Egyenesen a rendőrség karjaiba futott egy bűnöző a Momentum tüntetésén

A Lánchídon kapták el a sikkasztással vádolt férfit.

Bár szombat este több internetes portál is arról írt, hogy ismét kordont húznak a Parlament épülete köré, a Köztársasági Őrezred szóvivője az Origónak nyilatkozva azonban ezt cáfolta. Nem lesz kordon, csak egy eddig is hatályban lévő rendelkezést hosszabbítottak meg.
Egy rendőrségi közleményre hivatkozva, azt félreértelmezve szombaton este több internetes portál is arról írt, hogy 2012. január 1-jétől ismét kordont húznak a Kossuth térre, a Parlament épülete köré. A Köztársasági Őrezred szóvivője ugyanakkor az Origónak leszögezte: nincs szó kordon építéséről. Gálik Viktória a portálnak elmondta, csak egy eddig is érvényben lévő, de december 31-én lejárt rendelkezést hosszabbítottak meg. Az Origó kérdésére hozzátette, nem fognak semmit építeni a Kossuth téren.
A portál felhívja a figyelmet arra, hogy Gálik szavaival megegyezően a rendőrség honlapján valóban ott van egy november 1-jei közlemény, amiben szóról szóra az szerepel, mint ami alapján szombaton elterjedt a kordonépítés híre. Az Origo megjegyi azt is, hogy a Kossuth téren jelenleg is van egy lánc, ami lényegében a Parlament körüli parkolót veszi körbe. Ezen keresztül eddig is csak biztonsági ellenőrzés után engedték be az embereket, és tüntetéseket is csak ezen kívül engedélyeznek.