Elszakadt a cérna Havas Henriknél: „ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”

„A komoly emberek mindig úgy érezték, el kell menniük az elnyomás elől” – írta az újságíró.

Olykor még a törvényeket sem tartják be a bankok a végtörlesztéssel kapcsolatban - jelentette ki hétfőn Lázár János, majd együttműködésre szólította fel a pénzintézeteket.
Rá kell venni a bankokat arra, hogy tartsák be a rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztés törvényi feltételeit, és ne nehezítsék, hanem az üzleti etikai szabályait betartva könnyítsék meg azt - mondta egy hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője kérdésre válaszolva kifejtette: tapasztalatuk szerint bizonyos kereskedelmi bankok nem együttműködők azokkal, akik végtörleszteni akarnak, olykor a törvényt sem tartják be, vagy méltánytalan kamatpolitikát folytatnak.
A frakcióvezető hétfőn megjegyezte: a kormányoldal véleménye szerint a végtörlesztés konstrukciója jó, „ezért olyan óriási az érdeklődés” iránta. „Akkor lennének nyugodtak a parlamenti képviselőtársaim, ha a következő év tavaszára alig maradna devizahiteles Magyarországon” - fogalmazott.
Lázár János kijelentette: szinte biztos abban, hogy lesznek további lépések a végtörlesztés ügyében decemberig, a parlamenti ülésszak végéig.