Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Elvonná a jövő évi költségvetésben abortuszra előirányzott 400 millió forintot két kereszténydemokrata képviselő.
Elvonná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jövő évi költségvetésében terhesség-megszakításra előirányzott 400 millió forintot két kereszténydemokrata képviselő. Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamás indoklásában kifejti: ebből az összegből azokat az abortuszokat finanszírozzák, amelyekre nem a várandós nőnél vagy a magzatnál fennálló súlyos egészségügyi ok miatt – ezek költségeit az Egészségbiztosítási Alap állja –, hanem egyéb okok miatt kerül sor.
A javaslat az így megmaradt pénzt az örökbefogadások ösztönzésére, az örökbefogadói gyes összegének emelésére, továbbá a gyermekek védelmét, támogatását szolgáló programok, pályázatok, egyéb előirányzatok támogatására fordítaná.
