Varga Mihály: A magyar gazdaságpolitikának foglalkoznia kell az euró bevezetésével
A tárcavezető jegybankelnökjelölti meghallgatására hétfőn került sor a Parlamentben.
10 pontos közleményben ismerteti elképzeléseit az új adórendszerről a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az NGM mindent megtesz azért, hogy senki se járjon rosszabbul. Ennek keretében 92 ezerre emelnék a minimálbért, a versenyszférában pedig 5 százalékos béremelést javasolnak. Kompenzációt kaphatnak azok, akik igazolhatóan kevesebbet keresnek. Ennek fedezetére a bruttó 202 ezer forint felett keresőknek átmeneti hozzájárulást kell fizetniük.
Munka és családbarát adórendszert vezet be Magyarország. A kormány még 2011-ben tért át az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadóra és a családi adórendszerre. 2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást. A legfontosabb lépéseket az alábbi 10 pont tartalmazza - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében, amelyet teljes terjedelmében közlünk.
1. A kormány a hazai közteherviselési rendszer felülvizsgálata, a gazdasági szereplők véleményének megismerése, illetve az adózással kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, tendenciák áttekintése után határozott 2010 tavaszán a személyi jövedelemadó rendszer gyökeres átalakításáról. Az említett átalakítás kapcsán több cél fogalmazódott meg. Ilyen cél volt a személyi jövedelemadózás rendszerének leegyszerűsítése, az arányosság, az egyenlő társadalmi szerepvállalás megteremtése, az adóterhelés csökkentése és az adóbázis szélesítése.
2. A fenti sarokkövek meghatározásán túl a kormány úgy döntött, hogy a mai tragikus demográfiai helyzeten is változtatni fog, mivel a kívánt gyermekek világrahozatalának és nevelésének támogatása az egész társadalom alapvető érdeke. Hazánk elérkezett az utolsó perceihez a demográfiai krízis megfordításához. Ezért az arányos, munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszerben bekövetkezett egy szemléleti váltás is, miszerint az állam a gyermek neveléséhez szükséges jövedelmet a családnál hagyja, nem adóztatja. A kormány ezzel nyilvánítja ki, hogy e jövedelemhez az adóztató államnak nincs köze, abból adólevonást nem érvényesít. Ezen célok teljesülése a mai napig prioritást élveznek. Az idei törvénymódosításokkal a kormány garanciát vállal arra, hogy megteremti az egykulcsos, arányos személyi jövedelemadózás rendszerét.
3. A kormány elkötelezetten támogatja a munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszer létrejöttét. Ennek megfelelően a lehető legnagyobb mértékben megtisztítja az adórendszert a torzító elemektől. Vagyis egyidejűleg kivezetésre kerül az adójóváírás és a szuperbruttósítás intézménye. A kormány, ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse minden lehetséges intézkedést meg fog hozni.
4. Első lépésben bérpolitikai eszközeit felhasználva javaslatot fog tenni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnál (NGTT) a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra történő emelésére.
5. Továbbá fenntartja költségvetési szférában jelenleg is működő kompenzációs rendszert, amely eredményeként 2012-ben sem csökkenhet senkinek a havi nettó jövedelme.
6. Emellett a versenyszférára vonatkozóan 5%-os béremelési ajánlást tesz. A kormány azonban ezekkel az intézkedésekkel még nem tekinti befejezettnek az adórendszer átalakítását. Kiemelten fontosnak tartja, hogy az adórendszer átalakítása során a munka világának valamennyi legálisan munkát vállaló, hátrányosan érintett szereplője ne járhasson rosszul.
7. Ennek megfelelően az állam ki fogja venni a részét a munkáltatók megnövekedett terheiből. Ezért az állam az NGTT ülésén javasolni fogja, hogy a szociális partnerekkel közösen elfogadott béremelési ajánlás feletti béremelés egy részét a munkáltatónak részben visszatérítse.
8. A kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövidtávon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak „jövedelemkiegészítést” a fekete- és szürkegazdaságból. Az érintett munkavállalóknak a Nemzeti Adó és Vámhivatal felé kell igazolniuk a pozícióromlást, valamint nyilatkozni arról, hogy nincsen egyéb, be nem vallott, vagy nem megfelelően bevallott jövedelmük. Ezt követően a NAV juttatja számukra a kompenzációt. A kompenzáció végső összege az éves jövedelem alapján lesz meghatározva, de a munkavállalók előlegben részesülhetnek.
9. Természetesen a fenti kompenzációs rendszer működéséhez a kormánynak a bevételi erőforrásokat is biztosítania kell, melyet a kormány a személyi jövedelemadó rendszerén belül kíván megtenni. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelem kiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.
10. A fentiek szerint előre látható időn belül megvalósul az igazi, arányos, egykulcsos adózás, amelynek végül minden munkavállaló élvezheti az előnyeit. Ebben a munkavállalást és családokat támogató új szemléletben a jövedelemszintjétől függetlenül mindenki egyenlő mértékben fog részt vállalni a közterhekből. A kormány ezzel új értelmet ad a társadalmi igazságosság fogalmának.
+1. A kormány kiemelt célja hogy megkezdje az egészségügyi alap saját lábra állítását. Csak így lehet garantálni a rendszer működésének fenntartását, és az ellátás biztonságát, mivel az előző kormányok idején az egészségügyi alapot gyakorlatilag szétverték, aminek folytán az egészségügyi rendszer az összeomlás szélére került. Az egészségügy a nemzeti megmaradás és megújulás egyik záloga.
A kormány kiemelt prioritásként tekint a magyar emberek egészségének megőrzésére, óvva ezzel nemcsak a mostani, hanem a jövő nemzedékek egészségi állapotát. Csak abban az esetben várhatjuk az egészségügy hatékony átalakítását, ha azt pénzügyileg is talpra tudjuk állítani. Az egészségügy finanszírozása az utóbbi években hatalmas tőkeinjekciókat követelt az államtól, amelynek komoly szerepe volt az adóssággenerálásban, azaz az államadósság növelésében.
A kormány az egészségügy finanszírozási oldalának rendbetételéért javasolja a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási járulék 1% ponttal történő megemelését. Azt a kérdést, hogy ezt a járulékemelést be kell-e vonni az adórendszer átalakítása miatt kompenzációba – és ha igen, milyen mértékben – a kormány a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács egyeztetésein kívánja megvitatni.