A magyar tenger védelmében

„A Balatont sokan képesek abszolút csak és kizárólag egyfunkciós vidéknek felfogni. Ahol jó fújni a matracot, ahonnan fejest lehet ugrani, ahol jó a lángos (a borig nem sokan jutnak el), van vízibiciklikölcsönző, egyáltalán: ahol víz van, és pont. Mindig furcsállottuk, hogy ezt, csak és kizárólag ezt látják abban a helyben, ahol mi élünk, ahol nekünk életünk zajlik, iskolába járunk, szerelmesek vagyunk, ahol az év többi részében élet zajlik. Úgy is mondhatnám: akik Siófokot és/vagy a déli partot látják a Balatonban. Na, ezek között kell keresni azokat, akik az első hívó szóra (és igen: a szolgáltatások sok helyen jogos kritikájával!) húznak Horvátországba. Na, ezekre az emberekre valóban nincs szüksége a Balatonnak. A pénzükre annál inkább – igen, a balatoni vállalkozók nagy többsége meg is érdemli, hogy az a pénz elmenjen idegenbe. De hogy szar pocsolya lenne a Balaton, azzal mindenemmel (jöhetnek ide piacilag értéktelen, sőt giccses szavak is, tehát), neveltetésemmel, gyerekkorommal, pénztárcámmal, nemzettudatommal, lokálpatriotizmusommal – és főleg: minden esztétikai alapbeállítottságommal együtt tiltakozom.

Mert tudjátok, a Balaton vizét mi, ottaniak (ja, jöttment, elszármazottak is így gondoljuk) csak azért tartjuk ott a csodák közti mélyedésben, hogy nektek a pénzetekért cserébe legyen hol fújni a matracot. Ha már nagyon besűrűsödik körülöttetek a Terézváros levegője. Ahol, ugye, ti éltek. Ha ennek nem felelünk meg (mondom, nem egyszer előfordul ez), akkor megérdemeljük, hogy elmenjetek máshova, jönnek a helyetekre újak, akiket aztán a mi aranyos vállalkozóink pénzéhesebbje megint átver, és azok is továbbállnak (és a vállalkozók is), ezt nevezik piacnak, így van jól. De hogy szar pocsolya lenne, és hogy egy, a Balaton csodáit lelkiismeretesen gyűjtő megszállottal készített interjúról az jut eszetekbe, hogy bezzeg Horvátország, akkor tényleg itt az ideje költözni. Vagy átmenni egy horváttengerpartos oldalra rajongani. Még Szlovákia is egy opció.”