Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Polgár Dóra elkötelezte magát egy konkrét politikai erő mellett.
„Polgár Dóra elkötelezte magát egy konkrét politikai erő mellett. A Hallgatói Hálózat a kezdetektől fogva az egyetemisták felrázását tűzte ki céljául és független a pártpolitikától. A politika számunkra kezdetektől fogva a diákok önszerveződését és saját ügyeikért való kiállását jelenti, célunk továbbra is az egyetemisták felrázása, a helyi és diákügyek felkarolása. Ezért a Hallgatói Hálózat egységesen elhatárolódik Polgár Dórától.
Az elmúlt húsz évben a pártok a saját bábjukként használták az egyetemistákat. Ellenzékben hivatkoztak rájuk, míg kormányban kihasználták őket. Ennek egyenes következménye a diákság politikai passzivitása és cinizmusa, ezért nem hisznek abban, hogy érdemes kiállni a saját ügyeikért. Mi azonban hiszünk az önszerveződésben és a közvetlen érdekérvényesítésben. Ezért alapítottuk meg a Hallgatói Hálózatot, mellyel hosszú távú célunk egy hatékony, helyi ügyeket felkarolni, illetve azokat akár országos szinten megjeleníteni képes szervezet létrehozása.

A jelenlegi politikai hatalom az érintetteket kizárva hoz döntéseket, a példátlan hatalmi arrogancia bármit letolna az egyetemisták torkán. A Hallgatói Hálózatot júniusban kitiltották az egyetemről, pedig csak egy fórumot tartott volna a diákokat érintő kérdésekről. A felsőoktatási törvénytervezetben foglaltak és az ezt övező parasztvakítás jól mutatja a pártpolitikától független hallgatói önszerveződés szükségességét.”