Lemondott az egyik leghitványabb politikus
Nem szégyen a tanulás, még a hanyatló nyugattól sem.
Brett Ratner azért mondott le, mert sokakat felháborított, hogy új filmje bemutatóján azt mondta: nem próbált a forgatás előtt, mert „a próba buziknak való”.
Lemondott megbízatásáról a 2012-es Oscar-díjkiosztó egyik producere, Brett Ratner, amit a Filmakadémia már el is fogadott. Távozásának oka, hogy a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című filmjének sajtóértekezletén kérdésre válaszolva azt mondta: nem próbált a forgatás előtt, mert „a próba buziknak való”. Kijelentése sokakat felháborított. A Filmakadémia elnöke szerint is elfogadhatatlanok voltak a megjegyzései és helyesen cselekedett, amikor lemondott.
A Filmakadémia augusztusban jelentette be, hogy a 2012-es Oscar-gála producerei Brett Ratner és Don Mischer lesznek.