Hallgatnak a baloldali megmondóemberek az agyonvert kárpátaljai magyar ügyéről

Beck Zoltán, Puzsér Róbert, Bod Péter Ákos, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, valamint Pottyondy Edina és Szél Bernadett is az aláírók között volt.

Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos vizsgálja a Négy Mancs Állatvédő alapítvány tevékenységét és gazdálkodását.
Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos vizsgálja a Négy Mancs Állatvédő Alapítvány gazdálkodását és tevékenységét. A kormánybiztos elmondta: tisztázná azt is, hogy milyen forrásokból finanszírozták a „közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt”.
A politikus a Fővárosi Főügyészséget törvényességi vizsgálat lefolytatására kérte, míg a szervezetet bejegyző bíróságtól kérte az összes kapcsolódó adat kiadását. A szervezet egyébként legutóbb két hónapja jelent meg a médiában, amikor elérték, hogy a töméses hízlalásból származó hízott májat, illetve azok késztermékeit tiltsák ki a német Kölnmesse élelmiszer-ipari szakkiállításról.