Ismét országos, fiktív gyakorlatot tart hétfőn a katasztrófavédelem és a médiahatóság. A médiában is közzétett riasztások ezúttal a Csillagok háborúja című film bolygóit nevezik meg fiktív helyszínként.
Országos katasztrófariasztási gyakorlatot tart hétfőn a katasztrófavédelem a médiahatósággal együttműködve - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A hétfői riasztás során közzétett üzenet a korábbiakhoz hasonlóan csupán próbája egy lehetséges, valós veszély esetén kiadandó közleménynek. A médiumok fiktív helyszíneket közölnek, a Csillagok háborúja című film bolygóit nevezik meg. A tájékoztatás szerint a médiát figyelők estig öt közleményt hallhatnak, melyeket összesen 12 alkalommal tesznek közzé a közszolgálati médiumok, illetve a csatlakozott kereskedelmi és közösségi médiaszolgáltatók.
A katasztrófariasztási gyakorlathoz országos értesítési és törzsvezetési, valamint polgári védelmi mozgósítási gyakorlat is kapcsolódik. Ennek első fázisában értesítik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek és a hivatásos tűzoltóságok állományát, és aktivizálják az operatív törzseket, amelyek egy törzsvezetési gyakorlatot hajtanak végre. A gyakorlat második fázisában a médiaszolgáltatók tesztelik a médiatörvény által a katasztrófavédelmi szervek számára biztosított kommunikációs csatornákat és közérdekű közleményeket tesznek közzé. A harmadik fázisban mozgósítják a polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott gyorsreagálású szervezeteket, majd próbaképpen országszerte működésbe lép csaknem 2.500 sziréna.
A gyakorlat során a polgári védelmi szervezetek állománya és a 18-60 év közötti lakosság tényleges önkéntes véradásra jelentkezhet az Országos Vérellátó Szolgálat állandó véradási helyszínein.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (9 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Az utóbbi időkben eléggé szívatták itt a zembereket mindenfélével. Jó lenne már egy kis nyugalom. Naponta jönnek mindenféle hírek, most meg riadó, stb. A lakosság már torkig van ezekkel a hülyeségekkel.
Az egésznek annyi értelme sincs, mint a Moszkva tér átkeresztelésének, csak a pénz megy el erre az ökörségre.
Na ennek biztos van valami alapja......Csak nem közlik a jó néppel,nehogy pánik legyen.Érdekes,az elmúlt negyven évben még sosem volt......Vajon kitől tartanak?Irántól vagy az UFÓ-któl?
A háború óta, sohasem volt országos méretű riadóztatás, mot meg rövid időn belül kétszer is.
Napokban posztoltuk a 2012-es katasztrófafilmeket, hogy jön a világvége.
Csak nem összefüggnek a dolgok?
Mire ez a nagy gyakorlatozás, pont akkor, amikor a seggünk is kilóg a gatyából?
Néhány hete Merkel ezrópai háborúkat vízionált.
Ezek után ki hiszi el, hogy ez csak a véletlen műve, és nem valami tikolt oka van a nagy "felkészítésnek".
Patagónia akar minket megtámadni Kenyával karöltve.
http://jovonk.info/2011/11/21/..
Hahahaha! Én tudom a szereposztást is...:
Scmidt Pál - Palpatine szenátor
Gyurcsány Fletó - Jar Jar Binks
Orbán Viktor - Yoda
Mesterházy Attila - Duku gróf
Szijjártó Péter - C3PO
Millás picha - Ashoka Tano
Ádler János - Mace Windu
Lázár János - A Sötét Nagyúr
Pontosan erről beszéltünk tegnap a nejemmel.Milyen érdekes, hogy az Izrael-Iráni helyzet mintha nem csak bennünket kisembereket idegesítene. Tessék mondani ez nem olyan világháborús?Mmint, hogy nem volt 40 éve ilyesmi.
Nem is tudjátok milyen veszélyes anyagokat szállítanak tartálykocsikban közúton vagy vasúton. Csak egy tartály pukkanjon el vagy sérüljön meg a lefejtőcsöve és kész a katasztrófa. Nem kell itt háborúra gondolni.
A tűzoltók is állandóan gyakorolnak, minden egyes helyzetet alaposan átvesznek amennyire lehet, hogy amikor a helyszínre érnek, már ne ott kelljen gondolkozni a megoldásokon.
Kövér - Csubakka
Milennium Falcon - Magyarország
Bejelentkezés