Leszünk-e még 400 ezren?

Minden vágyálom teljesítéséhez az lenne a legfontosabb, hogy rendbetegyük Magyarország gazdaságát - hosszútávon. Ahogy fejlődünk, úgy nő a vonzerőnk és a befolyásunk...

Vajdaság 1970-1980 közötti években élte a fénykorát. Minden fejlődött, csak az autók elszaporodása miatt elhanyagolták a vasutakat. Minden dűlőutat kiaszfaltoztak, minden falusi utcát szintén. A nagygazdák kombájnokat, tápkészítőket, pálinkafőzőket vásároltak. Sok magántraktor volt. Öt cukorgyár üzemelt. Hat sörgyár. Az orvosi rendelés úgymond ingyen volt, a gyógyszer (már akkor a legkorszerűbb világcégek gyógyszerei) meg nevetségesen olcsó. A fogorvos is (úgymond) ingyenes volt, mert a földművesek az adójuk mellé fizették a nem túlságosan magas egészségügyi biztosítást. A nyugdíjak az egeket verték. Felhalmozó rendszerű, az államtól független, önálló nyugdíjalap létezett, amelynek olyan sok pénze volt, hogy az állam többször is kölcsönt vett fel tőle (17,5% kamat). Egykulcsos adó volt ami 17,5%-os volt. Hogy miért pont ennyi, soha nem tudtam meg. Az iskolákban az órákat mindig az anyanyelvi órákkal kellett kezdeni, így a magyar iskolákban az első óra a magyar nyelv volt. Nyáron a gyerekek a járás nyarakóiban nyaraltak (előbb 3 hetet, aztán már csak 2 hetet) az Adria partján vagy a szlovén hegyekben. Sok szegényebbsorsú vagy egészségügyileg meghatározott gyerek ingyen nyaralhatott. Az üzletek teli voltak korszerű hazai, de külföldi (nyugati) áruval. Az Újvidéki Rádió 24 órás magyar nyelvű műsort adott egyfolytában, de ugyanígy a szlovák, román és a ruszin rádió is Újvidékről. Majd jött a TV, amelyen gyakran és rendszerességgel volt magyar nyelvű műsor (ma is így van!). Egy napilap, több hetilap, színházak, könyvkiadók (Fórum, Minerva) működtek. Újvidéken tömegesen működött a Magyar Tanszék az egyetemen és megalakult a Hungarológiai Intézet. A diákok állami ösztöndíjat kaptak, hogy magyar tanítók, óvónők, tanárok, mérnökök (Szabadkán) legyenek. Szinművészeti középiskola, majd főiskola működött Újvidéken. Ha egy irodalmi újdonság megjelent Nyugaton, két hét múlva szerbül vagy magyarul megvásárolható volt a Vajdaságban. Így 1976-ban jelent meg George Orwell 1984 című regénye vagy Szolzsnicin Gulág-szigetcsoport című műve. A szerb-horvát nyelv Vajdaságban nem volt államnyelv, csak hivatalos nyelv, de ugyanilyen hivatalos volt a magyar, román, szlovák és a ruszin is. Aki államnyelvet hangoztatott, az bizony bíróságra kerülhetett. A rendőrségbe minden nemzet(iség)ből voltak rendőrök, akik akiknek akadémiát kellett végezniük (Szremszki Kárlovci), ez egyenlő volt egy középiskolával, de aki tovább képezte magát, az egyetemi képsítést kapott. A szerb-horvát nyelvet fakultatív tanulták a gyerekek, de ugyanúgy a szerb gyerekek tanulták a magyar nyelvet, ha ez a két nemzet együtt élt egy faluban, városban. Volt olyan község, ahol nem is volt szerb iskola (ma is van), csak magyar. Annak a néhány szerb tanulónak a szomszédos faluba kellett utazni, ha anyanyelvén, szerbül akart tanulni. Nos ilyen volt Vajdaság 1970-1980 között.

De valamiből meg is kell ám élni. A két szép szememért ugyan senki nem fog nekem pénz adni vagy egy vajdasági magyarnak. Ezért ragaszkodnak a jelen Szerbia által is szentesített ingatlan jogukhoz. Ott nem volt divat soha az ingatlanokkal játszadozni, mert az volt a lét vagy a nem-lét. Vajdaság falvaiban ismeretlen fogalom volt a munkanélküli, de azt hiszem ma is az, mert aki munkanélküli egy parasztfaluban, az munkakerülő és megérdemli a sorsát, amit bizony a Vajdaságban nagyon szégyeltek az emberek és ma is szégyelnek. A mezőgazdaság állandó munkát igényel: nincs szombat, vasárnap, meg munkaidő, mert az állatokat etetni kell, a földet szántani, műtrágyázni, aratni, törni a kukoricát, ásni, kapálni a kertet, piacra vinni az árut. Vajdaságban örülhetett az, akinek bevették a földjét a szövetkezetbe, mert az nem volt kötelező, sőt, csak a jó minőségű földeket vállalta a szövetkezet. Aztán aki akart, az dolgozott a földeken, aki meg nem, de a földje bent volt a szövetkezetban, annak évjáradékot (renta) fizetett évente kétszer a szövetkezet: novemberben és márciusban (nem kis pénz volt!). Hát ilyen úri parasztok is életek a Vajdaságban - nemzeti hovatartozástól függetlenül. De eltértünk a témától: Igen, reménykedünk, amíg csak magyarok vagyunk, hogy lesz még Magyar Királyság ( a Délvidékkel, a Felvidékkel, Erdéllyel együtt)!

Ez a kérdés - mint általában minden nagy kérdés - sokkal szimplább, egyszerűbb. Azon merengeni, huzakodni, hogy milyen jog illet és kit, járassuk-e idegen nyelvű iskolába a gyereket stb., ezek felesleges problémázások. Induljunk ki a történelemből. Ha magyar nők nem hajlandók szülni, akkor a magyarság fogy! Erdélyt az évszázadok alatt teleszülték az oláhok. A hírhedt kolozsvári magyargyűlölő polgármester Gheorghe Funar, cinikusan oda is vetette anno: a magyar nők, csak a gyerekcsinálás technikáját szeretik, a szülést már nem! Na, erről van szó. A cigányok sem attól vannak egyre többen, mert sokat állnak az esőn. Nem siránkozni, hanem szülni kell(!) ha magyarok akarunk maradni és ez nem csak az elszakított magyarságra igaz. Tőkés László édesapja, aki szintén lelkész volt - ha jól emlékszem, már a '70-es, vagy inkább a '80-as években nagyon határozottan így foglalt állást: az erdélyi magyarság etnikai problémájának megoldása a gyerekszülés. Miként máshol is!! - teszem hozzá. A vegyes házasság, az viszont a ma problémája, de legalább akkora gond. A felvidéki magyarság mai átka. Bevallom deprimál az állandó siránkozás ebben a kérdésben. Ha ezek a politikai határok, ezek a politikai hatalmi viszonyok még sokáig fennmaradnak, a hatalomban lévő idegen érdek helyzeti előnyével folyamatosan vissza fog élni és igyekezni fog ellenünk felhasználni. A megoldás viszont adott, más út nincs!