Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Giró-Szász: Nem a kabinet vette el a manyup-pénzeket
Olvasson többet a témában! magánnyugdíj, Giró-Szász András, belföld, Orbán Viktor.
2011. december 16. 12:57

Sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról, mondta a kormányszóvivő.

A miniszterelnök és Matolcsy György is világossá tette, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetéseket továbbra is az állami kasszába irányítják – mondta Giró-Szász András kérdésre válaszolva. Emlékeztetett Matolcsy csütörtöki szavaira, amelyek szerint a kormány át fogja gondolni, megnyitja-e az állami rendszerbe való átlépés lehetőségét.

Leszögezte ugyanakkor, hogy „sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról”. Hozzátette, ha a korábban a magán-nyugdíjpénztáraknál maradt tagok úgy gondolják, hogy nem maradnak ezeknél a kasszáknál és az állam megnyitja az átlépés lehetőségét, akkor azzal minden érintett élhet.

Orbán Viktor pénteki közrádiónak adott interjújában elmondta, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetések mostantól mindig az állami kasszába kerülnek. Hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer teljes átalakítása most befejeződik, aki az államnak fizetendő járulékon túl akar még félretenni, azt a magánnyugdíjpénztárakon keresztül megteheti, de „amit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni, nem lehet máshová”.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/30218


Kommentek (70 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



G. Pantyelejevics 2011. december 16. 13:05

Nem, nem Orbán vette el a megtakarításunkat, hanem a Fogtündér. A beled fordulna ki a sok gennytől, amit pénzért benyelsz Giró!

giró-szász most már tényleg szíjjártói mélységekben jár. kíváncsi vagyok meddig bírja ezt...

"mit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni"

Mindenkinek. Csak valaki kap érte nyugdíjat valaki meg nem. Korrekt.

Genyó egy banda, velejéig rohadt mindegyik.

girosszal csapágyasra hajtatják a szopórollert. persze ő megérdemli, ne sírjon a kurva ha megbasszák.
de mi mivel érdemeltük ki?

Válaszok:
Octavian | 2011. december 16. 13:18
crapman | 2011. december 16. 13:37

Azzal hogy 2002-ben megszavaztátok Megyót és a "több pénzt az embereknek". Itt a következménye, talán azt hittétek hogy van ingyenebéd?

Válaszok:
crapman | 2011. december 16. 13:36

Ez így van. A nénitől sem elvették a szlovák állampolgárságot hanem így döntött...

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. december 17. 13:57

gondolom a 100 napos programról beszélsz, amit az MSZP (SZDSZ) és a FIDESZ _együtt_ szavazott meg.

Elég hamar belejött a szemrebbenés nélküli hazudozásba !!

kíváncsi vagyok meddig bírja, mikor mennek rá az idegei a folyamatos hazudozásra.

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 13:38

Kurva nagy lehet a baj. Ezeknek a mocskoknak nem volt elég a 3000 milliárd mnyp-i vagyon , kell nekik a maradék aprópénz is.

liberálzöld. 2011. december 16. 13:41

"Nem a kabinet vette el a manyup-pénzeket"

Egy ismerősöm is első szóra odaadta a mobiltelefonját meg az összes pénzét a pécsi éjszakában az első arra halladó roma kompániának. Pedig alig kérték....

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 13:46

Most pedig feléljük az MNB-ben lévő tartalékokat is. Erre képes Orbán és Matolcsi.

Tisztelt Magyar Kormány!

Mivel a hivatalos kormányálláspont szerint nem veszi el a kabinet magánnyugdíj forrásokat, ezért úgy döntöttem, hogy a befizetett 10%-os nyugdíjjárulékomat az általam megbízott nyugdíjbiztosító kapja.

Tisztelettel

2011. december 16.

Stenonis

giró, ha a gazdáddal együtt lincselnek meg, nem foglak sajnálni.

Válaszok:
bigyomail | 2011. december 16. 14:44

Volt egy gyenge próbálkozás az '50-es években is, amikor az volt a trend, hogy miután a nagyokat államosították, a kicsik adják oda önként. Persze oda is adták sokan "önként", mint amilyen önként lépett be mindenki a tsz-be. Vagy belátta, hogy nincs esélye, (mint az első körös nyugdíj-államosításnál a többség), vagy elvették tőle és kész (mint most a maradéktól). A különbség annyi, hogy 60 évvel ez előtt még meg is verték az illetőket a második körben, ma pedig már nem.

Ha valaki nem elég kommunista ahhoz, hogy egyetértsen a Fidesszel, az nem jelenti azt, hogy ezt nem önként teszi, hanem a "gazdája" utasítására. Bármilyen hihetetlen is, nem mindenki lelkes komcsi.

Válaszok:
Ouroboros | 2011. december 16. 14:49

K
U
R
V
A

A
N
Y
Á
D
,
T
E

F
É
R
E
G
!
!
!

Válaszok:
flo | 2011. december 16. 14:52
Krupp Skya | 2011. december 16. 19:23

De Girónak most gazdái vannak, ő ugyanis kormányalkalmazott. És a számára kedvezőbb morális elbírálást az adja, hogy ez nem a saját véleménye, csak közvetít.

Válaszok:
bigyomail | 2011. december 16. 14:53

Ez az állítás egyébként értelmezhetetlen. A sivatagi szél sivít a józan ész roncsai fölött; ez már nem is a valóság tagadása, nem is duplagondol, hanem az elmebaj minden valósághoz láncoló köteléktől elszabadult, gazdátlan léghajója.

"K
U
R
V
A

A
N
Y
Á
D
,
T
E

F
É
R
E
G
!
!
!"

Ez vonatkozik Orbán Viktorra, Matolcsy Györgyre, Lázár Jánosra, a többi talpnyalóra is.

Válaszok:
kalasnyikov | 2011. december 17. 04:57

Én néztem be... :-(

Gombóc XVI. Artúr 2011. december 16. 15:02

Az átlag ember nem csinál segget a szájából, hogy fekália legyen ami onnan kijön.
Mostanában viszont az ember egyre több kivételt lát "odafent".
A tendencia szerint ráadásul ez csak emelkedni fog...

"Giró-Szász: Nem a kabinet vette el a manyup-pénzeket"

Ekkora dumát utoljára a Gyurcsány szóvivőjétől hallottam. Ez már MSZP-s magasság. Én helyeslem a MANYUPok megszüntetését, de egy ilyen dumával mindent el lehet utólag is b@szni.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 15:50

Andriska, Te még az okosabbak között vagy, kérlek hagyd ezt abba.

Nem tudom mennyi pénzt kapsz, de esküszöm összeadjuk, és megkapod, csak viselkedj újra emlősként.

A csúszómászó szerep nem áll jól!

köszi.

Válaszok:
rogananti | 2011. december 16. 15:11

Elég ha egy majom szintjét eléred, az is kettővel jobb, mint a szájjtátójé.

követelem a békekölcsön bevezetését!

Szégyen. Pénzért bármit??

Eddig sem kommunikáltak jól. Néha elborzadok, hogy egyébként teljesen racionális döntéseket vagy egyáltalán nem magyaráznak el - pedig meg lehetne értetni -, vagy frázisok pufogtatásával túllőnek a célon.
Szerintem nyugodtan elhihetnék hogy megfelelően, közérthetően elmagyarázva sok mindent meg lehetne értetni az emberekkel. Így csak a hangerő és az ismétlésszám játszik, tartalomtól függetlenül.
Pedig megtanulhatták volna már, hogy "máskor verd be jól a patkószöget!"

Válaszok:
pascal | 2011. december 16. 15:55
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 16:13

Már pedig, ilyen ország egyszerűen, nincs!

Nem értem őket. A Gyurcsány korszak alatt megtanulhatták volna, hogy a rossz, hiteltelen kommunikáció veszélyesebb mint egy közepesen szar intézkedés. És amúgy is csinálnak elég baromságot (és ezzel most barátilag visszafogott voltam), miért kell az egyébként támogatható dolgaikat is elb@szni a rossz kommunikációval meg az elképesztő személyi politikájukkal, a médiában előadott bénázásukkal.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:02

Pont ez az, a saját tapasztalatból igazán lehetne tanulni. Nem értem....

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 16:13

Ne haragudj, de ezen nincs mit megmagyarázni. 2900000 ember 3000 milliárdját lenyúlták, mocskos zsaroló eszközökkel. 100000 ember kb 240 milliárddal maradt vállalván azt, hogy az állam "kitagadja" őket.Most azt is le akarják nyúlni ezzel az ótvaros dumával, legalább már a szőke ribancot baszták volna ki koncnak. Arról legalább el lehet hinni, hogy annyira hülye.
Kurva szarul állhat az ország, ha a 3000 milliárd egy év alatti elherdálása után ,már az apróra is szükség van.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:19

1. Visszakapták cserébe a teljes nyugdíjjogosultságukat. Van ellenérték.
2. Nem herdálták el. Az állampapírokat bevonták, mert egyesült az adós és a hitelezők, a részvények túlnyomó többsége pedig megvan. Nézz utána az Államadósságkezelő Központ honlapján.
3. Sosem volt valójában a tied. Tartalmi szempontból a törvényi deklaráció ellenére sem, mert hiányoztak a tulajdon ismérvei. Közpénzt utaltak át magáncégeknek tételes elszámolási kötelezettség nélkül. Ha a sjátod volt, miért ne kellett volna elszámolni vele?

Ugye milyen nagy szükség lenne arra a magyarázatra, gondolom most csupa új infót kaptál.

Válaszok:
Rettenetes | 2011. december 16. 16:21
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 16:23
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 16:26
lionheart | 2011. december 16. 16:53

BIRKA NÉP!!!!!!
Leírom, hogy ne felejtsétek...:
"....Kiflis Barby azzal kezdte ezt az egész elmebetegséget, hogy azt kommunikálta, hogy a kormány 14 hónapra kölcsönveszi a manyup pénzét. Majd el telt két hónap, és elkezdték ekézni az egészet, majd hoztak egy-két törvényt amivel elvehették. Most megint jön a kölcsönvevéses szöveg, tehát méltán várhatja mindenki, hogy majd ezt is lenyúlják. Ezt követően már nincs túl távol, hogy a bankbetéteket is valamilyen agyafúrt törvénnyel lenyúlják, bár itt majd valószínűleg lesz kivétel (Gyevi bíró, fidesz-fan, stb.)..."
És itt a ma reggeli hír:
Orbán: ez már mindig így lesz!

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:25

„sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról”

Giró-Szász András

A MOCSKOS ROHADT KURVA ANYÁDAT TE FASZSZOPÓ KÖCSÖG, KIZSAROLTÁTOK AZ EMBEREKTŐL MOST MEG TI VAGYTOK A SZENTEK ??!!
GONDOLOM 2012-BEN IS "ÖNSZÁNTUKBÓL" FOGJÁK AZ ÁLLAMNAK UTALNI A JÁRULÉKOT ???

Hamar beilleszkedtél a fideszbe te szarházi köcsög !!!!!!!

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 16:23

Nem akarnak visszamenni. Orbán azt mondta, hogy becsüli őket, hogy ezt fel merték vállalni.
Ledarálták az állampapírokat és elherdálták a maradék pénzt is 1 év alatt, bóvlik lettünk és nőtt az államadósság.
PS Örülök, hogy újat tudtam mondani.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:27

Mondom, hogy nem így kellett volna kommunikálni!
De a manyup-rendszer megszüntetése helyes lépés volt. El kellett magyarázni miért kell, mert látom, az itt kommentelők többsége még mindig a régi, bevezetéskori reklámdumát mantrázza. Az olyan jól hangzik.....

Száradtál volna apád f*szába te rohadt hazug köcsög.

Kívánom neked, hogy csinálj magadnak legalább 2 ÉDEStestvért.

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 16:26

Hazudni pedig ott van Orbán és a sleppje, te ne erőlködj. Tételesen nézték a mnyp-i gazdálkodást, mégpedig a pénztárfelügyelet. 500 milliárd ft-ot osztottak ki a pénztárak, mégpedig a reálhozamot. Szerinted ez annyira rossz? Költői kérdés volt, szerintem ne is válaszolj.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:34
Muttimi | 2011. december 16. 16:36

Nézz már utána! Az adatok hozzáférhetőek.
Örülök, hogy segíthettem.

Válaszok:
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 16:53

Ezt a kormányt a továbbiakban nem tekintem Magyarország legitim kormányának, rendelkezéseiket nem tekintem érvényes törvényeknek.

Ha levonod belőle azt a kamatot, amit az így keletkezett hiány pótlása miatt kell fizetnünk, erősen mínuszban van. A törvény sem írt elő elszámolási kötelezettséget, praktice szabad kezet kaptak, csak a kategóriák voltak megjelölve. Annak nem vicc eleget tenni.
Annak a pénznek az útjáról, ami valóban az enyém, tételes elszámolást kell, hogy kapjak. Én meg is követelem, önként nem teszem olyan helyre, ahol ez nem teljesül. Ennél igényesebb vagyok.

Kis olvasnivaló, mert ez nem csak nálunk működött ilyen remekül (A cikk címe: 7 dolog, amit nem mond el neked a nyugdíjpénztárad):
http://www.hl.co.uk/partners/y..

Nem szoktam hazudni Tóni, és mást sem vádolok ezzel, az ember ezzel nyilván így van, rendszerint magából indul ki. :)
Javaslom, nézz utána adatoknak, szükség esetén kérj meg valakit aki segít, és akkor nem szaladsz bele ilyesmibe. :)

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 16:53

Utánanéztem . Az államadósság 2000 milliárd ft-al nőtt. Másfél éve 18600 milliárd, most 20700 milliárd.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 16:54

"Visszakapták cserébe a teljes nyugdíjjogosultságukat. Van ellenérték."

Ki biztosit, hogy 25-30 ev mulva meg tudok elni abbol az allami nyugdijbol, amit kapni fogok? Ahogy a tarsadalom eloregedik nem lesz aki fizesse a nyugdijjamat, ha a jelenlegi feloszto-kirovo rendszer marad. Ezt magyarazzad meg!

"Nem herdálták el. Az állampapírokat bevonták, mert egyesült az adós és a hitelezők, a részvények túlnyomó többsége pedig megvan. Nézz utána az Államadósságkezelő Központ honlapján."

Az allamadossag megsem csokkent, koszonetoen az inflacionak, amit tobbek kozott eppen a manyup-einstand okozta nemzetkozi bizalomhiany okozott.

3. Sosem volt valójában a tied. Tartalmi szempontból a törvényi deklaráció ellenére sem, mert hiányoztak a tulajdon ismérvei. Közpénzt utaltak át magáncégeknek tételes elszámolási kötelezettség nélkül. Ha a sjátod volt, miért ne kellett volna elszámolni vele?

En megkaptam a befizeteseim elszamolasat es eleg jo hozama volt az eddigi megtakaritasaimnak. Es legalabb az en nevemen volt. Most nincsen semmilyen megtakaritas a nevemen.

Nekem egyik sem volt uj info, de remelem, meg tudod erteni, hogy atb.szva es meglopva erzem magam, es nagyon sok mas ember ebben az orszagban.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 17:05
pascal | 2011. december 16. 17:39

Az átvitt részvényekre is van adat. Arra hivatkoztál, keresd azt!

Válaszok:
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 17:05

Muttimi, egyebkent melyik miniszteriumban dolgozol? Melyik Fidesz alapszervezet tagja vagy?

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 17:07

Jó, megmagyarázom. A manyupban követelésed volt, a pénzt befektették. Annyi nyugdíjat kaphattál volna, amennyiért el tudták volna adni az értékpapírt (ingatlant, akármit). Ha a következő generáció szegény lesz, vagy/és kis létszámú, keveset kaptál volna érte. Ha a pénztár tönkre nem megy, mert bizony magáncéggel az is előfordulhat. Nem függetlenedtél volna a demográfiától, mert részvényért nem adnak kiflit. Ilyen szempontból mindegy, milyen úton tart el a gyerekeink generációja, mindenképpen a jövedelméből fog és annyi jut, amennyi akkor lesz. Ez van.

Az államadósság helyesen az árfolyamváltozás miatt nőtt, abban igazad van, hogy ez is közrejátszhatott. A befektetők ezzel nem jártak jól (a kasszák mögött álló tulajdonosok sem a Holdról jöttek), de hosszútávon nem nekik kell jól járni, hanem nekünk. A reakciójukat viszont megértem.

A nyugdíjjogosultság aaz állami rendszerben 75%-ról 100%-ra nőtt, így értettem.
Tudtad mikor, mit, milyen árfolyamon adtak-vettek? Szerencsés vagy.
Nálunk a családban több millió forintra, több mint tíz év után kevesebb, mint 1% jött ki. És a honlapon a lekérdezés alapján zárás után és utaláskor más-más összeg látszott, és egy harmadikat küldtek ki.
Nem győzött meg.
Megértem hogy így érzel, ez a te dolgod. Én azt gondolom, hogy ez sosem volt egy jó ötlet.

Válaszok:
taskastoni@gmail.com | 2011. december 16. 17:07
taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 17:05

Nőtt az államadósság. Az átvitt részvények ellenére.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 17:09

Nem nyert.:)
El tudod képzelni, hogy valakinek úgy is van véleménye valamiről hogy tájékozódik (nem mások véleményéből, hanem jogszabályokból, közhiteles adatokból, külföldi példákból), és önálló véleményt alkot?
Szerintem ez tök érdekes, érdemes kipróbálni. :)

taskastoni@gmail.com 2011. december 16. 17:07

Gondolom Csányi pénztárában voltál. Ott a főúr gondoskodott róla, hogy ne legyen túl jó a hozam.
Csányi eltőzsdézte az emberek pénzét.
Az én pénztáram viszont szuper.

Válaszok:
Muttimi | 2011. december 16. 17:10

Amiket még nem adtak el. Erre hivatkoztál, maradjunk tehát ennél!

Az államadósság forintban valóban nőtt, mivel egy jelentős része euróban van nyilvántartva. Ez így van.

Nem. Másikról beszéltem.
Örülök hogy jó helyen vagy, ne is hagyd megingatni a hitedet!

A MANYUPOK kötelezők voltak. Köteleztek egy korosztályt, hogy a nyugdíjmegtakarításaik egy részét egy magáncégnek utaltassák. Vállaltatták velük a befektetések kockázatát. Adott esetben azt is, hogy elvesztik a több évtizedes megtakarításaikat, ha a pénztár rosszul gazdálkodik.
A társadalom korosztályok közötti évtizedes megállapodása szerint az idősek nyugdíját a fiatalok járulékából fizetik. A MANYUP tagok ennek a megállapodásnak egy részét másokra (a csak állami nyugdíjrendszerben maradottakra) hárították. Ezzel többlet terhet róva a nem MANYUP tagokra. Mivel a nyugdíjellátási kötelezettsége továbbra is megmaradt az államnak, de a járulék bevételei a MANYUPba utalt járadákkal csökkentek ezért hitelből kellett finanszíroznia a nyugdíjak egy részét.Ennek a visszafizezése az adófizetőkre hárult/hárul ezért a nem MANYUP tagok további összeget fizetnek a tagok helyett, persze a tagok adója is részben erre a célra fordítódik. Ezzel a rendszerrel tovább drágul a nyugdíj fizetése (a hitel kamataival). Emellett a MANYUPok működési költsége a járulékok 4,5%-a volt szemben az állami nyugdíj költségeinek 1%-val. Ezzel újra csak drágább lett a nyugdíj fizetése.
Egy esetleges MANYUP csőd esetén valószínűleg az államnak kellett volna jót állnia az adott és becsődölt nyugdíjakért. Ezt megint csak a többi adózó adójából és járulékából kellett volna fizetnie.
Összefoglalva. A MANYUP-ok nagyon drágák voltak a költségvetés és így az adózók részére. Igazságtalan volt a rendszer mert a MANYUP tagok kivonták magukat (a járulékaik egy részét) az idősek ellátásából és ezt részben másokkal finanszaroztatták.
A végén ráadásul a MANYUP tagok még jobban is jártak mint azok akik nem akartak vagy nem tudtak MANYUP tagok lenni, mert még hozamot is kaptak a tagság megszűnésekkor, pedig közben másokkal fizetteték a kötelezettségüket.
Ettől persze megértem, hogy akik tagok voltak azok most úgy érzik, hogy meglopták őket. Pedig csak helyreállt a társadalmi igazságosság. És megszűnt egy kaszálási lehetőség néhány ballib közeli szerencsés MANYUP vezetőnek, pénztárnak. A nyugdíjtöbblet megszerzésére pedig ott vannak az önkéntes magánynyugdíjpénztárak. Azt nem tudja elvenni az állam.

Válaszok:
Ouroboros | 2011. december 16. 17:42

Kezdhetsz dolgozni, mit kell majd mondanod, amikor a folyószámla-befizetéseket „irányítják át”.

Válaszok:
pascal | 2011. december 16. 17:54

Ja, meg azon is ha a nap szupernóvává válik (különösen, hogy a tömege miatt ez lehetetlen), vagy ha értelmes, becsületes ballibes politikust fedezek fel egymillió évi kutatás után (különösen, hogy ez per definíció szerint lehetetlen).

Válaszok:
Ouroboros | 2011. december 16. 17:56

Szerintem arra senki sem törekszik, hogy a te mércéd szerint legyen „értelmes” és „becsületes”...

Válaszok:
pascal | 2011. december 16. 18:00

Nem is én vagyok a mérce. De ezek még a maffia becsület kódexe szerint is gazemberek. Te mindig lemész bunkóba, ha nincsenek érveid?

ez is a jézuska miatt ment el biztos :D

Bokros is úgy volt vele. hogy könnyebb volt más himbilimbijével( a gyengébbek kedvéért f@szával) csalánt verni a magán pénztárak megalakítását az állami nyugdíjak megcsapolásával hozta létre, és hányan tapsoltak neki. Most, hogy becsődölt a dolog most szívják a fogukat az idióta MSZP-s hívek. Mivel a társadalom szolidaritás alapon működik, ha megszűnik a szolidaritás becsődöl a társadalom. Bokrosnak tapsoltak egyesek még a himbilimbijükkel is itt magyarázták a neten, hogy milyen nagyszerű a Bokros reform hát itt az eredménye. Tisztelettel megkérdezem, hogy hol a nyugdíjkasszába befolyt pénz 1985-től 2005-ig pluszosnak kellett volna, hogy legyen. Gyurcsány elvtárs már 2005-ben azt mondta hogy kölcsönből fedezik a nyugdíjakat. a Kb 4,5 millió munkavállaló bruttókeresetének 34% -a volt a befizetés a nyugdíjkasszába. Tessenek számolni.

Köszi, neked is kellemes ünnepeket!

Válaszok:
flo | 2011. december 16. 19:50

g erinctelen
i rritáló
r oharék
o csmány
sz oponc

avagy a forradalmi embertípus

Válaszok:
kalasnyikov | 2011. december 17. 04:55
Krupp Skya | 2011. december 17. 13:50

Hanyathomlott szószátyárságába menekülő, riányáló , vesztes....
Sittörmelékként a selejtet visszasiró....
Libsigombóc....

ez pedig a modern kori tálib ellenforradalmár szocialista tipusa...DDDDDDD

Válaszok:
HSL | 2011. december 17. 10:37

anyu jól van placenta?????DDD

Ez a girnyó nagyobb faszszopó lesz lassan mint szíjjgyártó.

Remélem egyszer valaki egy pisztolyt fog a halántékához tartani, csak, hogy megtanulja, hogyan kell - fidesz módon - "önállóan választani" a lehetőségekből!

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. december 17. 13:49

ha

haha

hahahahahahahahahahahahahahahahaha

vége a nótának, efftárs

Szamueli nagyapád is így szedte az adót meg kötéllel. :))

Ez is te vagy Zsolti?

DSK se erőszakolt, csak Ő meg így döntött meg arra gondolt, hogy no one shut meg különben is majd futja a hungarian 22.000 milliárdból ráeső kamatból, de nem esett rá csak Ő pofára.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó