Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Akkor lenne legitim a jövő évi ciprusi EU-elnökség Törökország szerint, ha az egész sziget egy új ciprusi államot képviselne. A ciprusi kormány erre reagálva kifejtette: ha kudarcot vallanak az egyesítési kísérletek, az csakis a törökök felelőssége lesz.
„Az EU-nak szóló üzenetem így szól: az európai eszme szempontjából szükség van arra, hogy a jövő évi soros elnökségig megoldás szülessen, mert rombolja az európai értékeket, ha az egyik fél ki van rekesztve, a másik pedig képviseli az egész szigetet. Ez egy újabb hiba lenne” - mondta a török külügyminiszter az Észak-ciprusi Török Köztársaság miniszterelnökével való megbeszélése után. Úgy véli, még 2012 előtt népszavazást kell rendezni a két szigetrész egyesítéséről, majd megállapodni a kérdésről.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a csütörtöki háromoldalú megbeszélés után közölte, októberre tető alá lehet hozni egy megállapodást a két fél között.