Kiszivárgott: aggódik Magyar Péter tanácsadója – „özönlenek a haszonlesők” a Tisza Pártba
Láng Balázs egy belső csoportban hívta fel arra a figyelmet, hogy „borzalmas arcoknak is otthona lett a Tisza.”
Poul Nyrup Rasmussen a döntésének indokaként személyes szempontokat hozott fel.
Lemondott tisztségéről Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke. Rasmussen 1993 és 2001 között volt Dánia kormányfője, 2004 óta állt az európai szocialista és szociáldemokrata pártokat tömörítő ernyőszervezet élén. Döntésének indokaként személyes szempontokat hozott fel, miszerint többet kíván foglalkozni a családjával, és egészségével.
Rasmussen ugyanakkor egy nappal azután mondott le, hogy a spanyol szocialisták súlyos vereséget szenvedtek a választásokon. Az utóbbi időben Nagy-Britannia és Portugália is jobboldali kormányt választott, és Görögországban is szakértői kormány vette át a baloldali kormány helyét. Jelenleg csak Dániában és Cipruson van csak tisztán baloldali kormányzat az Európai Unióban.