Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2011. november 21. 08:31

Kár érte! Lehetett volna a mérsékelt jobboldal, a megfontolt konzervatívok menedéke – ennek azonban annyi. Innen nincs visszaút. Szaros nadrággal nincs belépő semmilyen szalonba.

„Nehéz számonkérni bármit is azon, aki nem maga szabja meg tetteit, aki csak szót fogad, követ, végrehajt. Aki lekötelezett, függő helyzetben van, eltartják. Felnőtt emberek azonban mégiscsak maguk felelnek tetteikért. Nincs mentség az elvtelen megfelelni vágyásból elkövetett aljasság alól sem – attól az még éppúgy aljasság, éppolyan következményekkel, mintha meggyőződésből, szabad akaratból tenné bárki. Megalázni másokat, földbe taposni, megfosztani emberi mivoltától, bűnbakká tenni parancsra is bűn – nem lehet elmenni hát mellette csak úgy,  mintha meg se történt volna.

Lehet azt gondolni, hogy bizonyos szint alá ereszkedni nem érdemes, hogy vannak azok, akikkel jobb nem vitatkozni, jobb nem is tudomást venni róluk. De attól még léteznek, attól még hatást gyakorolnak másokra, attól még terjesztik az aljas, orduló eszméket.

A Mandiner online blogozda – (ál)neves blogolok mögé bújva – szócsöveként a súlyosan műveltség-deficites hatalomnak több ízben leverte már azt a lécet, melyet magának állított indulásakor, de most sikerült olyan mélységekig eljutnia, melyre az elmúlt időkben csak Bayer Zsolt és követői voltak képesek. Eddig mindig beállt a megfelelő szólamokat erősíteni: ha kellett, Kertész Imrét cikizte, vagy Heller Ágnest alázta, mikor az volt műsoron, Kertész Ákost taposta laposra, vagy a Millás tüntetés szervezőit buzizta. De ha kellett, védelmezni is tudott: Dörner György kinevezése melletti kiállása mutatja, hogy destruktivizmusa nem céltalan. Építő jelleggel igyekezett szarrá alázni a nyilasodó főváros ellen tiltakozókat, megvédve Tarlós főpolgi kultmissziójának eddigi csúcspontját. Tüntetés a hajléktalan József Attila ellen című cikkével azonban szépen belehuppant a csúszda alatti, kutyaszaros homokba. Kár érte! Lehetett volna a mérsékelt jobboldal, a megfontolt konzervatívok menedéke – ennek azonban annyi. Innen nincs visszaút. Szaros nadrággal nincs belépő semmilyen szalonba. (...)

Illetve még valami: egy nagy francot vagyunk mi a Mandiner régi riválisa. Mi egy civil kezdeményezésből magát kinövő független lap vagyunk, egy elvi alapon szerveződő virtuális közösség. Sajnos ezen szavak egyike sem mondható el a Mandinerről.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/29013


Összesen 166 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Látom a ballib beindította a teljes pályás letámadást a jobboldal ellen. Már nem csak a kormány ellen harcol belföldön, külföldön a média és a bankvilág fegyvereit felhasználva. Nem csak a Fidesz, a kormány, a parlament tagjai ellen hirdetett keresztes (bocs a képzavarért, hogy a ballibet egy keresztény jelzővel illetem) hadjáratot. Most már a jobboldal blogjainak, véleményeket közlő helyeinek ellehetetlenítésére is hadjárat indult, a demokrácia nagyobb dicsőségére. Persze ezt mint az egyetlen, hiteles demokrataként teszik.
Hát ballib fiúk, lányok Ti képtelenek vagytok újítani. Ezt a módszert már ismerjük, ez most nem fog működni. Továbbra is a jobboldal fogja a kormányt adni a következő 6 évben. Azután meg majd meglátjuk.


"Építő jelleggel igyekezett szarrá alázni a nyilasodó főváros ellen tiltakozókat"

Pontosan az ilyen kis célzások miatt érzem úgy, hogy inkább lennék nyilas, mint ballib.


Éppen a rákosi-rendszer 'csak úgy' szoboráthelyezését csinálnák vissza.


Ha növesztettél volna annyi agyat, amennyi egy csigának van, tudnád, hogy az Andrássy szobrot nem a szél fújta el a déli homlokzat elől.


Látom, egy csigával hamarabb szót értenék. Hogy megértsd: nem, ő csak üressé tette a helyet - persze téged csak a szoboráthelyezés zavar, a szobormegsemmisítés nyilván nem.


Egyébként meg ugyanolyan jól hisztizel, mint Fleck vagy Hont - titeket klónoznak valahol, vagy csak szimplán agymosással állítanak elő? :)


Na akkor biztos azt is tudod, hogy mikor került oda a szobor és milyen ideológiai megfontolás alapján.

Egyébként a Kossuth térnek a magyar történelmet kellene kifejezni a megfelelő szobraival és sétányaival. A feladata a magyar államiság kifejezése a parlament épületével együtt, s ha netán egy idegenvezető sétálgat ott akkor kronológiájában bemutattva a külföldiek elött világossá tenné magyarország sorforditó nagy pillanatait ami europa történelmében is nyomot hagyott a szobrokon keresztül.

József Attilának gondolom, hogy nem ebben a társaságban lenne méltó helye, mivel más szerepe volt a magyarság kulturájában.



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó