Szolidaritási mozgalom: Az ellenzéki politizálás új korszaka

2011. október 13. 10:43

A Kossuth téren, a pillanat emelkedett hangulatában létrehozott Magyar Szolidaritás Mozgalommal megszületett az Orbán-kormány igazi demokratikus ellenzéke.

2011. október 13. 10:43

„Úgy láttuk, látjuk ma is, hogy mindenekelőtt le kell menni az alapokig újra. Lehet, hogy Magyarország történetében először. Úgy kell megújítani az ország politikai, gazdasági, morális, életét, hogy bevonjuk abba nemcsak a civil szervezeteket, a politikai pártokat, a szakszervezeteket, hanem lehetőleg minél több embert. Célunk, hogy a demokrácia ne csak üres, jól pufogtatható szó legyen, hanem életforma. Hogy az emberek tudják: nem dönthetnek a fejük fölött csak úgy bármiről. A demokrácia több mint a szavazófülkék magányában leadott voks. A jog mindenkit megillet, a beleszólás joga. Több mint a nyertesek önös érdekei által vezérelt hatalom gyakorlása. Hangos nemet kell mondani az urambátyám világra, nemet a hatalmi arroganciára. A demokrácia olyan, mint egy szép, ám üres lakás, amit magunknak kell berendezni igényeink és lehetőségeink szerint.

Azonnal tudtuk: ez hatalmas feladat. Szövetségeseket kell keresnünk! Szakszervezeti aktivista barátainkkal egyet gondolunk: Meg kell változtatni a dolgokat, meg kell változtatnunk magunkat, meg kell változtatni az országot. És legfőképpen meg kell változtatnunk egymáshoz való viszonyunkat. Abba kell hagynunk a két évtizedes hajszát, gyűlölködést. Véget vetni annak, hogy számító módon kijátsszanak bennünket egymás ellen. Fel kell fedeznünk, hogy bármennyire is eltérnek a vélemények (ami természetes), de az alapkérdésekben jobb- és baloldalon, fent és lent nagyjából egyet gondol itt mindenki. Tisztességes munkáért legyen tisztességes bér. Legyen kiszámítható életünk, és legyenek gyermekeink előtt perspektívák. Legyünk azok, amik vagyunk. Magyarok, felelősségtudó és gondolkodó állampolgárok. Elég a megosztó nemzetfelfogásból! A modern, jól működő országokban a »nemzet« szó a befogadás szava, nem a kirekesztésé. De senki se sajátítsa ki a »modernség« fogalmát, hiszen nála sincs a bölcsek köve!

Arany középút nincs, és nem várhatjuk, hogy valaki kész receptet tesz majd elénk, ha dönteni kell. Nekünk kell döntenünk, most és minden nap – ezt nem lehet megspórolni. A siker titka, ha meghallgatjuk egymást, ha készek vagyunk megfontolni mások gondolatait, érveit. Ezért hoztuk létre a Társadalmi Kerekasztalt. Ezért indítottuk el a Szolidaritás mozgalmat 2011. október elsején a Kossuth téren. Kérünk minden felelősen gondolkodó embert arra, hogy környezetében kezdjen el csoportokba, szervezetekbe szerveződni közös ügyeink érdekében! Ha nyitottak vagyunk egymásra, és egymás problémáira, szolidárisak is leszünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kedves Robi
2011. október 14. 06:39
EZ az új demokratikus bolsi ellenzék? Egy 30éves lengyel ötlet copy pasteje, ami egyébként náluk már rég közröhej tárgya... mondjuk nálunk is az!
Válasz erre
1
0
1120
2011. október 13. 23:02
Ez nem más, mint a nagy semmitmondás Chimborazo-ja... xD
Válasz erre
2
1
Krupp Skya
2011. október 13. 17:33
Mesterházyéknak kellett volna hozni egy diszklájk tagadását tiltótörvényt, hogy jobb oldalról tilos tagadni a diszlájtot és el kell hinni, hogy ilyen sokan vannak a baloldalon sőt én már a kételkedést is büntetném mert a baloldal ellen gondolatban elkövettet bűn is bűn, és most Attisék elég nagy bajban vannak azzal, hogy hogyan magyarázzák meg a 22.000 milliárdot hogy mire ment el. Hát mire ment volna el? Mire a jobboldal hármat számolt.
Válasz erre
5
0
cutcopy
2011. október 13. 16:36
"A Kossuth téren, a pillanat emelkedett hangulatában létrehozott Magyar Szolidaritás Mozgalommal megszületett az Orbán-kormány igazi demokratikus ellenzéke." Anno a szintén a Kossuth téren létrehozott Magyar Nemzeti Bizottság 2006 mintájára..? Mert kb hasonló karrierre számíthatnak..
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!