Magyar Péter nem tud kihez fordulni: legnagyobb támogatóit utasítják el szavazói

A Tisza elnökének támogatóit míg a saját szavazóik sem kedvelik.

Két, helyi lakosokból álló csoport előbb összeszólalkozott, majd kézi szerszámokkal esett egymásnak.
Összeszólalkozott, majd kézi szerszámokkal felfegyverkezve egymásnak esett két csoport szerda délután Gyöngyöspatán; a tömegverekedésben hárman könnyebben megsérültek. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a bejelentésre a gyöngyösi rendőrkapitányság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt robbant ki a vita a két, helyi lakosokból álló csoport között.
A gyöngyösi rendőrkapitányságra a rendőrök három embert állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást. Az eset körülményeinek tisztázása, a tanúk kihallgatása még nem fejeződött be. Azt, hogy a hétfő éjszakai lövöldözéssel összefüggésbe hozható-e a tömegverekedés, egyelőre nem tudni.
