Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Fordulópont
Olvasson többet a témában! egyensúly, növekedés, siker, Matolcsy György, kormány, gazdaság.
2011. november 24. 14:44

Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez.

„Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát az elmúlt 18 hónapban. Sem a 2008-as válság előtt, sem utána nem találunk arra példát a globális gazdaságban, ezen belül az unióban és az eurózónában, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország, ráadásul megszorítások nélkül. Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez: akkor a fizikai világot, most pénzvilágot építettük újjá.(...)

Az első csatát megnyertük, most azonban fordulóponthoz érkeztünk: a pénzügyi egyensúly helyreállítása után helyre kell állítanunk gazdaságunk növekedési képességét. A pénzügyi egyensúlyhoz gyorsuló növekedésre, bővülő foglalkoztatásra, csökkenő munkanélküliségre van szükségünk. Még nem tartunk itt, sőt újabb vállalati csődhullám jöhet, stagnálásba fordulhat a gazdaság és jelentősen csökkenhet a hitelkínálat.”

Matolcsy György – Fordulópont, megjelent a Heti Válasz 2011. november 24-i számában

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/29224

Beérkezett trackbackek



Kommentek (168 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Orvost!

Válaszok:
balbakó | 2011. november 24. 16:05
Erre | 2011. november 24. 22:34

De nagyon gyorsan!!!

Valaki adjon már be neki nyugtatót! Már semmi kapcsolata a valósággal ennek a marhának.

Az igazi fordulat az lenne, ha Ön úram leköszönne.

Arra nehéz inkább példát találni, hogy egy láthatóan teljesen zavart, a valósággal lassan minden kapcsolatot elvesztő elmebeteg legyen egy országban a gazdasági miniszter.

Gombóc XVI. Artúr 2011. november 24. 15:47

Hááát, én azt hiszem, hogy végképp elvesztettük Eltolcsy Györgyöt!
Viktor, tényleg nincs jobb nála?
Mert ha nincs, tényleg nagyobb a baj, mint gondoltuk...

Aki annak idején Veres Janinak tapsolt az feleslegesen ír ide bármit is..

Válaszok:
tmonk | 2011. november 24. 15:56

Ez az ember nem lát, csak tapogatózik a zsebünkbe!

Ez egy másik dimenzióból beszél. És a jelenlegi helyzetet a szovjetek bevonulásának a korához hasonlítja. A pártállam kiépítésének a kezdetéhez!

Kedves Matolcsy Úr!
Talán örömteljesebben olvastam volna ezt a sikert, ha az 1920-1926-os évekhez hasonlította volna. Mert ami 1945-ben elkezdődött, az a magyar nemzet tőrrel való döfködése volt. Ekkor vették el a nemzettől a kommunisták a királyságot, ekkor kezdték a gyerekeket, ifjúságot a maguk demagógiájára nevelni.
Ennek hozadékát érezzük ma is.
Ami a sikert illeti, Önnek legyen igaza, és akkor én is boldog fogok lenni.

Válaszok:
Svejk | 2011. november 24. 16:29

Nem értem, tényleg nem, hogy Orbán miért hagyja ámokfutni ezt a szerencsétlen barmot. Hiszen az egész kormány hitelességét aláássa ez a bohóc, ráadásul Orbánt a párton belül is gyengíti. Mindegy, nem az én dolgom. Illetve dehogynem, csak hát én dollárban a sógorokhoz mentettem már a megtakarításaimat, tehát nem nagyon kell ezzel a szerencsétlenkedéssel foglalkoznom.

Válaszok:
rogananti | 2011. november 24. 15:58
Naga Jolokia | 2011. november 25. 01:00

Én még nem találkoztam olyannal...

Válaszok:
cutcopy | 2011. november 24. 17:28

A pénzbirodalom játékos kedvű pénzügyeseit nem érdeklik az adott ország eredményei.
Ők csak játszanak. Megtehetik.
Ugyanis mostanra a reálfolyamatokhoz szükséges pénzmennyiség csak kb. 30%-a az összmennyiségnek. A 70% spekulációs pénz!

Ez az ember = orbán.

Jajj szegények, hogy sírják vissza az 50 éveket, amikor még nem volt ennyi információ, és információs csatorna.

De ezt már nem szopják be az emberek.

Nem kéne annyit hazudni, mert még pofán bassza őket valaki.

Bár az internet szabadsága ellen most teszik az első lépéseket. pl mi ez az eszignó itt alul, avh-s kollégák?

Ez tényleg fordulópont: tökéletesen egyértelműen kiderült, hogy Magyarország nemzetgazdasági miniszterével súlyos problémák vannak. És ez mutatja, hogy az országgal is mennyire súlyos problémák vannak.

Nem siker, hanem szörnyű vereség.
http://tirpakbokretas-migratio..

"A pénzügyi egyensúlyhoz gyorsuló növekedésre, bővülő foglalkoztatásra, csökkenő munkanélküliségre van szükségünk. Még nem tartunk itt, sőt újabb vállalati csődhullám jöhet, stagnálásba fordulhat a gazdaság és jelentősen csökkenhet a hitelkínálat."

ilyet csak egy háborodott írhat, igaz, baller provokátor polgártársak?

ez még életlenül sem a kockázatokra való odafigyelés, a lehetőségek értékelése, ez egy háborodott elme vesszőfutása

a veres jani, az volt az igazi, meg a drazsé, meg az offshore adóelkerülő szakértő lovag elvtárs és a csődbajnok... azok oszt megmonták a frankót, a "magyar bankrencer(????) stabil! a bankválság következésképpen minket nem érint" - idézet 2008-ból, pü, gazd min, min elnök, gki vezér

ezt osszátok be a következő 20 évre, ostobák

Válaszok:
morfondír | 2011. november 24. 19:38
jelentem | 2011. november 24. 23:16
TuskóHopkins 2011. november 24. 16:05

Monty Pyton Flying Circus. Ez a kijelentés még oda is erős lenne.

Ennyire megviselte az igazság?

Válaszok:
tmonk | 2011. november 24. 16:09

Ideje lenne már felhúzni az első lámpavasra, de a főnökével együtt!

Szegény balbakó!
Teneked az egész életed az igazság előli menekülésről szól, nyugodj már le...

Válaszok:
balbakó | 2011. november 24. 16:11

Én nyugodt vagyok maga óbégat orvosért, pedig egy jó tanár többet segítene, de ez legyen a maga dolga.

Válaszok:
tmonk | 2011. november 24. 16:17

"„Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát az elmúlt 18 hónapban. Sem a 2008-as válság előtt, sem utána nem találunk arra példát a globális gazdaságban, ezen belül az unióban és az eurózónában, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország, ráadásul megszorítások nélkül. Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez: akkor a fizikai világot, most pénzvilágot építettük újjá.(...)"
--------------------------------------------------------
Szerénység elvtársak! Szerénység!

Nekem te nem tudsz hazudni :)

Válaszok:
balbakó | 2011. november 24. 17:29

Vigyázz, Gyuri, nehogy aztán te legyél az, akit majd elszámoltatnak.

Hááát..
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nincs raktáron legalább egy 4. általánost végzett diszkalkuliás gyerkőc kettes matekkal, aki már jelentős előrelépésnek számítana Matolcsyhoz képest. Ez az ország lassan egy Rejtő Jenő regényre hasonlít. Itt már bárki műthet. :)

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 07:07

Helyettesitsd a kommuistakat fideszesekkel,kiralysagot demokraciaval,az 1945-ot 2010-zel es meg fogsz lepodni milyen tokeletes a parhuzam.

Orvost! Orvost!

Matolcsy egy másik világegyetemben él szerintem, ez lehet a félreértés oka.

Vajh milyen lehet a test amelyiken ez a jobbkéz fityeg?

Rendben, megprobalta, volt esely ra, de nem jott be neki. Most mar tenyleg ideje lenne lekopnia ennek az ontelt baromnak.

Az meg már egy külön vicc, hogy a cikk címe megegyezik Malcolm Gladwell egyik legjobb könyvének a címével a "Fordulópont"-al. Gladwell a világegyetem egy egész más pontjában él, és agyilag is kb. száz-százötven kilométerrel áll Matolcsy felett.

Válaszok:
julianus | 2011. november 24. 16:55

A mexikói drogbárók látták már.....
Mert, valami új szer van a piacon...
NEOlcsy....

Válaszok:
Theorba | 2011. november 24. 18:22

Érdemes lenne beíratni egy sima gazdálkodás és management alapképzésre, szerintem az is sokat dobna az MSZMP-s, 1977-ben végzett tervgazdasági múltján, és a Marxista gondolkodásmódján.

"Matolcsy egyébként nem más, mint a jelen gazdasági helyzetének a kijelölt állatorvosa, és állatorvosi lova – egyben."

Érdemes lenne kikérni Matolcsyhoz a törzskönyvet

http://www.tenyezo.hu/a-helyze..

Jééééé! Újra JackHárpiként vagyok jelen!
No már csak az a kérdés akkor a Mikrosec Kft minek a fedőszerve? S mit kezdenek a lopott anyagokkal? Ha loptak ..... ha nem akkor meg miért is csinálták?
A "nagy testvér figyel ?" de le van szarva! Sok hülye komcsi kurva anyjukat ha ilyenre használnak egy ilyen oldalt! Hülye barmok! Dzsugaswili szelleme lengi be a Mandínert? Böszmék!

Válaszok:
Merlin | 2011. november 24. 17:32
suski | 2011. november 24. 19:10

SIKER?????????
TE TÉNYLEG BETEG VAGY ELTOLCSI,NEKED GYÓGYSZER KELL,MÉGHOZZÁ VALAMI ÜTŐS,MIT TOLSZ?????

A hivatkozás Malcolm Gladwell: Fordulópont című írására, akár jó is lehet, mivel a könyvében írt sok-sok példához, akár magyarországi példák is felsorakoztathatók a politika, politikai marketing területéről.
Példákat saját tapasztalatodból biztos te is tudnál hozni. ;-)
Máskülönben olvastam a könyvet, de most nincs időm ezért a következő linket idézem:
http://www.biztositas.hu/Hirek..
A könyvet érdemes elolvasni.

.....annyiban igaza van eltolcsynak,...hogy az államosítások időszakát éljük...akár csak 47' után..

Államosítják a Molt, a Rábát....de most még a tankönyvterjesztést is.

A kb 90 tankönyvterjesztő kisvállalkozások a kiadók által nyújtott 8-11% os árrésből megoldották a 4300 iskola közel 20 milliós darabszámú rendelésének kiszállítását 1 hónapon belül.

Ezek a vállalkozások ráadásul adóztak, alkalmazottakat tartottak, boltokat béreltek, ...az államnak ez a feladat nem került semmibe. Eddig.
Majd most fog....
Mire jó ez?

Válaszok:
G. Pantyelejevics | 2011. november 24. 17:01
G. Pantyelejevics 2011. november 24. 16:57

Ez az egész jobbkéz balhé valahogy így néz ki:

http://todayilearned.co.uk/201..

"ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország"

Én még azt sem zárom ki, hogy igaza van. Ő látja az adatokat (ha látja) én ugyan mást érzek a bőrömön. De én a saját békaperspektívámból szemlélem a világot. De megint tragikus a kommunikáció. Pont a Matolcsy és pont most (IMF, HUF/EUR stb) nem kéne, hogy ilyen rózsaszín ködbe burkolt győzelmi jelentésekkel tegye magát nevetségessé. És ismétlem még az is lehet, hogy igaz amit állít.

Válaszok:
butapesti | 2011. november 24. 17:04
tarackos | 2011. november 24. 17:09
morfondír | 2011. november 24. 19:41
G. Pantyelejevics 2011. november 24. 17:01

Kihagytad az étkezési jegy piacot. Egy módosítóval csuklóból kinyírták.

Startvonalon még az állami ABC ... ja! mit is beszélek! Az kommancs dolog volt. Nem lesz ABC, CBA lesz.

usw.

Persze "állami" tulajdon alatt a szokásos tartalom értendő. A veszteséget az adófizető tolja, a lefölözhetőt meg pár csókos viszi.

Válaszok:
Nemhivo | 2011. november 24. 17:11

Ühüm. Tényleg igaz. Az elhasalásból felállni mindenkép nagy teljesítmény. Most már csak járni kell megtanulni.

Jelentem igaz. Csak ezt a sikert kizsarolt pénzzel érték el ami egyszeri esemény volt. Itt a bibi. Ezért lesz jövőre IMF és megszorítás. A növekedés meg valszínű recesszió főleg ha ez a kétbalkezes jobbkéz és a test maradnak...

Válaszok:
pascal | 2011. november 24. 17:19
G. Pantyelejevics 2011. november 24. 17:09

"Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát"

Végül is ... a Mágusnak tán igaza van. Ez valóban példátlan. Bááár! A történelemben sok-sok példa van. Rég volt, de egy a Mágushoz hasonlón elmés ember, nevezett Caligula, mikoris igen becsinált a viharos tengertől, nagy kalózkodós invázióját gyorsan a víz megkorbácsolásává szelídítette, amit aztán szép győzelmi felvonulással ünnepelt.

Poseidon legyőzve. Mi hálás nép megkapjuk a hadizsákmányt. De jól osszuk be! Ez jut 2014-ig. :P

hát ez napról napra szebb....:D

...hát...veszteség, (amit mindenki fizet) az lesz bőven...

Hiszen a 17 milliárdos tankönyvpiac kb 3-4%-káért dolgoztak eddig a terjesztők. (A többi 5-7% árrést az iskolák kapták meg!)

Most az állam még ebbe is beletenyerelt.....Mégis,.... mennyi megtakarítást remélnek ettől?

Eltekintve a több mint 90 db kisvállalkozás tönkretételén kívül??

Amennyire én ismerem a makrogazdaságot az , hogy recesszió vagy növekedés lesz-re 2012-ben Magyarországon nem rajtunk (vagy csak alig rajtunk) múlik. Pont ezt hiányolom a Fidesz gazdaság politikájából, hogy szemben az ígéreteivel, nem látom a hazai vállalkozások támogatását, helyzetbe hozását. Nem látom, hogy a belső fogyasztást milyen eszközökkel akarják növelni. Pedig a jövőnk szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy a magyar ipart, mezőgazdaságot feltámasszák, a kkv szektort megerősítsék. A belső fogyasztást a mai többszörösére emeljék. Növeljék a GDP-ben a hazai cégek által megtermelt arányt.

Válaszok:
tarackos | 2011. november 24. 17:46

Ja mert a te favoritod Oszkó volt..

Válaszok:
tmonk | 2011. november 24. 17:58

Majd segít az orvos magán...Ha tud.

Válaszok:
tmonk | 2011. november 24. 17:59

Ez egészen biztos, hogy egy meghackelt hír. Matolcsy lejáratására, hogy őrültnek állítsák be.

Ha jól néztem utána, akkora Microsec=
Közigazgatási és Igazságügyi MinisztériumCéginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat

1055 Budapest, Kossuth tér 4.



--------------------------------------------------------------------------------

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 17:45

Hogy is mondta Demján?-A legjobb motiváció a szegénység és ez nálunk is biztosítható.-(Nem elkúrtuk,nem rosszul sikerült,nem mellé nyúltunk.Biztosítható.)

emberek nem kell a taps ... ez még nem az emelés , előbb szépen letalpalunk a daruval ... mert stabil alapzat kell ám a naaaagy emeléshez ... sőt ha mindez diszkosz vetés lenne ... ekkora bepörgés után ...átdobnánk hmm minimum alaszkába

mert persze csupa világklasszis ül a fidesz kormányban

" ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország, ráadásul megszorítások nélkül."
Hát ez tényleg hülye. Az költségvetési hiányt nem sikerült csökkenteni, az államadósságot sem, akkor mi van?
A gázolaj 440, az étolaj 500 ft, a cukor 300 ft, a fa 3000-re ment fel mázsája, tavaly 1800 volt, a fizetések értéke folyamatosan csökkent.
És ez a lista napról napra nő. Akkor miről beszél ez az elmeháborodott.

Akkor ez nem az Operaház fantomja hanem az Országház vagy az Andrási út-é? A kommunizmus szelleme járja be a Kossuth teret, a Parlamentet és környékét! Rákosi elvtárs és Bástya elvtárs is fehér lepelben narancs jellel a mellkasán ijesztgeti a magyar állampolgárokat! Virág elvtárs az alagsorban újra kivirul, írunk mi még vallomásokat, ítéleteket még a Nagy Sztálin elvtárs is meglátja!
Pelikán elvtárs kapás van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Válaszok:
Tilikov | 2011. november 24. 18:07

Szerintem is ez van. De ha alig múlik rajtunk akkor hiba volt összerúgni mindenkivel a port köztük azokkal akiken a növekedés múlik.

Szerintem most nem lesz lóvé semmire, örülhetünk ha a mostani megszorítást nem kell fokozni 2013-ra. A korábbi, még nem bábokkal feltöltött, költségvetési tanács 2013-ra írt be egy nagy kérdőjelet, és azóta csak romlottak a kilátások. A kkv-k vagy kibekkelik vagy tönkre mennek, nincs pénz amit szétosszanak. A manyupból erre kellett volna költeni meg reformokra. Sem az idei és úgy rémlik sem a jövő évi tervben nincsen betervezve költség a reformokra. Így meg nem marad más mint a sima megszorítás. Sztem ettől jobban nem lehetett volna elkúrni.

Válaszok:
pascal | 2011. november 24. 18:09

Ezek szerint te sem találkoztál...

Válaszok:
cutcopy | 2011. november 24. 18:31

Ha egyszer kinyitod a szemed, az nagyon fájdalmas lesz, de ez egy szükséges lépés hogy egyenesbe kerülj magaddal...

De azt honnan vetted, hogy a Microsec babrált a profilokkal és a jelszavakkal?

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 18:35

Nem rúgtuk össze a port azokkal (elsősorban Németországgal) akiktől a növekedésünk függ. Az EU politikusai tisztában vannak azzal, hogy a "nyugat ellenes" kommunikáció belföldi fogyasztásra készült.
A bankok meg nem segítik sőt rontják a növekedésünket azzal, hogy mérhetetlen mennyiségű pénzt síbolnak ki az országból. És ez független a bankadótól, végtörlesztéstől. Akkor sem hiteleznének a mai helyzetben többet, ha ezek a különadók nem lennének. Szerintem.

Válaszok:
tarackos | 2011. november 24. 18:19
Omega2010 | 2011. november 24. 18:26

Akkor következik 1948(1984)...majd 1949. a fordulat éve:(

Itt az idő. Matolcsy mehet.
http://www.napiszar.com/wp-con..

Ez már orvosi eset !!!

Asszongya Ma-becsojcsi.

"ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország, ráadásul megszorítások nélkül. "


Kusza Szem nagyfőnök versenyzik a Dakota focistával, kitud nagyobbat hazudni.

Kíváncsian várom az eredményt.

Ha nagyon nem is azért volt vmi kabátlopási ügy, ott a telekom adó és pont a németek vannak legjobban kiakadva a demokrácia erodálása miatt meg a széljobbért.

A bank egyrészről ok, tényleg viszik ki a zsét, viszont ez már sok volt és a sógorok ugye már léptek is emiatt. Ez a meccs még nincs lejátszva könnyen lehet vissza kell fizetni kamatostul.

Összességében sztem ezeknek negatív hatása van. De a lényeg, sztem ezek nélkül is lehetett volna. Az első perctől arra játszottak, hogy elengedik a hiányt az adócsökkentésért. El is engedték csak nem jött be. Az idén elfedték a különadóval meg a manyup pénzzel. Mert erre kellettek.

Télleg!

Megyek oszt bedobok két szem neolcsyt,
oszt rágurítok 2 stampedli orgyánt.
Jó ez a neoortodox anyag.
Óccsóé

"Akkor sem hiteleznének a mai helyzetben többet, ha ezek a különadók nem lennének."



"Amíg a válság előtti években, 2003-2008 között évi 10-20 százalékkal nőtt a vállalati hitelállomány, addig 2008 utolsó negyedéve óta folyamatosan, 5-10 százalékkal csökken, 2010 végén 5 százalékkal volt alacsonyabb a 2009. év véginél - közölte Nagy Márton, az MNB igazgatója.

Elmondta: amíg korábban a bankok hitelezési hajlandósága - azaz, hogy nem akartak hitelt nyújtani - magyarázta a hitelezés visszaesését, az utóbbi időben a bankok hitelezési képessége a nagyobb korlát. Az utóbbi a bankok romló tőkehelyzetével függ össze.

A banki hitelkínálat szűkülése miatt elsősorban a kis- és középvállalati szektor szenved, mivel ennek a szektornak a hitelképességét szűri meg erősen a bankrendszer, ami a szigorúbb forgóeszköz hitelezésben csapódik le."

http://www.vg.hu/gazdasag/makr..

Válaszok:
pascal | 2011. november 24. 18:44

„Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát..."

Schmitt Pál nyelvi leleményességét felülmúló bravúr.

Válaszok:
Csigorin | 2011. november 24. 18:30
JackHárpi | 2011. november 24. 18:39
julianus | 2011. november 24. 20:22

Eszembe jut a regi otvenes evekbeli vicc:
Elvtarsak, a szencsatat megnyertuk!
Egy hang hatulrol: igen, a szen alulmaradt...

Valoban peldatlan siker, mert egy megveszekedett peldat se tudunk mondani sikerre :)

Válaszok:
cutcopy | 2011. november 24. 18:33

Na persze, az előző kormány meg csak illúzió volt..

Ja igen, ha kihúztak a szarból akkor utána az emésztőgödör szélén már is panaszkodsz, hogy csupa szar vagy..

Válaszok:
Csigorin | 2011. november 24. 19:22

"Kémeim jelentették!"
.... A bejelentkezésnél olvasható: "A bejelentkezés biztonságáról
a Microsec Kft. e-Szignó szolgáltatása gondoskodik."

Válaszok:
Tilikov | 2011. november 24. 19:02

„Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát..."

Persze mert úgy elterültünk, hogy kimozdíthatatlanok vagyunk!

Ez nem mond ellent azzal amit én írtam. Ebből is az jön le, hogy mindenképpen csökkenne a kkv szektor hitelezése. Főleg, hogy a rövidtávú profit elvárást nem csökkentik az anyabankok. Amíg Magyarországon nagyot lehetett kaszálni, addig kevesebb pénzt vittek ki az országból. Amióta nálunk is csökkent a profit és az anyabankok is bajban vannak azóta még többet söpörnek ki. A bankadót meg nagyrészt megkeresik az azóta növekvő ügyleti díjakon, árfolyam nyereségen. Csak most még többet visznek ki költség címen (management fee, informatikai szolgáltatás külföldről, tanácsadás, audit stb), hogy ne legyen balhé a nagy nyereségből.

"gyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez:"

ühüm És akkor jött 48...Most meg az ideiglenesen itt állomásozó IMF?

Úristen! Hogyan írhattam "már foglalt " néven kommentet..????
Hogy lehettem bejentkezve "már foglalt" néven, suski létemre?

énvagyokanép 2011. november 24. 19:01

Hol vannak a narancslé mámorban úszó megmondó emberek hogy megvédjék Matolcsyt. Nektek nincs hiányérzetetek az eltűnt kommentelök után.

Hát a megcserélt nickeknek elég jól gondoskodtak a bejelentkezés biztonságáról. Azt meg eddig is tudtuk, hogy a Mandi úgy össze van fonódva a narikkal, mint a legsűrűbb szőttes.

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 19:11

Neked is gond volt a nickeddel?

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 19:14

Nézetem a gépemet van-e más nyoma is! Igaz nincs rajta semmi érdekes , csak hogy rá se tegyenek! ...olyan ügyesek ezek a mai fiatalok!

Válaszok:
Rita Kamélia | 2011. november 24. 19:13
Tilikov | 2011. november 24. 19:15

Roppant vicces fiú ez a Matolcsy. Ember emlékezet óta az éhező és fázó lakosságot sikerpropagandával etették.

Rita Kamélia 2011. november 24. 19:13

Szerintem azzal cserélődik a nick, akire előzményként rákattintunk.
Tegnapelőtt Obulusnak válaszoltam, és azt vettem észre, hogy kijelentkezés után az Ő nevével vagyok bejelentkezve.

Már csak azt sajnálom, hogy nem írtam valami Jobbik-szimpatizáns hsz-t.:))

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 19:17

..hazug politikusok nick név jelent meg !bejelentkezve! és el is ment az üzenet így!!! Ezt Én soha nem használtam!

Válaszok:
suski | 2011. november 24. 19:40

Ne aggódj, annyi történik, hogy a kritikus nickek bekerülnek a Kubatov-lista dislike rovatába.

Bobi, Dodó, Várúr, Fakutya, meg a legzombibbak pedig ott virítanak a like rovat tetején.

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 19:26

Visszanéztem nem kattintottam semmi féle hazug politikus nickre! Valaki bent babrál a kp-ban . De más is jelzett hasonlót csak Én 4-5 oldalra elküldtem a velem történtet!

Válaszok:
Rita Kamélia | 2011. november 24. 19:21
picur3ka | 2011. november 25. 01:24
Rita Kamélia 2011. november 24. 19:21

Csak valami szerverhiba lehet, nem hiszem hogy tudatosság van mögötte.

esetleg ha nem unortodox modszerrel probalnanak kihuzni aminek olyasmi a lenyege hogy az emesztogodrot telenyomjak higfossal hatha leulepszik a darabos az aljara es kiemel...

Válaszok:
cutcopy | 2011. november 24. 19:26

Nem ritkán szarakodik az SQL.

"esetleg ha nem unortodox modszerrel probalnanak kihuzni"

tehát a hagyományos gázáremelősdit pártolod..

Aggódjon akkor a Kubatov! Már 5X, 6X rajt lehetek a dislike listáján! Mindig utáltam a kommunistákat legyen vörös vagy fehér vagy narancsos vagy zöld! ...mert a komcsi az szinváltó, a kénes bűzéről a patájáról meg a fehér zokni -makkos cipőről ..ja és a gagyi karórájáról lehet fölismerni! Az óra márkája " ROL(Beszarok annyira gagyi)EX" fatengellyel!

Válaszok:
Nick:Hornby | 2011. november 24. 19:34

"rajt lehetsz?" Rajta!

Válaszok:
JackHárpi | 2011. november 24. 19:39

Megszálltak minket a trollok. Ismét. Ahogy szokták, most is gombot nyomkodnak. Rendkívül épületes elfoglaltság lehet.

Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője egy budapesti konferencián a már bizonyított, kipróbált megoldásokat ajánlotta a magyar kormány figyelmébe.

A nemzetközi pénzügyi szervezet képviselője ugyan nem támadta közvetlenül a magyar kormány politikáját, de a bevált receptek ajánlásával éppen az ellenkezőjét javasolta annak, mint amiről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszélni szokott.

Matolcsy ugyanis egy még soha nem látott, nem tankönyvek alapján összeállított gazdaságpolitikára esküszik. Ehhez képest Irina Ivascsenko óva intette a magyar döntéshozókat a kiszámíthatatlan, szokatlan lépésektől.

http://www.portfolio.hu/gazdas..

csak nem? Aki figyel annak nyitva a szeme? a , a , a , a , rajtA

én meg " már foglalt" névem voltam bejelentkezve és csak üzenet elküldése után vettem észre...én se használtam ilyen nicket soha, az vki másé.

Én is erre gondoltam.

Hadd csinálja csak Kusza Szem, mert így gyorsítja legalább a fidesz amortizációját.

Hál'Istennek orbán a totális gazdasági kudarc ellenére kitart a kancsal mellett.

Csak az országot ne rántsák le még jobban.

Válaszok:
next | 2011. november 24. 20:15

Óvatosan barátom!

Nácinak írt!
Lehet igaza, de azért náci marad!

Hm!

Válaszok:
Omega2010 | 2011. november 24. 20:20

Tetszik ez a pár mondat.

"A második Orbán-kormány leglátványosabb bukásai Matolcsy György nevéhez fűződnek. Ezzel nem állítjuk, hogy minisztertársai többsége feltétlenül jobb munkát végez. A gazdaságpolitikai hibák révén elszenvedett kudarcok azonban látványosabbak, mint mondjuk a honvédelmi tárca baklövései, mivel ott éppen béke van, nem úgy, mint a gazdasági tárcánál, ahol tavaly nemzeti szabadságharc tört ki."


És milyen igaz:)

Olyat nem írtam, hogy igaza is lenne.

Nem félünk a náciktól, Barátom.

Mintha mostanában betojtak volna, mióta Eszesük így járt:)

Fantasztikus tudással, elemző értékkel rendelkező megállapítás! ;-)

Az agyát forgassa arra, hogy megértse!
Két irány marad!
Jobb, vagy bal!

Közte senni sincsen!

Ja, hogy náci maga?
Akkor nincsen irány!

Hm!

Válaszok:
nyugi | 2011. november 24. 20:30

"senni"

senni?

Lesz itt még szükségállapot. Hétfőn lesz a főpróbája!:)

elmebeteg. OV vagy kirúgja, vagy vele süllyed el.

Kedves Elvtársak! Nektek sikerült 22.000 milliárd adósságot összehozni ebből 21.000 milliárdot akkor amikor még vágtatott a gazdaság. Az adórendszert sikerült beszolgáltatás színvonalára zülleszteni (Nyers Rezső és nagy eszű elvtársai.) A nyugdíjrendszert aszociális segély színvonalára zülleszteni (Bokros Lasos és szintén nagyeszű elvtársai.) A Hülye dumát be lehet fejezni!

Válaszok:
huttinger | 2011. november 24. 22:14
huttinger | 2011. november 24. 22:16

"""Kedves Elvtársak! Nektek sikerült 22.000 milliárd adósságot összehozni ebből 21.000 milliárdot akkor amikor még vágtatott a gazdaság."""

Volt 4 év(1998-2002) mikor a fidesz kormányzott. Akkor is nőtt az államadósság. Ahogy 2010.-májusa és 2011 októbere közt is nőt.

"""Az adórendszert sikerült beszolgáltatás színvonalára zülleszteni """
És melyik kormányzat nevéhez fűződik az az adórendszer amelyik a legszegényebbektől elvett és a gazdagokat meg busásan jutalmazta?

Pöcsfej vagy....igazi fideszes.

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 06:59

Csak úgy berakom , mert most úgy rátaláltam :
"
Simon Peresz államelnök úrnak és Izrael budapesti Nagykövetségének

A Mááriv héber nyelvű izraeli napilap tudósított Simon Peresz államelnök Tel Avivban, október 10-én a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén elhangzott felszólalásáról. E szerint a súlyos pangásokat kiheverve, „manapság Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ért el – mondotta Peresz. Az izraeli gazdaság virágzik… Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni”. Mégpedig cégbefektetésekkel, akiket „nem kötnek gúzsba korlátozások”. „Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”.

Az idézeteket a Magyar nemzet október 13-i száma közölte. A Peresz-szöveg hitelességét pár nap múlva megerősítette Büchler András, Izrael budapesti nagykövetségének szóvivője, aki „a szóhasználatot azonban („felvásárlás”) egyszerre nevezte szerencsétlennek és korrektnek”.

Izrael gazdasági-pénzügyi sikereinek örülünk. Mint minden más, szívósan dolgozó tehetséges nép hasonló sikerének. Külön örömmel tölthet el bennünket, hogy az ötmilliós Izrael tiszteletre méltó eredményeiben osztoznak a több százezret számláló, a trianoni ország és a trianonin kívüli magyar királyság területéről kivándorolt és a zsidó államban hazára lelt egykori honfitársaink vagy azok leszármazottai. Előre kell bocsátanunk azt is, hogy Simon Pereszt, aki hat évtizedes közéleti tevékenységével szerte a világban ritka és jogosan megérdemelt tekintélyt vívott ki magának, mértéktartó, józan és egyenes gondolkodása, cselekedetei alapján – Jichak Rabin mellett – mint a zsidó állam és nép igen nagyra becsült államférfiját tiszteljük mi magunk is.

Amit azonban a mai eszközökkel történő birodalom-építésről, vagyis a felvásárlás, a pénzen való megvétel lehetőségéről mondott, néhány kérdés megfogalmazására ösztönöz bennünket. Annál is inkább, hiszen beszédében nem csupán egy világváros centrumát, a New-York-i Manhattant, de mellette két európai országot is mint az izraeli cégek által felvásárlás alatt álló országot említi. S ez bizony szokatlan, történelmileg nézve is egyedülálló bejelentésnek tekinthető. Kérdéseink a következők volnának:

1. Megtudhatnánk-e, milyen stádiumban tart Magyarország felvásárlása? Mikor és céltudatosan vagy spontán módon kezdődött-e, s várhatóan mikor fejeződik be?

2. Megtudhatnánk-e, milyen területekre terjedt eddig és terjed ki a jövőben ez a felvásárlás? A gazdaságon és pénzvilágon kívül (ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem, bankvilág), közvetve vagy közvetlenül, kiterjed-e a kultúra, média, közoktatás, tudományok, egészségügy etc. területeire is?

3. Megtudhatnánk-e, hogy a kifejezés – „Magyarország felvásárlása” – túl a gazdasági, társadalmi és szellemi szférákon, az ország teljes intézményi és irányítási rendszerét, a politika teljes világát is (pártok, parlament, kormány, önkormányzatok etc.) magában foglalja-e?

4. Megtudhatnánk-e, hogy miért esett Európa államai közül Lengyelország mellett éppen Magyarországra az izraeli felvásárlási szándék? Vannak-e mögötte történelmi, múltbeli inspirációk? Legfőképpen: mi a célja a totálisnak tűnő országfelvásárló elképzeléseknek? Puszta üzlet? Katonai vagy másfajta bázis létrehozása? Népmozgalmi, bevándorlási, illetve kitelepítési, beolvasztási elgondolások?

5. Megtudhatnánk-e, hogy az elmúlt időszakban (s megannyiszor korábban is) országunkat vagy annak bizonyos köreit fasisztának, antiszemitának, rasszistának, nacionalistának kikiáltó hazai (pl. a minap tett kormányfői kijelentések), továbbá a zsidó világszervezetek és a világsajtó bizonyos orgánumaiban gyakran hangoztatott hasonló nézetek netán valamilyen összehangolt, „felvezető”, amolyan igazoló, „ürügy-adó” akcióknak volnának nevezhetők, vagy az egybeesések csupán véletlenszerűek lennének?

Szeretnénk minden rossz szándékú gyanakvásnak, netán újabb vád- és rágalomözönnek elejét venni. Éppen ezért hangoztatjuk: a Nyílt Levél aláírói demokraták és magyarok. Olyan magyar demokraták, akik a 20. század utolsó harmadában évtizedeken át súlyos megpróbáltatások alatt – egy kommunista birodalom megszállását szenvedve és a szétdarabolt népközösség sorvadását látva – igen következetesen vállalták magukra a magyarság megmaradásának szolgálatát. Megpróbáltunk minden lehetőséget felhasználni az ország állami szuverenitásának visszaszerzése, biztosítása (amennyire persze ez a különböző erőterek korlátai közepette elérhető, megszerezhető) és a veszélyeztetett, elszakított nemzeti kisebbségeink megmentése ügyében. Ha valakik ebben a bonyodalmas világban szándékainkat, önmaguk helyzetéből kiindulva, igazán ismerhetik, azok éppen a hasonlóan szorongatott népek, köztük az izraeli állam és a zsidó népközösség tagjai és politikusai lehetnek. Volna tehát elegendő alap a kölcsönös megértéshez. S ez az, ami egyben bátorít, sőt feljogosíthat bennünket, hogy aggodalmas kérdéseinket feltegyük.

Budapest, 2007. október 30.

Tisztelettel:
Az 1987-es lakiteleki találkozó szervezői:
Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF alapító elnöke,
Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas költő, a Márciusi Cartha alapítója,
Csurka István író, a MIÉP elnöke,
Fekete Gyula író, a Százak Tanácsának elnöke,
Für Lajos történész, az Antall-kormány honvédelmi minisztere,
Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, az Írószövetség Választmányának tagja,
Lezsák Sándor író, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke


--------------------------------------------------------------------------------

Matolcsynak igaza van.

Tudod mi lesz ebben a gáz?

Hogy most már tisztán látszik, hogy az IMF-fel való tárgyalás blöff. Egy bóvli leminősítést előztek meg vele időlegesen. De mivel a minősítők meg a piac se hülye gyerekek serege, így a forint árfolyama a tárgyalások végéig ebben a szintben marad majd. És ha a magyar kormány és az IMF között nem születik megállapodás, akkor annyi a forintnak és vele az országnak.....

ilyet csak egy háborodott írhat, igaz, baller provokátor polgártársak?

Én nem vagyok sem baller, sem másmilyen provokátor, és érdekelne, hogy milyen érvekkel tudod alátámasztani, hogy "Magyarország példátlan sikerrel állította helyre az állam pénzügyi egyensúlyát az elmúlt 18 hónapban. ", vagy hogy "ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország, ráadásul megszorítások nélkül"? Én úgy látom, hogy korántsem ilyen rózsás a helyzet, de ha igen, akkor győzz meg. Az más kérdés, hogy az IMF-hez való fordulás most a saját maguk arconköpése, legalább ésszerű.

A válaszból pedig kérlek hagyd ki Veres Jánost, mert nem érdekel, hogy ő mit csinált, egyrészt, mert 2010 óta van választójogom, ezért csak azóta politizálok, másrészt, mert irreleváns hivatkozni rá, vagy a tökfilkó Gyurcsányra, mivel a Bajani-kormány gazdaságpolitikája bebizonyította, hogy másfél év alatt meg lehet fordítani a tendenciákat, és szemmel látható gazdasági javulást lehet elérni - ezek tények.

Köszönöm!

Válaszok:
Soma | 2011. november 24. 23:22
Rikki Harcos | 2011. november 24. 23:32
picur3ka | 2011. november 24. 23:50

"A válaszból pedig kérlek hagyd ki Veres Jánost, mert nem érdekel, hogy ő mit csinált, egyrészt, mert 2010 óta van választójogom, ezért csak azóta politizálok, másrészt, mert irreleváns hivatkozni rá, vagy a tökfilkó Gyurcsányra, mivel a Bajani-kormány gazdaságpolitikája bebizonyította, hogy másfél év alatt meg lehet fordítani a tendenciákat, és szemmel látható gazdasági javulást lehet elérni - ezek tények."
-------
Akkor most hadd kérdezzek!
Milyen tendenciákat fordított meg Bajnai?

Válaszok:
huttinger | 2011. november 24. 23:29

Államadósság:

2009. április. 19,205.6M Ft
2010. május. 19,933.4M Ft

2011. október.20,767.0M Ft

És ezt a 2011. októberi államadósság számot úgy sikerült elérni, hogy közben 1400M Ft állampapír be lett zúzva.

Válaszok:
Soma | 2011. november 24. 23:52

Akkora hitellel könnyű volt kihúzni az országot a szarból, vagy három hónapra, mert tendenciát nem tudott fordítani.

Fiatal barátom, talán valami Churchill nevű gazember mondta, hogy aki húsz évesen nem baloldali, annak nincs szíve, de aki harminc évesen is baloldali, annak esze nincs.

Válaszok:
huttinger | 2011. november 24. 23:35
huttinger | 2011. november 24. 23:51

Az Orbán kormány 10milliárd EUR lopott el az emberektől.Azt meg tudnád nekem mondani, hogy hol is van?

Válaszok:
Soma | 2011. november 24. 23:51

Matolcsy faszagyerek, bármennyire is próbálják kinyírni.

Jezusom! Olvassal meg sokat, mielott megint irsz!

Mondd meg te, nagyokos!

Válaszok:
huttinger | 2011. november 24. 23:52

"""Akkora hitellel könnyű volt kihúzni az országot a szarból, vagy három hónapra, mert tendenciát nem tudott fordítani."""

Nem kell hogy válaszolj.

Egy valamit gondolj végig. A MANYUP vagyon lenyúlása 3000M Ft volt, ami 280Ft/EUR árfolyamon számolva 10,71M EUR Ez fele akkor pénz, mint amit kaptunk az IMF-től. Az ugye 20M EUR volt.

Ebből 1400M Ft-ot az államadósság csökkentésre fordított. 600 milliárd a költségvetésbe lett pumpálva. A többi meg maradt részvényekbe és ingatlanokba. Tehát durván 2000M Ft-ot elvert úgy, hogy igazából látszatja nincs.A 2010-es kormányváltáshoz képest az államadósság a mai napot nézve nem csökkent,
hanem nőt.

Vagyis ahhoz, hogy a kormány a jelen állapot szerint a 2011-es költségvetési évet így csinálta volna végig akkor lenyúlt MANYUP pénzek helyett ugyan ekkora hitelt kellett volna felvennie a pénzpiacokról.

Válaszok:
Soma | 2011. november 24. 23:57
kalasnyikov | 2011. november 25. 03:49

Olvasd.

Látom, az agyadat is hozzázúzták!
Mit gondolsz, ha gyengül a Ft, akkor a devizában felvett adósság mit csinál?

Válaszok:
huttinger | 2011. november 24. 23:55

És én gyengítettem vagy a kormány faszsága?

Válaszok:
Soma | 2011. november 24. 23:58

Ájulj el!

Minden értékpapír kibocsátás hitelt jelent, most az a helyzet, hogy hitelből is fizetjük vissza.
A firkálmányod hülyeség, mert nincs benne egyetlen olyan adat sem, ami az üres kasszából ki nem fizethető állami és önkormányzati feladatok finanszírozására vonatkozna.
Kutakodjál még, valamint rendezd is össze, ha annyira "adatolni" akarsz!

Válaszok:
huttinger | 2011. november 25. 00:01

Bóvliba sorolták le Magyarországot

http://index.hu/gazdasag/magya..

Válaszok:
Soma | 2011. november 25. 00:01
kalasnyikov | 2011. november 25. 03:44

Huttinger!
Jó éjszakát!
Látom, nálad már régen megtörtént a villanyoltás!

Válaszok:
huttinger | 2011. november 25. 00:03

Szerinted az erősen spekulatív kategória neked mi hasznot hoz?
Azért örüljél, hátha elveszted a teljes vagyonodat!

"""Minden értékpapír kibocsátás hitelt jelent, most az a helyzet, hogy hitelből is fizetjük vissza."""

Te most miről beszélsz? A lenyúlt MANYUP vagyonból az Orbán kormány 2000M Ft elköltött a 2011-es költségvetési évben. Pontosan ennyi hitelt nem kellett felvenni ahhoz, hogy minden úgy menjen ahogy ment, megy még ma is.

Érted miről beszélek egyáltalán?

Nálad sose kapcsolták fel.

íme a mekkelek-féle függetlenség eredménye:
www.moodys.com/research/Moodys-downgrades-Hungary-to-Ba1-negative-outlook--PR_231319

http://www.bloomberg.com/news/..

junk status. good job.

valoban fordulopont: 5 perccel a csod elott meg bamban vihogva suletlensegeket ordibal a hibbant vadbarom. Olyan monumentalis osszeomlas var Magyarorszagra, hogy ennek a sultbolondnak a neve tenyleg nagy betukkel fog bekerulni a tankonyvekbe elrentento peldakent.

Válaszok:
kalasnyikov | 2011. november 25. 03:42

bassza meg

Válaszok:
kapapata | 2011. november 25. 00:54
picur3ka | 2011. november 25. 01:26

Az a fo, hogy jok vagyunk agysebeszetben :) Jezusom, es en meg masfel eve azt hittem, hogy ezek normalisak, csak a felbolond valasztoiknak jatszanak, de nem... ezek tenyleg segghulyek.

Akkor most mi a baja kegyednek?

Ez is meghibbant.

Senki nem babral a kozpontban, te babralsz.

Mit? Nem mindegy? Mennyin allt Go a csod elott? Es a becsodolt USA bankok? AAA+, esetleg? Ennyi ertelme van a latszatok jatekanak.

szeretnéd már ismét magad alá kapálni a disznószart, igaz párosujju?????

legalábbis a szaporulat azon részét,amelyet te illusztrálsz ezen a portálon.......duplanulla OO...WC.

ez egy üres és esetlen logika mentén bazározott magyarázat a semmire. Az államadósság és szolgálatai téritendők germicid. A manyup pénz oda került ahová épp kerülnie kellett. Ezzel könnyitve hosszu távon a portfóliót, lehetőséget adva a kormánynak egy sokkal nagyobb mozgástérre pár év távlatában. De neked nem muszáj megvárod.
Tudod....börönd..pályaudvar...birabadzsán.

"Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez"

Együtt fogjuk áldani a nevedet a Gerő Ernőével!

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 05:44

Gerőék felszámolták a nagybírtokrendszert (pár száz család után végre a nép bírtokolta az országot) felépítették a szétbombázott Budapestet, erős forintot vezettek be, stb..stb..

Sza az Orbán-Matolcsy duót erős(!) túlzás hozzájuk hasonlítani

itt a fordulópont, bóvlivá lettünk skatulyázva:

http://index.hu/gazdasag/magya..

jajj, biztos csak a pángalaktikus bankárufók bosszúja, báncsák a viktort, báncsák a szentjobbot, ajvé

gémóver nariforradalom, tetszettek volna polgári konzervatívként kormányozni

Milyen szegényekről beszélsz? Gréczy Zsolt szerint (2010 március 31 állapot) csak gazdag emberek vannak Magyarországon „ Kurva Jól Élünk Jelige a " Felszabadúlás" téri hirdetőben.”
Akkor mindenkinek adott a Fidesz nem? Vagy ha ti kommunista elvtársak akarjátok mindenki gazdag ha akarjátok mindenki szegény? Rázd már meg a buksidat kommunista elvtárs, és főleg az alsó buksidat a vörös fejűt, tudod amelyik a két ágú vörös csillagot szereti. Annyira hiteltelen lettél, hogy már neked 1quwasix sem hisz már.

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:03

Nemoddmár, nem szeded a gyógyszereket?

1kulcs annak jó aki sokat keres
1kulcs annak rosz aki keveset keres

ma 1kulcs van ami a szegényeknek rosz

nem bonyolult

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 07:29

De van, Bokros Lajos csak most ő a pedofil haverjával az Eu-t reformálja, remélem ugyanolyan hatékonysággal mint ahogy a nyugdíjjal tette. Tudod, Szabadság és Reform elvtársak e kettő kell nekem,. a szabadságért feláldozom az MDFEM a reformért meg a magyarok nyugdíját! Ez a Bokrosi Ars politika lényege.

azok a fránya tények, ugye... sok-sok-sok hónapja mondom, hogy széchenyista fontolva haladás kéne, mert baj lesz a dilettáns izmozásból, baj is lett, de persze nem az ámokfutó pálinkacézár a kártékony, hanem aki küldi a gyorsnaszádnak a vészjelzést a jéghegyről

hát öregem, penge egy logikád van, miniszterelnöknek kéne lenned

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:15

mára mind a kettőtöket leértékelték, azt mondták emberként is kevesebbet értek..

erre ti még tovább tépítek egymást..

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 07:21

„Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez. ”
Hát nem egészen, mert akkor felkötötték a Ferit, most meg a DK szervezi a Feri.

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:21

Te még élsz? Azt mondták, hogy Afganisztánban LST-él, LSD közben.

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:22

nem ez a különbség, rosszul tudod

1945-47 közt felszámolták a sokezerholdas nagybírtokrendszert - ma Csányi Sándorok ismét nagybírtokokat szereznek

1945-47 közt feléíptették a szétbombázott Budapestet, ma lerombolják Budapestet.

és akkor még az erős forint létrehozása és ma szétverése téma.. stb..stb..

sza a lényeg, hogy akasztás témában is átbasztak téged

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 07:37

ezt már a túlvilágról írom neked - örökké veled leszek

Ugyan már Jani ezt meséld a 1quwasyxnek! Én több kulcsos adóval adóztam és ettől lettem kurva szegény. 2006 ban már 65%-kal adóztam és 2007-től Feri bátyád jóvoltából 85%-kal. Inkább Gyurcsány elvtárs is ment volna Bécsbe síelni, tudod száll a si.

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:46

„1945-47 közt felszámolták a sokezerholdas nagybírtokrendszert - ma Csányi Sándorok ismét nagybírtokokat szereznek"

Nekem mondod Jani? A nagyfaterom 6 holdas nagybirtokrendszerét is fel számoltátok igaz nem 1947-ben, de tudod, hogy minden viszonylagos már a3 hold is nagy birtoknak számít ha nincs nagyobb. Igaz é kicsi kommunistám?

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:43

45 elött a te papád zsellér azaz cseléd volt..
ők akik az ország lakosságának egyharmadát képezték mindössze a földterület egyharmadán osztoztak

javaslom
http://hu.wikipedia.org/wiki/M..

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 07:47

az szja-tól még senki sem lett szegény.. valamit elnéztél szerintem ;)

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 08:11

Zsellér ? Ez olyan mint a goy?

Válaszok:
Rudolf János | 2011. november 25. 07:54

nem, az olyan aki éhes

drága papád ugyanis télen sosem tudott mit enni mert egyszerűen nem kellett maga az ember.. de lassan sajnos te is megtudod ismét mit is élt át az öreged

Válaszok:
Krupp Skya | 2011. november 25. 09:30

Hát akik szedték a személyi jövedelem adót azok nem is lettek szegények, ebből tudtátok osztogatni az MSZP-s 100 millákat, ugyan így a nyugdíjreformtól sem lett szegény aki csinálta, viszont akik kapták a reformnyugdíjat megfagytak. Negatív hőre nem voltak elég ellenállók, (Negative Temperature Coefficcient Sensor) Bokrosod meg 5 milláért simogatja a pedofil haverja sliccét az EU-ban, de biztosan megéri ennek a panamai diplomásnak !

Vörös elvtársakk Matt !

Válaszok:
GY. F.űegér | 2011. november 25. 11:35

„de lassan sajnos te is megtudod ismét mit is élt át az öreged”

Ha vissza jöttök biztos, de erősen rajta leszek hogy ne tudjatok visszajönni!

"Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez. "
Nem látok tisztán, nem tudom megítélni a magyar valóságot. Tudathasadásom van?
Adja Isten hogy így legyen, és Matolcsy szakértőnek legyen igaza, hiszen több információval rendelkezik, magasan képzett ember.

GY. F.űegér 2011. november 25. 11:31

Gyakorló elmebeteg a gazdasági tárca élén. Remek.

GY. F.űegér 2011. november 25. 11:35

Te beteg vagy bazdmeg, vagy már szivacsos az agyad a drogtól.

Javaslatom a Matolcsy mellett trolkodóknak, ahelyett, hogy itt múlatják a drága idejüket az omló várfalak védelmével, rohanjanak állampapírt vásárolni. Most úgyis olcsón hozzájutnak, és hamarosan gazdagok lesznek, amikor felfutnak a magyar állampapír hozamai. És ezzel még a főnökségnek is besegíthetnek. Elvhű, tiszta üzlet. Én esküszöm nem fogom rájuk sütni a spekuláns bélyeget.
Az én pénzemmel viszont ne verjétek a csalánt! Ezt üzenek a nagyvezírnek, ha már úgyis ott jártok, adjátok át, legyetek szívesek.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó