Fontos bejelentés – új korszak kezdődik a személyszállításban (VIDEÓ)
Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamentben ismertette az előterjesztés részleteit.
A Legfelsőbb Bíróság bírája, az ELTE adjunktusa kerülhet a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett létrehozott Kúria élére. Darák Péter mellett Czine Ágnest, Kemenes Istvánt és Erőss Mónikát emlegetik az esélyesek között.
Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság bírája, az ELTE-ÁJK pénzügyi jogi tanszékének adjunktusa kerülhet a Kúria élére – értesült bírói körökből a Népszabadság. A lap megjegyzi, a komoly esélyesek között emlegették Czine Ágnest, a fővárosi ítélőtábla büntető kollégiumának a vezetőjét is.
Rajtuk kívül Kemenes Istvánnak, a szegedi ítélőtábla kollégiumvezetőjének, illetve Erőss Mónikának, a Fővárosi Bíróság csoportvezető bírájának a neve is felvetődött.
Schmitt Pál kedden konzultál Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével az igazságszolgáltatási reformról, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett január elsejével létrehozott Kúria, illetve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére is december 15-ig kell megneveznie a jelölteket.
A lap korábban úgy értesült, az OBH posztjára Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, Szájer József fideszes EP-képviselő felesége lehet esélyes.