Szorul a hurok Kijev nyaka körül: az államcsőd szélén táncol Ukrajna

Rohamosan közelednek a határidők, de Ukrajna nem tudja, miből törlesszen.

Kósa Lajos úgy véli, kizárólag olyan megállapodást köthet Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal, amely lehetővé teszi, hogy folytatódhasson a kormányprogram megvalósítása. Amennyiben a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk – fogalmazott.
Ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk – közölte a Fidesz alelnöke az m1 Ma Reggel című műsorában. A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közölte, „új típusú együttműködésről” tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Kósa Lajos szerint Magyarország kizárólag olyan megállapodásokat köthet a költségvetés finanszírozása érdekében, amelyek érdemben nem csökkentik a kormány gazdasági fennhatóságát, önállóságát, és amelyek lehetővé teszik, hogy a programjait folytatni tudja a kabinet.
Az IMF-fel való együttműködés Kósa szerint gazdaságpolitikai megfontolás kérdése. Amennyiben a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk – fogalmazott a fideszes politikus arra a felvetésre, miszerint az IMF eddig szitokszó volt. „Lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját”, ám „az IMF-fel való szakítás sosem merült fel” – tette hozzá Kósa Lajos.