Orbán Viktor: A gazdaság egy olyan bicikli, amit mindig tekerni kell, másképp eldől
A magyar kormányfő Brüsszelben arról is beszélt, hogy a magyarországi soros elnökség „jó mulatság, férfimunka” volt.
Magasak a kockázatok, emiatt „extrém nehéz” lesz elérni a kitűzött 1,5 százalékos célt - jelentette ki Orbán Viktor Londonban tartott előadásán a 2012-es GDP-növekedéssel kapcsolatban. A miniszterelnök leszögezte, a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „nagylelkűsége” helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben.
„A magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit” - közölte csütörtökön Londonban Orbán Viktor. A London School of Economics egyetemen tartott előadásán a magyar kormányfő kijelentette azt is: a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „nagylelkűsége” helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben. Mint mondta, ez „nagyon kockázatos döntés volt”, de az elmúlt egy év tapasztalatai alapján helyes döntés is.
Orbán Viktor a magyar államadósság-besorolás esetleges leminősítésével kapcsolatban azt mondta: „a magyar kormány szokványos és nem szokványos módszerek elegyét alkalmazza, és ezek között akad olyan, amely nem nyeri el az elemzők és a hitelminősítők tetszését”. „Az eredmények azonban már jelentkeznek” - tette hozzá.
A 2012-es GDP-növekedésről szólva a miniszterelnök közölte, magasak a kockázatok, emiatt „extrém nehéz” lesz elérni a kitűzött célt. Hozzátette: a magyar kormány egyelőre vár, hogy Németország lefelé módosítja-e saját GDP-prognózisát. Orbán Viktor úgy látja, a jövő a feldolgozóipari kapacitás bővítésében rejlik - írja a Portfolio.hu a Reutersre hivatkozva.
Az Európa Bizottság korábban 0,5 százalékos növekedést becsült Magyarország 1,5 százalékos várakozásaival szemben.
Frissítés
A miniszterelnök az előadás előtt magyar újságíróknak elmondta, „példátlanul jó hírnek” tekinti, hogy az EU-bizottság csütörtöki előrejelzése szerint a hazai össztermék 3 százaléka alatt lesz jövőre a magyar államháztartási hiány. „Ha ehhez hozzátesszük, hogy 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, és azóta egyetlen egyszer sem tudtuk a vállalt 3 százalékos szint alatt tartani a hiányunkat, akkor azt kell mondjam, hogy ez óriási eredmény” - fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: Magyarország „elit klubba” került, hiszen a 27 tagállam közül jelenleg hét képes az ezen a szinten maximalizált hiány tartására.
Orbán Viktor közölte azt is, a magyar kormánynak egy-két héten belül növekedési tervet kell készítenie, amire ő már szerdán megbízást adott a gazdasági miniszternek. Hozzátette: az idei költségvetési hiány a nyugdíjrendszer átalakításának eredményeként lett jó, a jövő évi pedig azért lesz az, mert elkezdődik az egészségügyi rendszer ésszerűsítése és megszűnik mindenfajta állami pazarlás.