A közmédia hírszerkesztőségének vezetése ellen éhségsztrájkkal demonstráló Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezetőnek és társainak napok óta két dalt, egy temetői hangulatú számot és a Jinggle Bells popváltozatát kellett hallgatniuk, éjszaka pedig reflektorral világították őket. A tüntetőket szenteste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkásai kordonnal próbálták körbekeríteni, de nem ért körbe a kerítés – írja az Index.
Nagy Navarro Balázs és társai zaklatás és gyülekezési joguk megsértése miatt feljelentést tettek. Az MTVA ugyanakkor az emberi jogok megsértésére való hivatkozást puszta hangulatkeltésnek nevezi, szerintük a demonstrálók jogellenesen akcióznak, magánterületet használnak bejelentés és engedély nélkül, sztrájkot folytatnak a sztrájktörvény szabályainak semmibevételével, pártpolitikai demonstrációkon vesznek részt, és egyetlen céljuk, hogy mártírrá váljanak.
Vasárnap este Schiffer András és Szabó Tímea LMP-s politikusok meglátogatták az éhségsztrájkoló aktivistákat. Az LMP szerint az USA guantanamói támaszpontján alkalmazott módszereihez hasonlít a zenebömböltetés. Schiffer András rendőrt hívott a helyszínre – olvasható az Indexen.