Sistergős pofont osztott ki a valóság Magyar Péternek és a stábjának: egy hónapon belül kiderült, mekkorát hibáztak

Ebben az esetben is jobban járt volna, ha csendben marad.

A Fidesz szóvivője szerint semmiféle objektív alapja sincs a Moody's leminősítésének, Magyarország gazdasági mutatói ugyanis továbbra is jobbak, mint a környező országoké. Mint mondta, „most már mindenki látja, (...) hogy Európát pénzügyi támadás éri” és ez alól Magyarország sem tudja kivonni magát.
Selmeczi Gabriella pénteken, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva hangsúlyozta: „Magyarországon a hiány 3 százalék, a fizetési mérleg pozitív, az államadósságunkat jelentősen csökkentettük”. A szóvivő szerint az ország kizárólag a magas devizakitettség területén mondható gyengének. Mint mondta, „most már mindenki látja, (...) hogy Európát pénzügyi támadás éri” és ez alól Magyarország sem tudja kivonni magát.
Selmeczi ugyanakkor kiemelte, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a gazdasági válságból fakadó terhekből ne csak a családok és háztartások, hanem a bankok és a multinacionális vállalatok is vállaljanak részt. A szóvivő szintén kérdésre válaszolva aláhúzta: a közvélemény-kutatási adatok alapján a választók bíznak a magyar kormányban.