Marad, de 40% lesz az eva

2011. november 14. 12:39

2012-ben is lesz egyszerűsített vállalkozói adó, de mértéke jelentősen nő majd. Jövőre a jelenlegi 30 százalék helyett 40 százalék lesz az eva kulcsa, és a jelenlegi 25 millió helyett évi 30 millió forintos árbevételig lehet majd igénybe venni – írja az Index.

A Fidesz-frakció hétfői ülésén eldőlt: mégsem törlik el az egyszerűsített vállalkozói adót, de a jelenlegi 30 százalékról 40 százalékra emelkedik az eva kulcsa. Jövőre 30 millió forintos éves árbevételig lehet igénybe venni az adófajtát. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az eva sorsa 2013 után – írja az Index.

Az oldal megemlíti, hogy mindkét kormánypárti frakció kiállt az eva mellett, de a nemzetgazdasági minisztérium és Orbán Viktor is annak eltörlése mellett foglalt állást. Korábban úgy tűnt, ezzel el is dőlt az adó sors, most úgy néz ki, hogy mégis a frakció győzött a kérdésben.

Orbán Viktor a frakcióülés után távozóban úgy fogalmazott: „ők győztek meg engem”, hozzátette: a részleteket majd Matolcsy György ismerteti, aki viszont azt mondta, hogy Lázár János ad majd tájékoztatást az ügyben.

Frissítés

A frakcióülést követően Lázár János frakcióvezető megerősítette, hogy sikerült kompromisszumra jutni a miniszterelnökkel, így jövőre is megmarad az eva, összeghatára és mértéke viszont nő. Az eva 2012 utáni sorsáról annyit mondott, hogy áttekintik, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013-tól.

Rogán Antal közlése szerint az eva jövőre vagy 35, vagy 40 százalékra nő.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/28700