Küszöbön a nagy újraindítás

Világszerte forradalom tört ki, mert a nemzetek nemcsak jobban, de túl is akarnak élni, ezért visszaveszik sorsukat a kezükbe.

Kész az Ab-hez és az EU-hoz is fordulni a Bankszövetség, ha megvalósul a fixárfolyamos végtörlesztés. Megdöbbent az osztrák jegybank is, az osztrák külügyminisztérium szerint pedig akár az Európai Unió Bírósága elé is kerülhet az ügy.
A Magyar Bankszövetség szerint a devizahitelek végtörlesztésének rögzített árfolyamon történő lehetősége a banki közösség számára elfogadhatatlan, mert az jelentős pénzügyi, makrogazdasági és növekedési veszélyeket von maga után. Az országvédelmi tervek végrehajtása esetén a bankoknak nincs más lehetőségük, mint az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió illetékes szerveihez fordulni, illetve a lehetséges eszközökkel jogorvoslattal élni. Orbán Viktor többi bejelentéséről viszont szívesen tárgyalnak - írja közleményében Kovács Levente főtitkár.
Megdöbbent Orbán Viktor bejelentésén az osztrák jegybank (OeNB) is, amely szerint a javaslat jogbizonytalanságot okoz, ami befektetőket riaszthat el, így gazdasági károkat okozhat Magyarországnak. Megdöbbentőnek tartják, hogy „egy uniós tagország olyan helyzetet teremt, amely aligha egyeztethető össze a belső piaci szabályokkal”. A osztrák pénzügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a javaslatot, de a tárca egyik szóvivője megjegyezte, hogy amennyiben az befolyásolja a pénzügyi piacok stabilitását, akkor az Európai Bizottság és az európai pénzpiaci felügyelet is foglalkozhat vele.
Az osztrák külügyminisztérium szerint az Európai Unió Bírósága elé is kerülhet az ügy. Michael Spindelegger külügyminiszter elmondta, tájékoztatta magyar kollégáját az osztrák álláspontról, amely szerint az elképzelések sértik azokat az alapokat, amelyekre az Európai Unió épül, így azt az elvet is, hogy a magángazdaságban megkötött szerződéseket be kell tartani. Budapest eljárásával „nagyon sok porcelán törne, és európai jogi szempontból ez tarthatatlan”.