Mesterházy: Az új SZDSZ alakult meg szombaton

2011. október 28. 14:30

Az SZDSZ-hez hasonlította a Demokratikus Koalíciót Mesterházy Attila. A szocialista pártelnök Szegeden beszélt arról, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc új pártja a liberális szavazóknak lehet vonzó. A szocialista pártnak most a saját dolgaira kell koncentrálni - tette hozzá az MNO tudósítása szerint.

2011. október 28. 14:30

A szocialisták elnöke szerint Gyurcsány kilépésével az MSZP egy korszakot zárt le. A párt november 12-i kongresszusán döntik el, hogy hogyan építik fel az új MSZP-t. Mesterházy szerint országos szinten elenyésző a pártból távozók száma.

„Én azt látom, hogy a volt miniszterelnök egy új SZDSZ alapításába kezdett, hiszen ha megnézzük az alakuló ülésen elmondott beszédét, ott szinte az SZDSZ alapító okiratából idézett két sort. Ennek van racionalitása, mert Magyarországon van sok liberális szavazó, van sok volt SZDSZ-es szavazó, akik párt nélkül maradtak adott esetben, ezért számukra biztosan izgalmas lehet egy új liberális pártnak a megalakulása, egy új SZDSZ megalakulása. Én ehhez sok sikert kívánok, de a szocialista pártnak most a saját dolgaira kell koncentrálni, és nem más pártokkal foglalkoznia” – fogalmazott Mesterházy Attila az MNO tudósítása szerint.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2011. október 28. 21:20
Üzenném innen Mesterházynak, hogy Gyurcsány azt a szociáldemokrata pártot kezdené építeni amire az MSZP nem volt hajlandó.
Válasz erre
0
9
Soma
2011. október 28. 20:29
"Látod Attis, most már három szdsz van." ----------- Tömör, világos, igaz!
Válasz erre
4
0
simonvitéz
2011. október 28. 19:47
azert abban tenyleg komolyan ketelkedem, hogy amennyiben ez az uj szdsznek nevezett bunbanda a hatalom kozelebe jutna, akkor pusztito, destruktiv tenykedesuket a magyar tarsadalom kibirna e. ki kell mondani kerek perec: az szdsznel pusztitobb, a magyarsagra nezve destruktivabb politikai ero nem tenykedett meg magyarorszagon!!!sem a nyilasok, sem a kommunistak nem okoztak ilyen karokat!
Válasz erre
2
0
L066H
2011. október 28. 18:30
Mesterházinak már csak azért is igaza van ebben az esetben, mert már kunce meg örsi is ott legyeskedik a DiK má' párt környékén.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!