Ha az jut eszetekbe, hogy bezzeg Horvátország, akkor tényleg itt az ideje költözni.
„A Balatont sokan képesek abszolút csak és kizárólag egyfunkciós vidéknek felfogni. Ahol jó fújni a matracot, ahonnan fejest lehet ugrani, ahol jó a lángos (a borig nem sokan jutnak el), van vízibiciklikölcsönző, egyáltalán: ahol víz van, és pont. Mindig furcsállottuk, hogy ezt, csak és kizárólag ezt látják abban a helyben, ahol mi élünk, ahol nekünk életünk zajlik, iskolába járunk, szerelmesek vagyunk, ahol az év többi részében élet zajlik. Úgy is mondhatnám: akik Siófokot és/vagy a déli partot látják a Balatonban. Na, ezek között kell keresni azokat, akik az első hívó szóra (és igen: a szolgáltatások sok helyen jogos kritikájával!) húznak Horvátországba. Na, ezekre az emberekre valóban nincs szüksége a Balatonnak. A pénzükre annál inkább – igen, a balatoni vállalkozók nagy többsége meg is érdemli, hogy az a pénz elmenjen idegenbe. De hogy szar pocsolya lenne a Balaton, azzal mindenemmel (jöhetnek ide piacilag értéktelen, sőt giccses szavak is, tehát), neveltetésemmel, gyerekkorommal, pénztárcámmal, nemzettudatommal, lokálpatriotizmusommal – és főleg: minden esztétikai alapbeállítottságommal együtt tiltakozom.
Mert tudjátok, a Balaton vizét mi, ottaniak (ja, jöttment, elszármazottak is így gondoljuk) csak azért tartjuk ott a csodák közti mélyedésben, hogy nektek a pénzetekért cserébe legyen hol fújni a matracot. Ha már nagyon besűrűsödik körülöttetek a Terézváros levegője. Ahol, ugye, ti éltek. Ha ennek nem felelünk meg (mondom, nem egyszer előfordul ez), akkor megérdemeljük, hogy elmenjetek máshova, jönnek a helyetekre újak, akiket aztán a mi aranyos vállalkozóink pénzéhesebbje megint átver, és azok is továbbállnak (és a vállalkozók is), ezt nevezik piacnak, így van jól. De hogy szar pocsolya lenne, és hogy egy, a Balaton csodáit lelkiismeretesen gyűjtő megszállottal készített interjúról az jut eszetekbe, hogy bezzeg Horvátország, akkor tényleg itt az ideje költözni. Vagy átmenni egy horváttengerpartos oldalra rajongani. Még Szlovákia is egy opció.”
CSR
FACEBOOK
RSS















7 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Noné, egy Balaton Blog! Jónapot. Megkérdezhetem, tud-e valaki arról, hogy az egykor a Balatonturist által tulajdonolt nagy, északi parti kempingek most kinek a tulajdonában vannak? (Füred, Akali, Révfülöp, stb.). Mert a levelek a DSC Group és a Veszprém Megyei Közgyűlés nagy bizniszéről susognak. Ráadásul azzal összefüggésben, hogy a partmenti települések rendre megváltoztatják a helyi építési szabályzatot, hogy ne legyen akadálya a vízparti területekre építkezésnek...
a mocskos terézvárosiak....!
Általában bírom a kommentjeit, de ezt most nem értem.
A balatoni Szot üdülök privat"izéiről" többet szeretnénk tudni.Kik mennyiért vették meg.Nem igazi Siófoki!Csak egy gyütt-ment,ahogy az ottani somogyi tájszólással hívják az ilyeneket.Gumimatraccal nem lehet a Balatont megvédeni!Szétvásárolták.Siófokon nem lehet fejest ugrani.A kis móló lezárva a nagy móló pedig a hajóké.Azt ígérték,hogy a Balaton körüljárható lesz.Az "újgazdagok" feltöltik,hogy nagyobb legyen a telek ,stéget raknak és bekerítik.A Balaton mindenkié.--Nekem az örök szerelmem.--
Kedves Balázs !
A Balaton az tényleg valami más. Egyet értek veled, hogy másképp kell ránézni és viszonyulni hozzá.
Én és családom sok-sok éven át Fonyódon töltöttünk nem kevés időt nyaranta és még késő ősszel is. Valójában az ősz a legszebb, nem csak a táj miatt, de mert nincs tele sok idióta pestivel akik mindenfele csak a mocskot hagyják maguk után.
De, az Adriához hasonlítani a Balaton, nos hát az azért durva.
Ne keverjük a szezont a fazonnal.
Mi ott is sok időt töltöttünk el és még remélhetőleg fogunk is.
És leírom a valóságot a részemről. Én bizony inkább megyek az Adriára, sokkal jobban érzem ott magam. Azt is megmondom, hogy miért.
Nos:
1) el lehet kerülni a tahó magyarok zömét
2) a végtelen ezüstös Adria hihetetlenül vonzó
3) a horvát emberek nem tahók, nem akarnak mindenáron lenyúlni
4) a pénzemért nem vernek át. azt kapom amit ígérnek
5)a horvát vendéglátóhelyeken nem s...rt tesznek elém hihetetlen magas áron, hanem kiváló ételeket és italokat kapok korrekt pénzért.
6) nem lihegnek a borravalóért és ha adok, márpedig adok, akkor azt hihetetlen kedvességgel megköszönik
7) a horvát vállalkozó nem négy hét alatt akar milliomos lenni mint a pesti büfés a Balcsinál.
7) és ami nekem nagyon fontos, a horvát szórakozó helyeken, éttermekben, stb... szinte kizárólag horvát zene szól és nem mindenféle kozmopolita szemét.
Na hát csak néhány szempont amiért inkább megyek Dalmáciába.
remélem megérted.
Bejelentkezés