A fekete tükör fogságában
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
A múltbeli történetek rendszerbe foglalásából áll össze a nemzet, mert a különböző életutak történetei „egy nagy láncba fonódva adják meg az önazonosság élményét” – mondta Navracsics Tibor a Terror Háza Múzeum Emlékpontok című programjának záró rendezvényén.
A múltbeli történetek rendszerbe foglalásából áll össze a nemzet, mert a különböző életutak történetei „egy nagy láncba fonódva adják meg az önazonosság élményét” – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Terror Háza Múzeum Emlékpontok című programjának záró rendezvényén kedden. Navracsics Tibor utalt arra, hogy a projekt keretében középiskolai diákok országszerte mintegy 3200 interjút készítettek idős emberekkel, akik személyes emlékeikről beszéltek. A felvételekből 1600 megtekinthető az emlékpont.hu weboldalon – tette hozzá.
Navracsics Tibor beszédében megköszönte a jelen lévő – az ünnepségen mellette ülő – Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknek, hogy még a szocialista kormányzat idején, mint európai uniós forrásokért felelős miniszter támogatásra megfelelőnek találta ezt a projektet.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszámolt arról, hogy az Emlékpontok projektet csaknem három éven át tervezték. Hozzátette: „mintegy tízezer embert – történészeket, kutatókat, szakértőket, tanárokat, diákokat és idős emlékezőket – mozgattunk meg”. Porogi András, az Emlékpontok történész szakmai munkacsoportjának vezető történésze legfőbb törekvésüknek mondta, hogy a tanulók megértsék, amiről a tananyag szól.