te néha másra is, mint a szent demokráciára?:)

Válaszok:
Obulus | 2012. január 2. 00:35

Tudod az ember akkor fuldoklik, amikor nincs levegő. A demokrácia a társadalom levegője.

Válaszok:
Rita Kamélia | 2012. január 2. 00:37
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 00:38
Rita Kamélia 2012. január 2. 00:37

Ha ez így lenne,és igaz lenne, akkor nekem is fuldokolnom kéne.
De egyelőre semmi bajom.

Faqtya ezredes 2012. január 2. 00:38

Mi 8+4+45 évig fuldokoltunk tőletek.

Válaszok:
Obulus | 2012. január 2. 09:12

38+4+1,5 évig én is fuldokoltam, ezért nem akarok tovább.

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 2. 09:14
Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 09:14

Kevés.
Van 13 és fél év fórunk.

Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 09:15

No, nem véletlen, hogy legutóbb ennyien választottuk inkább Mucsát.

Válaszok:
Ouroboros | 2012. január 2. 09:18
Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 09:16

Nem tudom, említettem-e a tegnapi nagy forgatagban, hogy BUÉK?

Nem véletlen hát. Jellemtelen, tehetségtelen, parazita agyhalottaktól mit várjon az ember?

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 2. 09:36

A hazugságról a helyedben mélyen hallgatnék.

Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 09:36

Nem is tudom,mit keresel ezzel a hatalmas eszeddel ebben az ócska kis már-nem-köztársaságban, agyhalott paraziták között, zsenikém?
Elég jellemtelen lehetsz, ha ezt tűröd és nem húzol el valami felvilágosultabb vidékre.

Mit hőzöngtök? Ezeknek a köcsögöknek tuti tényleg tisza a kezük. Ezek mindig kéz kezet mos alapon működtek. Úgy lopták ki a szemünket is az elvtársak meg a pereputtyuk.

A Tiszta kezek mozgalmat 16 éve egy olasz vizsgálóbíró indította el, akit később a maffia felrobbantott.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó