Zelenszkij az utolsó centet is bevasalja – Európa újabb brutális összeget utalt Ukrajnának

A háborúban álló szomszédos ország helyreállítását, valamint EU-s csatlakozását kívánják ösztönözni a támogatással.

Kicsit jobban jártunk volna, ha a miniszterelnök nem akar valamit mindenképpen bejelenteni.
„Legyen elég, hogy megfékezik a kukadíjat, aki pedig tud, az 180-on kiszállhat a frankalapú hitelből. Gond egy szál se, nyugtatott meg a miniszterelnök, hiszen a leánybankok mögött ott állnak a külföldi anyabankok, az OTP és az FHB mögött meg a magyar állam. Mitmondjak? Tisztára megnyugodtam, főleg az utóbbitól.
Kicsit jobban jártunk volna, ha a miniszterelnök nem akar valamit mindenképpen bejelenteni. Programnyi mondanivalója ugyanis még nincs, azt pedig már sokszor megtapasztalhattuk, hogy a bejelentési kényszer pillanatok alatt megszüli a legvadabb ötleteket, amelyekhez aztán a Fidesz és a kormány dafke ragaszkodik, sőt: ha figyelmeztetik a veszélyekre, akkor még rátesz egy lapáttal.
Már hozzászokhattunk, hogy a fülkeforradalmi lendületben az ötlettől a törvényig akár 24 óra is elég. Tudják, merik, teszik.
A miniszterelnök biztosított mindenkit arról, hogy nem fog megtorpanni. Rossz hír, mert azt jelzi, kétsége sincs afelől, hogy jól csinálja, és a jövő tankönyveit róla írják majd. Meglehet, igaza lesz. Kérdés, minek a példájaként. Mert a kormányzás azért mégsem egy Forma–1-es futam, pedig a féket még ott is használják, és van kerékcsere is. Elkelne a kormánynál is.”