A Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön helybenhagyta a Fővárosi Bíróság három évvel korábbi jogerős ítéletét. Ebben Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét és Horváth Sándort tiltott önkényuralmi jelkép folytatólagos használatának vétségéért marasztalták el. Vajnait százhúszezer forintos pénzbüntetésre ítélték, Horváth Sándort pedig egy év próbára bocsátották. A bíró indokolása szerint a magyar jog nem különbözteti meg az önkényuralmi jelképek használatának módját. Hozzátette: a parlament az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyomán módosíthatja a törvényt, ám ezt az LB nem teheti meg. Vajnai ügyvédje bejelentette, hogy ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.
Az ítélethirdetés utáni sajtótájékoztatón Vajnai úgy nyilatkozott, szerinte lett volna lehetőség a strasbourgi döntés logikájának átvételére, és a bíróság hatályon kívül helyezhette volna a korábbi ítéletet, ám a bírák nem vállalták fel, hogy szembeszállnak a hatalommal. Hozzátette: a törvényesen működő Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik jelképe az ötágú vörös csillag. Vajnai szerint elképzelhető, hogy újból el fognak vinni embereket tömegrendezvényekről, mert alapvető emberi jogaikat gyakorolják és a nemzetközi munkásmozgalom jelképeit használják. Hozzátette, az sem kizárt, hogy az ügyészség eljárást indít egy törvényesen működő politikai párt ellen.